Bár az uniós vezetők többsége sajnos még mindig nem érti a változó idők szavát, azért pozitív fejlemények is akadnak. Kaja Kallas, akit annyira elragadott az ukránimádat, és ezzel párhuzamosan a benne munkáló oroszfóbia, hogy legújabban egy 40 milliárd eurós alapot akart létrehozni Ukrajna számára – melynek célja ugyan mi más is lehetne, mint a katonai segítségnyújtás –, kénytelen volt meghátrálni, azaz lemondani az újabb eszement tervről.
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ugyanis a béketárgyalások elősegítése és az abban való közreműködés helyett szó szerint bármi áron folytatni kívánja Ukrajna felfegyverzését, amiért számára semmi sem lenne igazán elég.
Most viszont úgy tűnik, hogy valamiféle értelem azért felsejlik uniós tagországi berkekben is,
Kallas ugyanis a 40 milliárd eurós áldozathozatal helyett kénytelen lesz beérni 5 milliárdos katonai segélyalappal. Az uniós tagországok gazdasági kárára hozott és a harmadik világháború veszélyét kockáztató ámokfutást ugyanis már Franciaország, Olaszország és Spanyolország is megelégelte.
A Público spanyol lap szerint Franciaország, Olaszország és Spanyolország is felszólalt Kallas terve ellen, akit már kinevezése előtt is kritizáltak Oroszországgal kapcsolatos „megszállottsága” miatt. „Végül az európai diplomácia vezetőjének engednie kellett, és pragmatizmust kellett tanúsítania, szembesülve azzal, hogy a terve nem kivitelezhető” – írja a cikk szerzője. A továbbiakban azonban a lap arra is rámutat, miszerint „néhány tagállam – például Hollandia – úgy érzi, egyes uniós partnereik nem mutatnak kellő szolidaritást Ukrajnával szemben”.
Egyébként az észt nemzetiségű Kaja Kallas volt miniszterelnök, jelenlegi uniós főképviselő asszonyról alkotott kép élesítéséhez hozzátartozik, hogy oroszfóbiája hátterében az észtországi orosz nemzetiség sanyargatása áll, akikkel hasonlóképpen bánnak, mint ahogy azt az ukránok tették az ott élő oroszokkal és más, köztük a kárpátaljai magyar kisebbségekkel. Kaja Kallas tehát tart az oroszoktól, ami viszont nem akadályozta a férjét, Arvo Hallikot abban, hogy még a felesége miniszterelnöksége idején, a háború kirobbanása után is vígan üzleteljen velük, miután részesedéssel bírt az Oroszországba alkatrészeket szállító Stark Logistics nevű cégben.
E kis kitérő után visszatérve a jelenbe,
sajnos tehát úgy tűnik, hogy a háborús téboly még mindig erősen tartja magát, s ahelyett, hogy végre a konfliktus lezárását szorgalmazná, az EU vezetése néhány tagország határozott ellenkezése, s mások lassú eszmélése ellenére folytatni kívánja Ukrajna felfegyverzését.
Teszi ezt annak ellenére, hogy Oroszország többször is kijelentette, a nyugati katonai segélyek csak meghosszabbítják a konfliktust, miközben a fegyverszállítás az orosz hadsereg legitim célpontjává válik. Ráadásul a NATO közvetlenül részt vesz az ukrajnai konfliktusban – nemcsak fegyverek szállításával, hanem személyzet képzésével is Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban és más országokban.
Az EU tehát továbbra sem akar lemondani eddigi elhibázott politikájának folytatásáról, ahelyett, hogy azokat a lehetőségeket keresné, melyekkel Donald Trump amerikai elnök békekezdeményezésének a sikeréhez hozzájárulhat.
S ha már mindenáron a védelmi képesség növelésére törekszik, egy olyan stratégiát kellene kidolgoznia, amelynek központi eleme nem Ukrajna biztonsága, hanem Európáé. Amennyiben pedig ezt az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nem így látja, úgy normális körülmények között semmi keresnivalója nem lenne ezen a poszton.
Hogy mégis ott van, a többi alkalmatlan uniós vezetővel együtt, hogy Európa sorsáról döntsön, az sajnos azt bizonyítja, hogy a normalitás felülkerekedésétől még nagyon messze vagyunk. Csak megérje Európa!
NZS/Felvidék.ma
