Még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják
Lukács 11,28
Korábbi írásaimban itt ezen a portálon próbáltam az Olvasóknak néhány hasznosítható lelki tanácsot, tippet, módszert ajánlani, hogy nyaralásukban a hajnali vagy esti csendpillanatokban spirituálisan is töltekezzenek. Hogy a nyaralás testet-lelket-értelmüket frissítő lehessen. Vasárnapi, nyári imarelaxról szólnak az írások, nyolc lépéses igei relaxációról. Most tartalmilag folytatom ezt a sorozatot.
Pár elgondolkodtató sztorit írok le, melyek szembesítenek valamennyiünket azzal a tér-idői végtelennel, amire csak ráérezni tudunk egy tó-, vagy tengerparti horizontszemlélés közben vagy egy hegycsúcsról a térgörbületbe vesző völgy vagy hegyvonulatok látványa során. De lehet ez belső szobánk belső hegycsúcsa is, az Igék tágas térsége, melyek Isten végtelenségébe vonzanak a megszólító, lélektágító Igék halk csodájaként. Isten gazdag eszközrendszeréhez tartoznak azok a történetek is, amelyeket Ő írt és ír övéi életében, életével .Ezekből villantunk fel néhányat.
Ha szembenézel a relatívnak tűnő végtelennel, először is észreveszed parányiságodat. És éppen ebben Isten nagyságát, nagyra becsülő jóságát, szeretetét, gondviselését.
Napjaink ezernyi sistergő közbeszéde, mocskolódó Facebook kommentjei arról árulkodnak, hogy az emberek jó része hova-tovább semmivel sem néz szembe: sem egyre silányabb beszédükkel, sem egyre dimenziótlanabb gondolkodásukkal, sem az emberi személyt igazi méltósággal felruházó Istennel. Legfeljebb egy-egy tengerparti vagy repülőgépablakból vetett futó pillantásukba hatol be valami végtelenségérzet, amikor pár pillanatra felsejlenének előttük az igazi arányok. Önmagukról, dolgaikról, „lenti életükről”. Miként az alábbi sztorikban. Akár lelki puzzle játékhoz is alkalmas töredékek következnek.
Johannes Rau (+ 2006): Biblia és Újság
A korábbi német szövetségi elnök, Johannes Rau köztudottan gyakorló protestáns volt (35 éve már, hogy interjút készítettem vele, a „bibliás politikussal”). Egyik beszédében ezt mondta:
„Hölgyeim, Uraim! Jó dolog a Bibliát és az újságot egyidejűleg naponta olvasni. Sőt: azért is jó Bibliát olvasni, hogy még jobban megértsük az újságot.
Igazából csak akkor értelmezzük jól az újságokat, ha tisztában vagyunk a Biblia emberképével és jövőüzeneteivel. Ha nincs meg a bibliai alapunk, amire építkezünk, akkor úgy járunk, miként Pál tanította: olyanok, mint “akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele ide-oda hány és tovasodor” (Efézus 4,14).
Paul Deitenbeck (+ 2000): Anyám és a Biblia
A német nyelvterületen ismertté vált író, evangélista egyik könyvében így írt: „Egy holland kálvinista misszionárius orvos fogalmazott így az édesanyjáról. ‘Sokféle bibliafordítást ismerek. Egyik érdekesebb, mint a másik. De a legjobb fordítást mégis az Édesanyámnak köszönhetem. Ő ugyanis a Bibliát az életével fordította le”.
Mark Twain (+1910): A nyugtalanító Biblia
A neves amerikai író, újságíró, humorista, a Huckleberry Finn vándorlásai és kalandjai, a Koldus és királyfi, a Tom Sawyer kalandjai és más, magyarul is garmadával megjelent remek ifjúsági regény, színmű szerzője az amerikai irodalom Jókaija, Mikszáthja, Krúdyja egy személyben.
Nem véletlenül írta róla Ernest Hemingway: „Az egész amerikai irodalom Mark Twain egyetlen könyvéből ered, a Huckleberry Finnből. Előtte semmi sem volt. Azóta sem írtak ilyen jót.”
A keresztyén tudományról, az imádságról, a Biblia jelentőségéről sok írásában elmélkedett. 1996-ban két szerző írt izgalmas könyvet Mark Twain viszonyáról a bibliai történetekhez, jócskán belekeverve írásaiba a hit mellé a humort, sőt a szatírát.
De mindig megőrizve Isten szentségének tiszteletét és tisztességét. Amikor a kötet megjelent, éppen heidelbergi “öregdiák” voltam, 3 évre a református szellemi fellegvár, Heidelberg lakója. Mark Twain több, mint egy évszázaddal előttem járt a világhírű kultúrvárosban. Nyomait keresve akadt kezembe a református szemináriumi könyvtárrészben a frissen megjelent kötet. Nagyon elgondolkodtatott ez a mondata: „Nem izgatnak a Bibliának azok a mondatai, amiket nem értek. De kifejezetten felizgatnak, nyugtalanná tesznek azon részei, amiket valóban, mélyen megértettem”.
Sören Kierkegaard (+1855): Imacsendben növekvő élet
A korszakos jelentőségű dán evangélikus filozófus és teológus, Sören Kierkegaard az emberi élet fejlődésének csúcsát jelentő vallási stádiumról szóló fejtegetéseiben így fogalmaz: „Ahogyan imáim mind bensőségesebbé és áhítattal telivé formálódtak, egyre kevesebbet és kevesebbet beszéltem. Végezetre szinte néma lettem. A beszélőből hallgatóvá formált engem Isten. Előbb azt hittem, az ima beszélgetés Istennel. Aztán megtanultam, hogy az ima – elnémulás, elcsendesedés Őelőtte. Legvégén pedig rájöttem: az ima hallgatás – Istenre. És ez a lényeg: az ima egyáltalán nem jelenti azt, hogy hallgatom magam, amint Istennel beszélgetek. A legfontosabb az: elcsendesedni, csendben maradni, s várni, míg meghallom a szelíd és halk szavú Istent”.
Az ima több, mint hálaadás, kérés, könyörgés. Az ima: a szív magasztaló csendje.
Elnémulás, mert észreveszem, felismerem a cselekvő Istent – a világban, a történelemben, életemben, népem körében, itt és most. Roppant, egzisztenciális, sőt nemzeti életet, jövőt érintő súlya van az Igének: “Így szól az Úr Isten, Izráelnek Szentje: Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna; csöndességben és reménységben erősségetek lett volna. De ti nem akartátok” (Ézsaiás 30,15).
Nem érdemes elmenni a falig. De nagyon érdemes szembesülni jó időben és jó helyen Isten végtelenségével: végtelen bölcsességével, keze alkotását, az embereket oltalmazó szeretetével, figyelmeztetéseivel, melyek örök életre egyengetik lépteinket. Ő így vezeti és akarja megajándékozni az emberek életét. A minden tekintetben forró nyáridőben is.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
