Benedek Elek emlékére Kárpát-haza szerte éledtek fel a mesék, nemcsak a népmese napján, hanem az azt megelőző és az utána következő napokban is. Így élteti a magyar népmese gyógyító erején keresztül a gyerekek lelki világát, értelmét, s szókincsét gazdagítva az a sok-sok intézmény, amely a jeles nap alkalmából megszólítja őket. Ebből csupán néhány helyszínről hoztunk tudósítást a párkányi régió intézményeiből
A szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskola alsó tagozatának diákjai vendégül látták az óvodásokat a mese ünnepe alkalmából, amikor a mesemondó-népdalénekes, Écsi Gyöngyi érkezett a tanintézménybe, és hozta el meséjét. Szarka Andrea igazgató köszöntötte az óvodásokat, az iskola növendékeit, a kísérő pedagógusokat és az ünnepre érkező mesemondót, Écsi Gyöngyit, akinek munkásságát több alkalommal rangos díjjal értékelték. A gyereksereg boldogan kapcsolódott be a Világ kenyere című mesébe, melyben ötvöződött a bábjátékos, népdalénekes mesemondás.
Szőgyénben a Községi Könyvtár és Galéria épületében Smidt Veronika várta a magyar népmese napjához kapcsolódóan az óvoda csoportjait, a Baba-Mama Klub kis növendékeit, hogy együtt merüljenek el a mese csodálatos világában. Velük volt a Könyvtár Maci és más plüssből készült, őszt jelképező állatkák, és persze Elek apó képe, hiszen Benedek Elek születésnapját ünnepelték a közös együttléttel, a mesékkel és az alkotásokkal.
A Kürti Alapiskolában minden osztályban megünnepelték a magyar népmese napját, ami a napközi csoportban is folytatódott. Igazi meseterápiás foglalkozásokra került sor, ahol a korosztályoknak megfelelően végezték a próbatételeket a mesehősökkel együtt. Ebben a hónapban a 4. osztályosok kapcsolódtak be a Boldogságóra programba, amely a gyerekek érzelmi jólétét, önbizalmát és pozitív gondolkodását segíti. A tanintézmény a foglalkozások során minden osztállyal havonta más-más témát elemez, mint a hála, az optimizmus, a barátság, a megküzdés, s mindezt játékos és élményszerű formában, akár a mese világában feldolgozva. Izgalmas volt az Óriások és Törpék mesevilágának megidézése, amikor a 2. és a 8. osztályok tanulói tanulságos és izgalmas perceket éltek át – tudtuk meg Melecski Andrea igazgatótól.
Köbölkúton a Stampay János Alapiskola és az óvoda közös rendezvényére került sor, amikor az 1. és 4. osztályos tanulók élvezték az óvoda meghívását a magyar népmese napja alkalmából. Az óvodalátogatáson az elsősök egy rövid időre újra elvegyültek az óvodások között, míg a negyedikesek népviseletbe öltözve előadták a Kőleves című népmesét. A kellemes és barátságos légkör, a jó hangulat mindannyiunk számára felejthetetlen élményt nyújtott. A közös játékok és a sok nevetés még színesebbé tették ezt a jeles napot. A Stampay-vendégek útravalóul „hamuban sült pogácsát” kaptak az óvó néniktől, míg az óvodások hálás szívvel köszönték meg a látogatást, abban a reményben, hogy a jövőben is lesz hasonló együttlét – értesültünk Balogh Renátától, az óvoda vezetőjétől.
Nagyölveden az Alapiskola és Óvoda tanintézményben az alsó tagozatosok hét próba erejéig vágtak neki Meseország kihívásainak. Volt mocsárjárás karikákon, boszorkányfutás otthonkában és seprűvel, kincskeresés a sárban, Hamupipőke magválogatása, kéz nélküli mézeskalácsevés, mesehősök megfejtése, mese-lottó és sok más vidámság, melyben kiderült, hogy a mesék nemcsak a könyvben, hanem a valóságban is életre kelnek. A pedagógusok megígérték a gyerekeknek, hogy jövőre is lesz népmese napja, és addig is olvassanak sok mesét.
Hogy a nagyölvedi iskola felső tagozatos tanulói se maradjanak ki a tanulságos irodalmi foglalkozásból, már a népmese napját megelőzően, a magyar dráma napját ünnepelték, amikor kódfejtéssel indult a vegyes csapatok vetélkedése. Madách Imre nevének betűiből kiindulva a színpadi előadások alkotóival kapcsolatos feladatokon keresztül bábjátékok készültek ismert szövegekből. A kék és sárga pacából létrejött a zöld folt: a nagyothalló béka „nem hallotta” azt, hogyan „nem tud” felmászni a toronyba, de az is kiderült, hogy néha bizony a zokninál nagyobb a lyuk. Bár a végső pontszámok nem voltak egyenlőek, a foglalkozásoknak mindannyian győztesei voltak, mert minden szempontból függönyre érett bábjátékok keltek életre az iskola falai között – mondta el Cseri Kinga intézményvezető.
Tudomásunkra jutott, hogy a Kéméndi Petőfi Sándor Alapiskolában is tisztelegtek a magyar népmesék gazdag öröksége előtt, tudva azt, hogy a mesék évszázadok óta formálják a kultúrát, az értékeket, és hőseik bátorságra, igazságra és kitartásra tanítják a mesét olvasó és hallgató közönséget. A tanintézmény alsó tagozatosai igazi mesevilágba csöppentek, amikor az iskola lelkes mesemondó diákjai (Faragó Márton (9. o.), Hutura Kristóf (9. o.), Manczal Blanka (3. o.) és Šárik Nikoletta (3. o.)) mondtak mesét. A közös mesehallgatás után vetélkedő következett, ahol a gyerekek játékos formában bizonyíthatták, mennyire ismerik a magyar népmesék világát. A próbatételek végén minden kisdiák apró ajándékban részesült. A nap további részében a tanulók három csoportban dolgoztak fel klasszikus meséket: az elsősök és másodikosok Az égig érő paszuly történetét, a harmadikosok A kőleves meséjét, a negyedikesek pedig A só című tanulságos történetet – értesültünk az iskola honlapjáról.
Így elevenedett meg az ismertetett helyszíneken Elek apó örökérvényű hagyatéka. A gyerekek minden helyszínen egy olyan vidám hangulatú nap emlékével gazdagodtak, amely méltón őrzi a magyar népmesék varázslatos világát.
Bővebb információ és fotók az intézmények Facebook-oldalain találhatók.
Berényi Kornélia/Felvidék.ma