Május a Rhododendron virágzás ideje is. A Lévai Magyar Asszonyok Ligája hölgyei már nagyon várták a Malonyai Arborétum jelzését, amit a szokatlanul szép tavaszi időnek köszönhetően már május első hetében meg is kaptak. Nem sokat tétováztak, május 7-re buszkirándulást szerveztek erre a csodálatos helyre, amit még Dr. Ambrózy – Migazzi István alapított.
Az arborétum nagyon kedves mérnöknőjétől, aki végig kísérte a látogatást, a hölgyek sok érdekességet tudtak meg. Elmondása szerint Migazzinak a „Semper vireo” – örökzöld, mindig zöld– jelszó a közönséges magyal levelével, mely jelenleg a Malonyai Arborétum logójában található, volt a mottója, miközben az örökzöld fás szárú növények termesztését próbálta meghonosítani vidékünkön. Ambrózy az északnyugat-magyarországi Tan (ma Tanakajd) községből származott, és már kiskorától lelkesen foglalkozott botanikával, amely azt követően is hobbija maradt, miután a jogi pályát választotta. Az 1892-es évben, 23 évesen vette feleségül Migazzi gróf lányát, Antóniát, Aranyosmarótról (Zlaté Moravce).
Az ifjú házasok Barskisfalud (Vieska nad Žitavou) község szomszédságában telepedtek le, ahol a malonyai (Mlyňany) uradalom mellett, melyet Antónia hozományba kapott, a tölgyes-gyertyános erdő szélén egy kastélyt építettek. Az említett, kb. 40 hektáron elterülő erdő aljnövényzetébe, melyet Révay gróftól szerzett a közeli Tajnasári (Tajná) községben, Ambrózy kísérleti alapon kiültetett néhány örökzöld idegenszármazású fás növényt. Az olyan ismert és ellenálló örökzöldek, mint az örökzöld puszpáng, a közönséges mahónia, és borostyán rövid időn belül számos, mindaddig a Felvidéken ismeretlennek számító és egzotikus kinézetű fajtákkal lettek kiegészítve. 1914-ig az erdő aljnövényzete csaknem egészen megváltozott és a gyertyánok és tölgyek koronáinak az első idegenszármazású tűlevelűek kezdtek konkurálni. Ambrózy-Migazzi gróf a csertölgy, kocsányos tölgy lombkoronájú emlékfáit meg akarta őrizni, azonban az arborétum közepén és peremén lévő összefüggő növényzetet teljes mértékben tűlevelűekkel és félörökzöld vagy örökzöld tölgyekkel akarta helyettesíteni.
Ezt már nem sikerült megvalósítania, mert 1914-ben politikai okokból el kellett hagynia a malonyai uradalmat. A hagyomány úgy tartja, hogy már soha többé nem tért vissza a Malonyai Arborétumba. Az örökzöld park, a Malonyai Arborétum neve azonban még a tengerentúli szakmai körökben is jelentős visszhangot keltett, és Ambrózy-Migazzit, akit addig a fás növények esetleges meghonosításáról szóló elmélete miatt csúfolták, az idegenszármazású örökzöld fafajták közép-európai körülmények közé történő introdukciójának úttörőjeként kezdték számon tartani.
Az időjárás is kedvezett a kirándulásnak. Nemcsak a csodálatos színekben pompázó rhododendronokat és azáleákat csodálhatták meg, de megismerkedhettek a különleges örökzöld fafajtákkal is. Ezenkívül láttak matuzsálem korú fákat és egy óriásira megnőtt lilaakácot. A kellemes séta után megnézték a kastélyban berendezett Ambrózy emlékszobát, valamint a park területén élő fák terméseiből készített csodálatos ékszereket.
Az arborétumi séta után a kirándulók, a Malonyától csak 5 kilométre található, a vezekényi csatában elesett Esterházyaknak emléket állító szobrához vették útjukat.
