A katolikus egyház szentévet ünnepel az idén, melynek kapcsán Pozsony magyar ajkú katolikus közössége is temérdek nagyszabású programmal készül. Az idei év terveiről és a tavalyi esztendőben megvalósult eseményekről a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztorával, Molnár Tamás atyával beszélgettünk, aki többek között beszámolt arról is, hogy papként és egyházjogászként miként tudja összehangolni a közösségi programok szervezését a mindennapi lelkipásztori feladataival.
Lelkipásztori szemmel hogyan értékeli a 2024-es esztendőt? Mi az, ami különösen inspiráló volt a tavalyi évben az Ön számára?
A jubileumi szentévet megelőző 2024-es év Ferenc pápa kérésére az imádság éve volt. Lelkipásztorként erre igyekeztem felhívni a rám bízott hívek – illetve a világhálós bejegyzéseimet figyelemmel kísérők – figyelmét is. Gyakran beleszőttem a homíliákba, a nyilatkozataimba, hogy próbáljuk elmélyíteni személyes kapcsolatunkat Jézus Krisztussal. Beszélgessünk Vele, hiszen lényegében ezt jelenti az imádkozás. Az egész évet végigkísérte az együtt és egymásért is felajánlott ima fontosságának a gondolata. A teljesség igénye nélkül említem, hogy például januárban mindig imádkozunk az ökumenizmusért, februárban – a betegek világnapja alkalmából – különös odafigyeléssel a betegekért, a nagyböjtben keresztutat járunk (s nemcsak a templomban, de heti egy alkalommal hajnali időpontban a pozsonyi Kálvárián is tettük ezt). Kedves imádságunk lett a húsvéti időszakban a világosság útja elnevezésű ájtatosság is.
Májusban a litániával köszöntjük Szűz Máriát, míg októberben főként a rózsafüzérrel. A 2024/2025-ös pasztorális év kezdetén Szentlélek-váró kilencedet végeztünk. Novemberben az elhunytakért ajánlottunk fel búcsúkat, az adventben pedig imádkozó virrasztókként készültünk Jézus Krisztus születésnapjára, a jubileumi szentév megnyitására.
A közösségi sítúrán (Fotó: Süle Ágnes Katalin )
Az imádság évében is be lehetett kapcsolódni a kilenc hónapig tartó lelki adoptálásba, el lehetett köteleződni az új papi hivatásokért felajánlott imahadjáratban. Hétről hétre más család vihette haza otthonába a Szűzanya-vándorszobrát, hogy az adott héten még intenzívebben imádkozzon a közösség a nagy családjáért.
Úgy vélem, bőven kínálkozott lehetőség a 2024-es imádság évének lelket, családot, közösséget megújító átélésére. S ezért nagy hála él bennem mindazok iránt, akik imádkozó emberekként éltek, s élnek. Külön köszönöm az értem is felajánlott imákat. Éreztem, érzem ennek az imaháttérnek az óriási kegyelmi hatását.
S hogy mi volt inspiráló számomra? A hívek nyitottsága a szervezett, közös imákra is. Régi és új imacsoportokban összegyűlve, a Szeretetláng Mozgalom, az Úrral való egység imájának terjesztése.
Mely események, kezdeményezések vagy programok voltak a legemlékezetesebbek a pozsonyi magyar katolikus hívek számára?
Két jubileum keretébe helyezném az eseményeket. Az első egy kicsit személyesebb, ugyanis az én kerek születésnapomról volt szó múlt év januárjában. Ám egyáltalán nem csak engem érintő ünnepről, hálaadásról volt szó, ugyanis a közösség nagyon széles körű csapata is részese volt az Isten iránti hála megélésének. Negyven napon át a szokásosnál intenzívebben imádkoztak értem, szentmiséket ajánlottak fel, továbbá egyéb imákat, áldozatokat. Megható volt tudni, mennyien bekapcsolódtak a születésnapomat megelőző lelki készületbe, mennyien gondoltak rám, halmoztak el jókívánságaikkal. S mint már említettem, hihetetlenül egyértelműen megéreztem ennek hatását – hála érte az Úrnak, s mindazoknak, akiktől ezt a felbecsülhetetlen lelki ajándékcsokrot kaptam.
Decemberben pedig a jubileumi szentév vette kezdetét. S ebbe a keretbe – a januári születésnapom, illetve a decemberi szentév-kezdés közti időszakba – bizony nem egy emlékezetes program belefért. Megint csak a teljesség igénye nélkül említek néhányat. Évente megismétlődő csodálatos hetet jelent számunkra a közösségi sítúra, ahol általában hetven-nyolcvan fő tölti együtt a tavaszi szünidőt. 2024 tavaszán többen is részt vehettünk Rómában a magyar nemzeti hálaadó zarándoklaton Ferenc pápa előző évi magyarországi látogatásáért. Nyáron felejthetetlen napokat töltöttünk együtt Erdélyben. A nem első alkalommal megszervezett erdélyi körutunk alkalmával múlt évben is megtapasztalhattuk az ott élő magyar testvéreink vendégszeretetét. Szívesen hozom szóba továbbá az augusztus 20-i Szent István-ünnepet, melyre nemzeti összetartozásunk jegyében ismét megtelt a pozsonyi koronázódóm.
