A csodás kenyérszaporítás eseményét különbözőképpen képzelik el az emberek. Az óvodás fantáziájában meseszerűen játszódik le a jelenet. Az öt árpakenyér Jézus áldására nőni kezd, és a kenyérhegyből boldogan osztogatnak az apostolok.

A kamaszok cinikusan összekacsintanak, mert a természeti törvényekkel nem tartják összeegyeztethetőnek. Racionalista kritikusok tagadják történelmi hűségét és pusztán az Istennel való vendégbarátság szimbólumát látják benne.
Mi most a szem- és fültanúnak a beszámolójára figyeljünk. Máté azokat a mozzanatokat emeli ki az eseményből, amelyek örömhírt – evangéliumot hordoznak minden kor hívő embere számára. A liturgia is az évközi 18. vasárnapon ezekből fogalmazza meg üzenetét korunk számára.

Az evangélium örömhírei

„Jézus fölvezette a tömeget a hegyre, és ott leülve tanította őket.”
A Mester elsősorban a tömeg lelki éhségét veszi észre. Reménytelen céltalanságukat, belső ürességüket. Mert ez borzasztóbb a testi éhségnél. Hugó Gryn zsidó rabbi a haláltáborban magyarázza unokájának: „Láttunk már embereket, akik 3 hétig evés nélkül kibírták. Megtörtént, hogy 3 napig nem kaptunk vizet. De az ember remény nélkül 3 percig sem élhet.” Valóban, a lelki éhség jobban kínozza az embert, mint a testi.

Az igazságkereső emberek látása megindítja a Mestert. Nem elhúzódik tőlük, nem veti szemükre ürességüket, nem kihasználja, vagy lekezeli őket, hanem be akarja tölteni szellemi ürességüket. Ezért tanítja egy álló napon keresztül őket, reggeltől naplementéig prédikál nekik. Hallgatói meg olyan szomjas lélekkel figyelik szavait, hogy még az étkezésről is elfeledkeznek.

A mai embert nem ugyanez a szellemi éhség kínozza? Izgatják a világ titkai, még inkább a saját életének nagy miértjei. A Tolcsvay testvérek „Magyar mise” c. modern zenei kompozíciójában sűrítve találjuk az egzisztenciális kérdésfeltevések tömkelegét:
Nem tudja senki, hogy mit kellene tennem,
Nem mondja senki, hogy miben kéne hinnem,
Nem kérdi senki, hogy a messzeségben mit látok,
Nem hallja senki, ha segítségért kiáltok,
Nem figyel rám senki, ha elmondom a vágyaim,
Nem segít senki, hogy megoldjam a gondjaim!

Amikor nem jön válasz sehonnét, Isten elé borul:
Egyedül vagyok, állj mellém, légy velem, segíts nekem. Ó jaj, nincs kenyerem!

A mai embert is Jézus tudja csak kielégíteni szellemi táplálékkal.
Az Úr pedig ma is apostoli közvetítőket keres. Akiknek megtöri a szellemi kenyeret, ők pedig tovább osztják a tömegnek az igazság kenyerét. Az Úrnak szüksége van ránk kortársaink lelki éhségének csillapítására.

„Nincs mit enniük.”
Jézus látja a tömeg testi igényét is. Ezért tápláló kenyérrel megvendégeli őket. Mintha csak a pusztai Kísértővel folytatott vitáját egészítené ki itt. Akkor azt mondta: „Nem csak kenyérrel él az ember.” Most meg mintha hozzáfűzné: „Nem csak igével él az ember, hanem kenyérrel is!” És csillapítja a testi éhséget is.

Hitetlen kritikusok szeretnék Jézust égre néző fantasztának beállítani, akinek kezéből kihullanak az evilági élet gondjai. A csodás kenyérszaporítás frappáns cáfolata ennek.

Persze a szociális kérdést nem akarja folyamatos csodával megoldani helyettünk. Szüksége van emberekre, akiknek munkája révén elegendő kenyér kerül minden család asztalára. Az emberek testi éhségének csillapításában Isten munkatársai a mezőgazdaságban dolgozók tömegei, az élelmiszeripar alkalmazottai, az áruszállítás dolgozói, sőt minden háziasszony. Legyenek tudatában hivatásuk fontosságának és az apostolok örömével kínálják fel közreműködésüket a kenyérszaporító Jézusnak.

„Telepítsétek le a népet!”
A pusztában a letelepítés azt jelentette, hogy Jézus asztalközösségbe, vendégségbe hívja övéit. A tanítványok boldogan adták tudtára a jelenlévőknek, hogy valamennyien meg vannak hívva egy étkezéssel egybekötött ünnepre.

Ezt az apostoli meghívást adják tovább ma a papok minden szentmisében: mindenki hivatalos az Úr terített asztalához. A Mester hív a bankettre.
Bárcsak elfogadnák valamennyien a felszólítást: „Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya.”

„Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?”
Mit érezhetett az ötezer éhes száj és az öt árpakenyér láttán a magával tehetetlen apostolgárda? Milyen megoldhatatlannak tűnt a fantasztikus kaland, amelybe az Úr belekényszerítette őket. Menniük kell a várakozó tömeghez, vinni azt. Amit Jézustól kaptak, és ajándékozni, osztani, adni. Nem szabad megrettenniük a nevetséges aránytalanságtól. Ők csak teljesítsék a megbízatást, a többi a Mester dolga. Jézus fel akarja kelteni a tanítványok lelkében az annyira fontos erényt: a bizalmat.

De sokszor érezzük mi is aránytalannak eszközeinket a missziós munka láttán! De hát mit féltek kicsinyhitűek? Jézus váltja meg a világot, nem ti! Az intézőtől csak azt kívánják, hogy hűséges legyen.

Amikor Jézus meghívta a tömeget, először nem a kereszthordozásról beszélt nekik, hanem megvendégelte őket. Bankettot rendezett a pusztában számukra. Hogy követői érezzék, itt egy örömhírről van szó. Krisztus mai tanítványait is az öröm érzésének kell eltöltenie. A Mester ránk bízta az örömhírt, kezünkbe adta az evangélium jóízű kenyerét, és rajtunk keresztül küldi a várakozó éhes tömegnek. Ne féljünk, ha túl nagy a tömeg, sem ha túl kevés, mit a kezünkben tartunk. A mi feladatunk, hogy adjunk. A többi Krisztus dolga! Kínáljuk fel szolgálatunkat az Úrnak, hogy a mai igazságra éhes és örömre szomjas várakozó tömeget töltse be a mi közreműködésünk révén.

Hajnal Róbert, Magyar Kurír