Ha nagy szavakat akarnék használni, azzal kezdeném: Kassa a tavalyi (akárhogy is sikerült) kulturális fővároskodás után idén egy csapásra a jogállamiság fővárosává – egyben utolsó erődítményévé nemesülhetne. Január 22-én dönt az Alkotmánybíróság a kettős állampolgárságról.
Nem akarok nagy szavakat használni. Ugyanis hamarabb bíznám a nagymama kanáriját a sziámi macskámra, mint alapjogainkat a Kassán székelő szlovák alkotmánybíróságra. Erős szavak? Lehet. De volt hozzá huszonöt évünk, hogy elveszítsük maradék illúzióinkat. És bizalmunkat mindenben, ami ezen a negyvenkilencezer-harminchat négyzetkilométernyi területen történik a hivatalos, hatósági, állami életben.
Éveket kellett várni már arra is, hogy a kassai taláros testület egyáltalán napirendjére tűzze a szlovák állampolgárságuktól megfosztottak ügyét. Nincs a világon oly hatalom, amely arra kényszeríthetné a bírói testületet, hogy végre vegye fel a munkát…
Ám a gyümölcs, ha lassan is, azért beérik. Hamarosan meglátjuk, hogy a már eleve mérgezett almában pluszban van még egy döglött kukac is, vagy – legnagyobb meglepetésünkre – végre valami egészséges kerül az asztalunkra. Én előbbire tippelnék, de ne legyen igazam.
Január 22-én elkezdik tehát tárgyalni a kettős állampolgárság ügyét Kassán. Mérlegre kerül Fico primitív, a banánköztársaságok ötletszerű jogalkotását idéző törvénye, de ugyanígy megmérettetik a szlovák alkotmány és alkotmányosság is.
A baj csak azzal van, hogy ezt a munkát jól képzett, kiérdemesült jogászok végzik, ennél pedig kevés veszélyesebb fajta létezik a kétlábúak között. Bármi mellett, s ugyanakkor ellene is éppen ugyanolyan rendületlen magabiztossággal és meggyőződéssel képesek érvelni, éppen ezért is megjósolhatatlan az állampolgárság ügyében hozandó döntés. Egyvalamiben nem lehet kétségünk: a hozzá fűzött indokolás mindenképpen pazarul konzekvens és első osztályú jogi munka lesz. A név ugyanis kötelez.
Hogy konkrétan mitől tartok? Magától az alkotmány szövegétől, annak értelmezési lehetőségeitől. Így szól a számunkra érdekes passzus: „A szlovák állampolgárság megszerzéséről és elveszítéséről törvény rendelkezik. Akarata ellenére szlovák állampolgárságától senki sem fosztható meg.”
A kulcsfogalom itt az „akarata ellenére”. S tartok tőle, ebbe kapaszkodnak majd bele a nagytiszteletű bírák. Hogy tudniillik szó sincs akarat ellenére történő megfosztásról, hiszen a más állam állampolgárságát kérvényezők a hatályos törvények ismeretében cselekedtek. Így tisztában voltak a várható jogkövetkezményekkel. Az állampolgárság kérelmezésével jutott kifejezésre az akarat, melynek tehát a szlovák törvények értelmében megvannak a maguk következményei. Az idegen állampolgárság választása e logika mentén tehát egy olyan megnyilvánulás a polgár részéről, melyhez a törvény azt a megdönthetetlen vélelmet fűzi, hogy ezzel a állampolgár a szlovák állampolgárságáról lemondott.
Remélem persze, hogy a fenti agymenés meg sem fordul a nagyszerű jogtudósok és gyakorlati szakemberek fejében s az „akarata ellenére” fogalmát szigorúan értelmezik. Úgy, ahogy egy normális ember is értelmezi a hétköznapokban. Mert ebben az esetben nyerünk, s a szlovák állam is megőriz valamicskét a méltóságából.
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43533,43473,43447,43684″}