A fenti címmel tartott pódiumbeszélgetést Párkányban a Rubicon Intézet és a
Balassi Klub, amelyen bemutatták Hahner Péter Világtörténelmi kaleidoszkóp
magyar szemmel című, a Rubicon Intézet gondozásában megjelent új kötetét. A
kaleidoszkóp cím a témák változatosságára utal.
Nyilván Mata Hari vagy Jackie Kennedy szerepe a történelemben más olvasóréteget vonz, mint az I. világháborúnak a francia fronton vívott ütközetei. A cím második feléről
azonban megkérdeztem a szerzőt, az intézet főigazgatóját.
Nagyon másképp, vagy mást lát a magyar szem?
Természetesen nem, bár ugyanazokat az eseményeket, folyamatokat esetleg
másként ítéli meg, főként a közelmúltbelieket. De a kötet egy nagyobb válogatás a
Rubicon folyóiratban megjelent írásaimból, így nemcsak 20. századi témák
szerepelnek benne, hanem 18. századi vagy még korábbi korszakokat idézők.
Biztos, hogy mondjuk Casanova személyét nem látja másképpen a magyar és a
német vagy angol történetírás, de a pódiumbeszélgetés a magyar és az európai
forradalmakra összpontosított. Ebben a témakörben én laikusként azt a
különbséget látom, hogy nálunk a Budai Nagy Antal és a Dózsa György vezette
parasztlázadásoktól eltekintve mindig az idegen hatalom, vagy annak helytartói
ellen törtek ki a forradalmak, kivétel talán a Károlyi-féle, míg másutt – hogy a
régi terminológiával éljek: osztályharcos jellegük volt.
Nagyon nehéz kérdés ez. A Rubicon Intézet kiadta David Armitage, a Harvard
egyetem professzorának A polgárháborúk című könyvét, amely arra hívja fel a figyelmet,
hogy a világtörténelemben mindig voltak az államokon belüli küzdelmek, amelyeket
polgárháborúnak neveztek, és rossznak tartottak. A 18. századtól kezdve, ki tudja, mi
okból, új nevet kapnak a polgárháborúk: forradalom. Az angol forradalmat, a
cromwellit, még senki nem mondta forradalomnak, Cromwell hívei lázadásnak,
pártütésnek nevezték, az ellenfelei polgárháborúnak. A 18. században egyre
gyakrabban használják a revolúció, forradalom szót, amely új értelmet is kap a
francia forradalommal: pozitív értelmet, csak a forradalom ellenfelei, mint
Chateaubriand használják a polgárháború kifejezést.
Megszoktuk, hogy míg a polgárháborúnak negatív a csengése, a forradalomé
pozitív, és – természetesen – az ellenforradalom megint negatív jelentésű.
Milyen érdekes, hogy a magyar 20. században az őszirózsás forradalommal és
a kommunista hatalommal szemben Horthyék ellenforradalomnak nevezték a
rend helyreállítását.
Ami elfogadhatóbb volt a társadalom többsége számára, mint Kun Béláéké. Horthyék konzervatív, jobboldali értelemben használták, mert az 1918-19-es eseményeket országvesztésnek ítélték, és Trianonnal hozták összefüggésbe. De elmondható, hogy világszerte – nálunk is – a forradalom pozitív jelentést kapott. Érdekes, hogy Kossuthék kezdetben 1848-at nem nevezték forradalomnak, hiszen egy törvényesen
összehívott reformországgyűlés hozta az áprilisi törvényt, amely modernizálta az
országot, aztán harcolni kellett a belső és külső ellenséggel szemben. Pár évtized
múlva ők is használták a forradalom szót, mint Madách a Tragédiában a párizsi
színben: „Mi nagyszerű kép tárult fel szememnek (…) Ha vérrel és sárral volt is befenve.”
Ha 1848-ra gondolunk, a magyarság számára egyértelműen pozitív jelentésű a
forradalom, mint a döntő többség számára 1956 is, amit a Kádár-rendszerben
hivatalosan ellenforradalomnak kellett nevezni.
A Rákosi- és a Kádár-rendszer számára az 1917-es oroszországi az igazi
forradalom. 1848-ból Petőfiéket fogadták el, de siettek hozzákapcsolni 1919-et és
1945-öt, így született a Három Tavasz Ünnepe. 1919. március 21-ét még olyan
baloldali történész, mint Ormos Mária is puccsnak tartotta, hiszen az nem forradalom,
ha a börtönben beszélik meg a hatalomátvételt, és egy ország nem veszi észre, hogy
forradalom van. 1945-ben pedig végképp semmilyen forradalmi nem volt. A rendszer
ellenzéke viszont 1917-et és 1919-et tartotta puccsnak, míg 56-ot forradalomnak.
Armitage említett könyvében van egy találó mondat: „Én forradalmat vívok, te
ellenforradalmat robbantasz ki, ő polgárháborút csinál.”
Tényleg szellemes! Tehát mondhatjuk, hogy a forradalmat lehet minősíteni, a
szabadságharc viszont egyértelmű?
Én éppen ezért hajlok arra, hogy 1848-at is, 1956-ot is nevezzük csak egyszerűen
szabadságharcnak, mert a forradalom fogalma úgy kitágult, mint egy régi kesztyű,
amely már minden kézre jó, még lábra is. Beszélünk a 19. században ipari
forradalomról, a 20. század elején kulturális forradalomról, aztán technikai, szexuális,
informatikai forradalmakról, de kedvencem: az élelemtermelés forradalma, magyarán
az, hogy az ember a gyűjtögetésről, vadászatról áttért a szántás-vetésre – tehát
minden nagy jelentőségű változást forradalomnak nevezünk.
A kisebb változást pedig reformnak.
A kulcsszó: az erőszak. Az erőszakos eseményeket nevezzük inkább forradalomnak.
És mindig átsejlik rajta a polgárháború. A nagy francia forradalom 1793-tól
polgárháború a nyugati országrész parasztsága ellen. Az áldozatok számán máig
vitatkoznak: a baloldali történészek 120 ezret ismernek el, a jobboldaliak félmilliót
mondanak.
Van olyan nép Európában, amelynek nem volt forradalma?
Svéd forradalmat nemigen tudnék mondani, norvégot sem, finnt végképp nem. Végül
is a forradalomnak is, a polgárháborúnak is velejárója, hogy a hatalom összeomlik.
Erre sok országban sor került.
És miért fontos napjainkban egy történésznek ezt a kérdéskört vizsgálni,
milyen következtetést von le belőle?
Talán, hogy feloldjuk a korábbi mítoszokat és legendákat, hogy a forradalom egy
szent aktus, amit tisztelni és dicsőíteni kell, holott – Hannah Arendt filozófust idézem –
az erőszaknak megvan az a veszélye, hogy egy erőszakosabb világot eredményez.
Az erőszakról azt vallja, hogy csak akkor legitim, ha közvetlen célt tűz maga elé.
Hozzáteszem: ilyen az önvédelemből elkövetett erőszak, míg távoli cél volt például a
kommunista embertípus erőszakos kialakítása. Ma is vitatkozunk, hogy meddig
tartott a szovjet forradalom: egyes történészek szerint 1921-ig, mások Sztálin halálát
jelölik meg határnak, és vannak, akik a Szovjetunió felbomlását.
De mondhatjuk azt is, hogy hatása napjainkig sem múlt el.
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