Molnár Tamás atya az ünnepségen (Fotó: Süle Ágnes Katalin )
A szentévet közvetlenül megelőző hetekben kárpátaljai magyar gyermekeknek készítettünk és juttattunk el ajándékokat. Rám – de szerintem másokra is – nagy hatást gyakorolt ez a kezdeményezés, ugyanis nagyon sok szeretetet kaptunk vissza azoktól, akiket megajándékoztunk. Szóval a jubileumokkal körbehatárolt év eseményei közül bőven van mire visszaemlékeznünk. Erdély és Kárpátalja gyakori emlegetése a 2024-es évben mélyen belénk véste az örömet, hogy több száz kilométerrel arrébb is a mi nyelvünket beszélik. A másik oldalon pedig erősítette bennünk a felelősségtudatot a testvéri szeretet és segítségnyújtás terén.
Beszéljünk az idei év terveiről. A katolikus egyház szentévet ünnepel az idén, amely különleges lehetőséget kínál a hit megélésére. Milyen programokat, eseményeket terveznek a szentév keretében?
Ahogy a szentév mottója is szól, szeretnénk „a remény zarándokaiként” úton lenni. Úton a Jóisten felé. Ebben segíthetnek a zarándoklatok is, melyek arra is szolgálnak, hogy a mindennapokból kicsit kiszakadva új lelkesedést kapjunk az Istennel való kapcsolatunk elmélyítésére. Ebből aztán az emberi kapcsolataink javára is sok jó születhet. Az út során van lehetőség gondolkodni, felülvizsgálni, tervezgetni, mások segítségét igénybe venni. Nagyböjttel kezdve szeretnénk havi rendszerességgel egy egynapos zarándoklatot szervezni, mégpedig olyan templomokat felkeresve, melyeket jubileumi templomokká jelöltek ki, a szentévi búcsúk elnyerésének különleges helyszíneivé.
Március 22-én Pozsonyból vonattal készülünk a budapesti Szent István-bazilikába és Máriaremetére. Április 26-án gyalogosan tervezzük megtenni az utat Máriavölgybe. Május 8-ra autóbuszos zarándoklatot hirdetünk Lőcsére és Szepeskáptalanra. Június 14-én pedig kerékpárokkal szeretnénk eljutni Bacsfa-Szentantalra. A közösség nyári kirándulása és zarándoklata idén júliusban Lengyelország főbb kegyhelyeit fogja érinteni, hasonlóan, mint 2016-ban, az Isteni Irgalmasság rendkívüli szentévében. Augusztus 20-án a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban – ami szintén a jubileumi templomok közé tartozik – a helyi, a környékbeli, az anyaországi hívekkel, továbbá székely és csángó vendégeinkkel szeretnénk méltón ünnepelni első szent királyunkat. A szentév későbbi programjai még körvonalazódnak.
Molnár Tamás atya paptársaival (Fotó: Süle Ágnes Katalin )
A hetekben közösségünk Facebook-oldalán naponta szentévi gondolatokat jelentetek meg, a templomban imádkozzuk Ferenc pápa jubileumi imájának magyar fordítását, s a Lux Televízióban közvetített januári magyar szentmisébe is be tudtam építeni ezt a fohászt. Szóval ilyen kisebb mozaikdarabkák is segítik szentévi lelki megújulásunkat: reménnyel telten rácsodálkozni Isten szeretetére, továbbá pedig tudatosítani, kinek a reményét akarja éppen a mi jóságunk által betölteni az Isten.
A szentév jelentőségét és üzenetét figyelembe véve, véleménye szerint miképp lehetne megszólítani azokat, akik esetleg távolabb érzik magukat az egyháztól?
Egy zarándoklatra történő személyes meghívás, talán először egy egynaposra – mondjuk a természet kedvelőinek az erdőn át szervezett gyalogtúrára – szerintem vonzó lehet a kevésbé aktív, vagy vallásukat nem annyira gyakorló személyek számára is. Találkoznak, ismerkednek, beszélgetnek. S talán elindul valami, aminek lesz folytatása is. Vagy egy orgonakoncertre való meghívás. A szép, a művészet is közelebb tud vinni az abszolút széphez, Istenhez. Újévi orgonakoncertünkre a pozsonyi ferences templomba számos nem templomba járó ember is eljött. S ki tudja, lehet, az Úr valahogy hatott rájuk az Ő házában?!
Jók továbbá az ismeretterjesztő előadások, például a szabadegyetem, vagy a február 8-ra meghívott kilencgyermekes édesanya praktikus előadása, aki a családon belüli ünnepvárásokról hoz ötleteket. Nem csupán az Egyházban magukat eddig is otthon érzőket hívjuk és várjuk, hanem bármelyik jó szándékú szülő, nagyszülő, keresztszülő eljöhet, s lehet, megtapasztal valami újat, vonzót, jót.
Tamás atya az egyes társulatokkal (Fotó: Süle Ágnes Katalin )
Ön Pozsonyban egy nagyon aktív közösséget vezet. Mi inspirálja arra, hogy ilyen sokrétű és dinamikus legyen a lelkipásztori szolgálata? Hogyan tudja összehangolni a közösségi programok szervezését a mindennapi lelkipásztori feladataival?
A Jóisten és a hívek iránt érzett szeretetem inspirál. Örömmel élem meg a hivatásomat, úgy érzem, a helyemen vagyok. Köszönöm ezt a Jóistennek. S bár már ismétlem önmagam, a hívek szeretete és imái nagyon lelkesítőek és erőt adók számomra. A közösségi programok a lelkipásztorkodásom részét alkotják. A hivatásom teljesítése pedig lényegében a magánéletemet is jelenti, a kettő nagyon összeforrt. Az oltárnál, az érseki hivatalban, egy zarándoklaton, de a személyes szabadságon is. Munka és pihenés közben egyaránt pap vagyok, Krisztus papja, ez az önazonosságom.
Tamás atya a sítáborban misézik (Fotó: Süle Ágnes Katalin )
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
