Sokéves hagyományt követve, idén is a pozsonyi Kék templomban gyűltek össze a helyi és környékbeli magyarok – hívek és lelkipásztoraik –, hogy együtt ünnepeljék a városhoz is fűződő karitatív szentet, Árpád-házi Szent Erzsébetet. Idén november 19-én is teljesen megtelt a tiszteletére szentelt, Lechner Ödön által tervezett templom.
Molnár Tamás pozsonyi magyar katolikus lelkipásztor meghívására idén Varga Viktor újmisés atya, somorjai káplán volt a szentmise főcelebránsa és szónoka. A liturgikus zenei szolgálatot a gútori templomi énekkar biztosította, Pogány Lajos orgonista és Farkas Gábor kántor vezetésével. A szentmise végén az úszori pékségben sütött Erzsébet-napi kenyereket osztották ki a hittanosok a résztvevőknek Gál Janka hittanár vezetésével. Az agapét ismét az áldozatkész önkéntes hívek biztosították.
Az alábbiakban Viktor atya homíliájának főbb gondolatait olvashatják:
Arra vagyunk hivatottak, hogy úgy szeressük felebarátainkat, ahogyan Jézus tette, és ahogyan ő szeret minket. A felebaráti szeretet parancsa természetesen magában foglalja ellenségeink szeretetét is. Hiszen éppen a hívő ember elsődleges tapasztalata, hogy Isten akkor is szerette őt, amikor még ellensége volt. Ez az ellenség iránti szeretet agapé, az a szeretet, amellyel Isten szeret minket, és ez maga Isten. Az ellenség szeretete tehát próbatétel számunkra, hogy valóban megismertük-e Istent. Az ellenség szeretete a kereszténység gyakorlati alapja, amely az evangéliumban máshol megbocsátásként jut kifejezésre.
„Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.” Azonban fel kell tennünk a kérdést: Mit tehetnek ma a keresztények Jézus e kihívást jelentő szavaival szemben? Kitörlik őket az evangéliumból? Kitörlik őket az emberi lelkiismeret mélyéről? Vagy várjanak esetleg jobb időkre? Az emberek alapvető helyzete ellenségeikkel, vagyis azokkal az emberekkel szemben, akiktől ártalmat és veszélyt várnak, kultúránként nem nagyon különbözik. Éppen ezért az ellenségekkel szembeni szeretet evangéliumi üzenete olyan forradalmi, hogy a bibliakutatók az egész keresztény üzenet exponenciális pontjának tekintik.
Amikor Jézus az ellenség iránti szeretetről beszélt, nem szimpátiára vagy ragaszkodásra, még kevésbé szenvedélyes kapcsolatra gondolt, hanem radikális emberi nyitottságra, az ellenségünk személye iránti pozitív érdeklődésre. Jézus így gondolkodik. Az ember csak annyiban ember, amennyiben kapcsolatai a szereteten alapulnak. Ebből a szempontból még az ellenséggel való kapcsolatok sem lehetnek kivételek. Aki emberi, az felfedezi és tiszteletben tartja az ellenség emberi méltóságát, bármilyen sérült is legyen az. Nem a kizárólagos szembenállás, hanem a jólétéért való őszinte aggódás magatartását tanúsítja vele szemben.
A ma ünnepelt szent, Árpád-házi Szent Erzsébet is nagy bátorítás számunkra a mások javáért való őszinte és jószívű aggodalmában. Erzsébet húszévesen, férje elvesztése után, 1229-ben alapította meg az Assisi Szent Ferenc kórházat a szegények számára. Ő maga elhagyta lakhelyét a várban, és a kórház közelében rendezett be egy szerény lakást, ahol szegénységben és a betegek szolgálatában élt. Annak ellenére, hogy szegénységben élt, semmiben sem szenvedett hiányt, és boldog volt. Feláldozta önmagát azok szolgálatára, akiknek igazán szükségük volt rá.
Szeressétek ellenségeiteket! Annak, aki megbocsát, az első választása, hogy nem áll bosszút. Ez nem könnyű. A bosszú szinte ösztönös reakció, amely az emberből fakad, amikor sérelem ér bennünket, amikor megbántottak vagy megaláztak. Megpróbáljuk kompenzálni a szenvedésünket azzal, hogy szenvedni hagyjuk azokat, akik bántottak minket. A megbocsátás mindannyiunk számára elengedhetetlen, hogy ne pazaroljunk energiát a bosszú gondolataira. Mindenekelőtt nagyon fontos, hogy ne tápláljuk a haragunkat. Nem szabad megengednünk, hogy az ellenségeskedés és a gyűlölet gyökeret verjen a szívünkben. Aki megbocsát, az nem mond le a jogairól. Nagyon fontos, hogy ne feledjük, a bosszú csak rövid ideig hoz jó érzést, de csak a megbocsátás hoz tartós békét.
A megbocsátás időbe telik. A megbocsátás nem egy akarati aktus, amely gyorsan megold mindent. A megbocsátás gyakran egy folyamat vége, amely érzékenységet, megértést, tisztánlátást és a hívő számára hitet jelent egy olyan Istenben, akinek megbocsátásában mindannyian részesültünk. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy elfelejtjük a velünk szemben elkövetett sérelmet, hanem azt, hogy más módon emlékezünk rá, ami kevésbé káros a sértőre és ránk nézve is. Aki jól érti a megbocsátást, az megérti, hogy Jézus üzenete távolról sem valami lehetetlen és irritáló dolog, hanem a legjobb módja annak, hogy meggyógyítsuk emberi kapcsolatainkat, amelyeket gyakran veszélyeztet az igazságtalanság és a konfliktusok.
Kérjünk ma az Úristentől erőt, hogy kitartsunk a jóban, Árpád-házi Szent Erzsébet közbenjárására, hogy őszinte szívből képesek legyünk szeretni és megbocsátani azoknak, akik bármilyen módon megbántottak minket. Nyilvánvaló, hogy a Jézus által sugallt szeretetet csak azok tudják elképzelni, akik egy nagyobb szeretet tárgyának érzik magukat: egy olyan Atya szeretetének, aki gyengéden szereti gyermekeit, és arra hívja őket, hogy birtokba vegyék az országot, amelyet mindazok számára készített, akik részt vesznek egy új ég és egy új föld építésében, ahol igazságosság és szeretet fog uralkodni mindenki iránt.
(Forrás: pozsonyikatolikusok.sk, Fotó: Sillo Kiss Ivett)