Fotó: Alternatív Energia

Az EU tagországai közül Szlovákiának bőven van még teendője a kommunális hulladék kezelése terén, közölte Tomáš Taraba (SNS) környezetvédelmi miniszter, aki kedden részt vett a Szlovákiai Amerikai Kereskedelmi Kamara A hulladék mint energiaforrás című rendezvényén.

Itt azokról a feladatokról esett szó, melyeket Szlovákiának meg kell oldania a hulladékgazdálkodás terén, főként a nagy százalékban lerakókra kerülő hulladék terén.
A tanácskozás célja azon megoldások keresése volt, melyekkel csökkenthető a hulladéklerakókra kerülő mennyiség. Szó esett az elektromos energia és hő előállítására történő hasznosításáról is.

A vitában rész vett a Szlovákiai Falvak és Városok Szövetségének elnöke, Jozef Božik, a Hulladékgazdálkodás Terén Vállalkozók Szövetségének elnöke, Peter Krasnec és mások.
Taraba elmondta, hogy Szlovákiának világos és átlátható stratégiára van szüksége a hulladékgazdálkodás terén.

„2020-ban Szlovákiában megközelítőleg 1,8 millió tonna kommunális hulladék keletkezett, idén pedig már 1 millió tonnával több, miközben az utóbbi 14 évben nem történt semmilyen jelentős beruházás a hulladékfeldolgozás terén“ – hívta fel a figyelmet Taraba, hozzátéve, hogy a lerakókra kerülő mennyiséget tovább kell korlátozni.

A Szlovákiai Amerikai Kereskedelmi Kamara megállapítása szerint az EU legnagyobb gazdasági potenciállal rendelkező tagországaiban a kommunális hulladék több mint 30 százalékát alakítják át elektromos árammá és hővé, Ausztriában pedig több mint 36 százalékát.

„Korszerű berendezésekre van szükségünk az osztrák példa alapján, melyek képesek ezt a hulladékot energetikai szempontból hasznosítani a szigorú környezetvédelmi előírások betartása mellett“ – jelentette ki Taraba.

A Szlovákiai Amerikai Kereskedelmi Kamara tájékoztatása szerint az EU-ban évente közel 88 millió tonna hulladékot dolgoznak fel és ezáltal 16 millió ember számára biztosítanak elektromos áramot. Szlovákia azonban azok közé a tagországok közé tartozik, melyek komoly kihasználatlan kapacitással rendelkeznek ezen a téren.

„Szlovákia előtt jelenleg sok kihívás áll a hulladékgazdálkodás terén a nagy mennyiségű lerakóra kerülő hulladék miatt“ – figyelmeztet a Szlovákiai Amerikai Kereskedelmi Kamara, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság szerint Szlovákiának 2035-ig 10 százalékra kellene csökkentenie a lerakóra kerülő hulladék mennyiségét.

Szlovákiai évente közel 2,7 millió tonna hulladékot termel, s ennek több mint 50 százaléka a lerakókon végzi. A kormány ezzel kapcsolatban elegendő mennyiségű hulladékégető építésére vonatkozó stratégiai döntést hozott, mert ezzel a megoldással teljesítheti a kommunálishulladék-lerakók és veszélyeshulladék-lerakók bezárására irányuló kötelezettségét.

„Szlovákia sokat és helytelenül raktároz a lerakókon, amiért az EB be is perelt bennünket“ – hangsúlyozta a Szlovákiai Amerikai Kereskedelmi Kamara igazgatója, Martina Slabejová. Mint megjegyezte, a kompetenciák nagy része az önkormányzatokra hárul, ezért dialógusra van szükség az önkormányzatok, a vállalkozók és az állami szervek között, ami elvezethet a hulladékgazdálkodás terén az innovatív megoldások alkalmazásához és biztosíthatja az ország Európai Unióval és lakossággal szembeni kötelezettségeinek teljesítését.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)