Május 1-jén lesz tíz éve hogy Szlovákia tagja lett az európai országok demokratikus családjának, az Európai Uniónak. Portálunknak ez alkalomból Csáky Pál, Szlovákia uniós csatlakozásának idején az európai ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes, jelenleg pedig az MKP európai parlamenti listavezetője nyilatkozott.
Európai ügyekért felelős volt miniszterelnök-helyetteskent hogyan emlékszik az Unióba való belépés éveire, az előcsatlakozási tárgyalásokra? Mik voltak akkoriban a legnagyobb nehézségek?
Én ezt a portfóliót 2002 decemberében vettem át, s nagyon meglepődtem, hogy elődeim mennyire elhanyagolták a felkészülést az EU-tagságra. Persze, elismerem, hogy a legnagyobb késést a mečiari időszakban szenvedtük el, amikor mindenki a környező államok közül építgette magát, mi pedig visszafelé haladtunk. Ám azt is hozzá kell tennem, hogy Pavol Hamžík sem kezelte súlyának megfelelően ezt a témát, le is kellett mondania egy csúnya korrupciós ügy miatt, ami éppen az európai alapokat érintette. 2003-ban sok támadás ért engem is, de mindenki elismerte, hogy a késés az előző 8 évben történtek miatt van. 2004-re kiegyenlítettük a lemaradásunkat, van egy kedves fényképem, amelyiken az EU nagykövetével parafáljuk azt a dokumentumot, amelyik elismeri, hogy Szlovákia mindenben teljesítette a felvétel feltételeit.
Ennek emlékére kaptam egy EU-zászlót Eric van der Linden nagykövettől, az első számú EU-zászlót. Ezt 2004. április 30-án, egyórás ceremónián húzták fel a miniszterelnöki hivatal előtti zászlórúdra, s másnap, május elsején cserélték ki, amikor új zászlót kapott a miniszterelnöki hivatal, az első számút pedig én kaptam emlékbe. Az április harmincadiki ünnepségre legnagyobb meglepetésemre felsorakozott a pozsonyi helyőrség – zenekarral együtt, s eljött az egész diplomáciai testület, alig fértek el a miniszterelnöki hivatal udvarán. Utóbb megtudtam, hogy az egészet a miniszterelnökség protokollosztálya szervezte meg, Mikuláš Dzurinda harmincadikán Kelet-Szlovákiába ment, így adta tudtomra, hogy a harmincadikai ünnepség csakis az enyém. 2003 elején ugyanis, amikor a nacionalista ellenzék és azok a pénzügyi csoportok, amelyeket nem engedtem tisztátalan módon hozzáérni az EU-s pénzekhez, le akartak váltani, Dzurinda kiállt mellettem, és azt mondta, bízik abban, hogy be tudom vinni Szlovákiát az Unióba. Egyébként a fent említett ünnepséget élőben közvetítette a szlovák köztévé és a TA3 hírtévé, az archívumukban most is megnézhető a ceremónia.
Két évvel később, 2006-ban volt egy újabb kedves találkozásom, akkor Neil Kinnockkal, az Európai Bizottság akkori alelnökével, aki megtisztelt azzal, hogy eljött Pozsonyba, s itt jelentette be, hogy 2006-ra a tíz új csatlakozott ország között a harmadik helyre jöttünk fel az EU-felkészültség terén. A legfontosabb tehát az volt, hogy teljhatalmat kaptam, beleszólhattam bármelyik minisztérium dolgába, a miniszterek az EU-csatlakozás kérdéseiben kötelesek voltak teljesíteni a feladatokat, amelyeket adtam nekik, erről kormányhatározat rendelkezett. 
Milyen elvárásokkal, elképzelésekkel nézett Ön az ország uniós tagsága elé, illetőleg mire számított, mit sikerül elérni uniós tagságunk első tíz évében?
Az előbb arról beszéltem, hogy milyen sikeres lehet egy csapat, ha egyfelé húz, ha van feje, vannak jogkörei és a csapat tagjaiban van közös akarat is. Ez 2006-ban megváltozott, az MKP minisztériumait az SNS kapta meg, s ezzel az ország elindult a lejtőn. Igaz, hogy Slotának repülőgépe és luxusautói lettek közben – szerintem a korrupcióból, amit Robert Fico tolerált –, az ország viszont elindult lefelé. A kérdés lényegét illetően azonban egyértelmű, hogy az EU-tagságnak több pozitívuma van, mint negatívuma, s az igazat megvallva nem látok alternatívát az EU-tagságot illetően. Három probléma természetesen nyugtalanít: a brüsszeli érzéketlenség, a 2006 utáni szlovák kormányok dilettantizmusa és a korrupció. Így nem is lehet esélyünk a javulásra.
Persze, most automatikusan megkérdezheti bárki, hogy reménytelen-e a helyzet. Egyáltalán nem, ez a válaszom. Én kész vagyok belenyúlni a darázsfészkekbe is, soha nem a gyávaságomról voltam ismert. Ehhez azonban muníció kell. Akit tehát idegesít az EU nem kellően jó működése, és jobb Európát akar, kérem, május 24-én támogassa az MKP-t. Mi ott voltunk a folyamat elején, és ott szeretnénk lenni a 2014 utáni folytatásnál is. Jelenleg azonban nincs muníciónk, nincs kellő támogatottságunk. Ha nem érjük el az 5 százalékot május 24-én, füstölöghetünk tovább, de érdemben még csak hozzá sem tudunk szólni a folyamatokhoz.
Hogy látja az EU további bővítésének lehetőségét, Ön szerint hány tagja lehet az Uniónak mondjuk, újabb tíz év múlva, illetőleg hol látja Szlovákiát az Európai Unióban tíz év múlva?
Szerintem az EU bővítését tíz évig el kell felejtenünk. Először belülről kell megerősítenünk az EU-t, ez a legfontosabb, a működőképességének és a HITELESSÉGÉNEK a növelése. Őszintén szólva nem is látok olyan országot, amelyik kellőképpen felkészült lenne arra, hogy új tagországként komolyan számoljunk vele.
Mi a véleménye az Európai Unió kisebbségpolitikájáról, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni azt?
Az EU kisebbségpolitikája gyerekcipőben jár, s ez nem jól van így. Ugyanakkor a Lisszaboni szerződés lehetőséget kínál arra, hogy ezen a területen jelentőset lépjünk előre. Ezt viszont csak akkor tudjuk megtenni, ha ott leszünk a jövő Európai Parlamentjében. Egyelőre úgy néz ki, hogy kérdéses, túl tudja-e lépni az MKP az 5 százalékos küszöböt. Ha nem, egyetlen képviselőnk sem lesz Brüsszelben, s hiábavalóvá válik bármilyen előrelépésről való meditáció. Május 24-e az esélyt jelenti számunkra: tegyünk arról, hogy legyen felvidéki magyar az európai tárgyalóasztalnál.
dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45442,45492,45422,45371″}
