Robert Fico szlovák kormányfő üdvözölte az Európai Bizottság döntését, miszerint Szlovákia befejezheti a mohi atomerőmű harmadik és negyedik blokkjának építését.
Az atomenergiának és Szlovákia önálló energiaellátásának elkötelezett Fico most sem tagadta, hogy nyitva akar hagyni egy kiskaput, amelyen keresztül kitérhet az előző kormány által vállalt kötelezettség elől, miszerint 2006 és 2008 között bezárja az osztrák határ közelében évtizedek óta működő, és osztrák részről következetesen kifogásolt, elavultnak és veszélyesnek minősülő apátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) atomerőművet.
Jóllehet, Pozsonyt erre az Európai Unió már Szlovákia uniós csatlakozási szerződésében is kötelezte, s a kívánalom előtt az előző, a Mikulás Dzurinda vezette kormány is fejet hajtott, az ellenkezés Dzurinda kormányán belül így is fennállt. Az akkori kormány később megbukott, s azóta a politikai süllyesztőben eltűnt gazdasági minisztere, Pavol Rusko épp Bécsben okozott botrányt egy kihívó kijelentéssel, amelyből arra lehetett következtetni, hogy az apátszentmihályi erőmű bezárásával kapcsolatos vállalását nem lehet komolyan venni.
A brüsszeli döntést lelkesen üdvözlő Fico kedden „katasztrofálisnak” nevezte az előtte két cikluson át kormányzó Dzurinda-kormány energiapolitikáját, melynek vezérelve Fico szerint a meglevő két atomerőmű blokkjainak bezárása, az új erőművek építésének beszüntetése, és a maradék energiaforrások privatizálása volt, hogy aztán külföldről kelljen méregdrágán behozni az energiát. Ezzel szemben mi építeni akarunk, és amit lehet, azt újra szlovák állami tulajdonban akarjuk látni, mondta, ide sorolva a nyersolajimportot bonyolító Transpetrolt is, melynek 100 százalékos részvénycsomagjáért évek óta folyik a küzdelem Moszkvával.
A mohi atomerőmű 1. és 2. blokkját még a kilencvenes években, Vladimír Meciar kormánya alatt helyezték üzembe, a 3. és a 4. blokk építését pedig pénz híján leállították. Később a Szlovák Energetikai Művek (SE) az olasz Enel kezébe került, amely kész befejezni a két mohi blokk építését, bizonyos munkákat már el is kezdett, és gyakorlatilag csak Európai Bizottság engedélyére várt.
Fico reményei szerint az Enel – a bizottsági döntés alapján – azonnal munkához lát és mindent megtesz azért, hogy a harmadik blokkot 2012-ben, a negyediket pedig egy évvel később be lehessen indítani. Ennek köszönhetően az ország áramtermelése 880 megawatt teljesítménnyel lesz nagyobb.
(MTI / metro)