1652 augusztusában Kara Musztafa esztergomi bég a Gímesi vár és Aranyosmarót környékét rabolta. Forgách Ádám érsekújvári főkapitány megszervezte a védekezést, így Esterházy Miklós nádor idősebbik fia, Esterházy László, az Eszterházy család több más tagja, Kohári István szécsényi várkapitány és gróf Pálffy Miklós körülbelül 1000-1200 főnyi magyar sereget sorakoztatott fel a vezekényi síkon. Az 1652. augusztus 25-26-án lezajlott vezekényi csatában a háromszoros török túlerővel szemben a magyar sereg hősiesen védekező jobbszárnya nem tudott eredményesen védekezni. Eszterházy László grófot a törökök egy sáros árokpartnak szorították, ahol lováról leesve érte a halál. Rajta kívül még három Esterházy fiú esett el az ütközetben – Ferenc, Tamás és Gáspár. A csata végső kimenetelének megítélése ellentmondásos.
Bár a küzdelem török és magyar áldozatainak számában nem egyeznek a források, az bizonyos, hogy a török halottak száma többszöröse volt a magyarokénak (800 fő a 48 magyar áldozathoz képest). Ennek ellenére a négy Esterházy gróf halála okozta pánik és zavarodottság miatt az addig jól védett szekértáborban állást foglaló Forgách Ádám megfutott és a magyar sereg nem fejezte be a küzdelmet, a vezekényi sík és környéke a törököké maradt, ahol azok továbbra is fosztogattak. Vélhetően a halott Esterházy ifjak körül kialakult – a család által tudatosan fejlesztett és ápolt – kultusz befolyásolta a csata későbbi megítélését és a magyar hősiességet kiemelő, idealizáló, magyar diadalt sejtető értelmezések születtek. Az Esterházy ifjak temetésére 3 hónappal később a nagyszombati jezsuita templomban került sor. A 17. század Felső-Magyarországának legnagyobb méretű és legreprezentatívabb főúri temetéséről Szabó Péter közölt kismonográfiát „A végtisztesség” címmel (Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1989). 1734-ben Eszterházy Imre esztergomi nagyprépost, későbbi nyitrai püspök, a csata emlékére egy latin feliratos emlékobeliszket állíttatott. A tönkrement oszlop helyén 1896. augusztus 24-én avatták fel azt a latin feliratos és Eszterházy címeres mészkő szobortalapzatot, amelyre 1897. május 12-én került fel a négy ifjú önfeláldozó Esterházynak emléket állító, büszke tekintetű, félholdas, lófarkas török zászlóra taposó bronzoroszlán. Csámpai Ottó etnoszociológus, a nagyszombati egyetem tanára „Négy Esterházy egy hullása. A vezekényi csata – 1652” címmel 2007-ben kis kiadványt jelentetett meg, elsősorban azzal a céllal, hogy a zoboralji magyar iskolások és tanáraik tudjanak a magyarok vezekényi helytállásáról és tanulmányi kirándulások során felkeressék az emlékművet, mint a magyar múlt és a térség emlékezethelyét. Az emlékmű helyi magyar recepciója tükrözi azt a törekvést, hogy az eseményt és az emlékművet a zoboraljiak magyar történeti tudata és identitása erősítésére használják.
Az emlékműhöz érkezve a kirándulás résztvevői megrökönyödéssel tapasztalták, hogy a talapzatról eltűnt a hatalmas bronzoroszlán. Érdeklődésükre a nagyvezekényi Polgármesteri Hivatal úgy tájékoztatott, hogy az emlékmű bronz oroszlánját tavaly ősszel megpróbálták ellopni. Ez szerencsére, még a bűnözők által bevetett nehéz mechanizmusok segítsége ellenére sem sikerült, de a daru acélhuzalai sérüléseket okoztak a szobron. Ezek kijavítása folyamatban van, remélhetőleg az idén ősszel már végeznek vele.
A Nagy Vezekény és Kis Vezekény közötti főúton egy kisméretű tábla ugyan jelzi az emlékmű helyét (a jelzéstől 800 méterre található), de aki nem céltudatosan keresi, nehezen találja meg. Az emlékmű talapzata sajnos siralmas látvány az oroszlán nélkül, de a csapat tagjai egy csokor virággal és főhajtással köszönték meg a hősöknek, hogy a legdrágábbat, az életüket adták hazájukért, a mi hazánkért.
További képek az arborétum csodáiról megtekinthetők a Képgalériában ITT>>>.
Wirth Jenő, Felvidék.ma