A LITERAtúra – Irodalmi ősz című, a Füleki Vármúzeum és a Füleki Gimnázium közös programja keretében Lackfi János ismert magyarországi költő látogatott Fülekre, ahol október 17-én két előadást is tartott.
Délelőtt a gimnázium diákja, délután a Városi Könyvtárban pedig a felnőttek élvezhették nem kevés humorral megtelített előadását Milyenek a magyarok? címmel. A költőt Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója mutatta be.
Lackfi János Budapesten született. Író, költő, műfordító és szerkesztő vagyok. Számos verseskötete, gyermekkönyve, regénye és kisregényem, novellás- és esszékötete, húsznál több műfordításkötete jelent meg. Megzenésített verseimből és készült már néhány CD. Családjával Zsámbékon él.
Bár a köteteinek nagy része sikerkönyv, a legnagyobb sikert kétségtelenül a „Milyenek a magyarok” c. kötete aratta. Olyannyira, hogy pl. angol nyelvre is lefordították, melyet előszeretettel adnák át a Magyarországra látogatni szándékozóknak. Mint elmondta az általa bemutatott irónia nem egyedi jelenség a világban, valamilyen műfaji formában csaknem minden országban megtalálható. A kötet bemutatáskor ill. azokat követően sokan megkeresték azzal, hogy saját történeteiket mondták el. Ezek válogatásából készült a „Milyenek még a magyarok” kötet. A sorozat harmadik részét pedig a közelmúltban Budapesten bemutatott a „Három a magyar igazság” apró novellákat tartalmazó kötet jelenti, melyből a Füleki előadásában is hallhattunk részleteket.
Nehéz lenne írásban érzékeltetni az előadó vonzó előadásmódját, amelynek részeként a kötetekben megjelent történetekből is idézett jó néhányat. természetesen szólt arról is, hogy jutott el a kötet megírásához.
A további részletek helyett idézek néhányat az előadáson is gondolatot az első kötetből. Milyenek is vagyunk, „mi magyarok”:
„A magyar ember eltöprengett, vajon miből tudható, hogy ő éppen magyar.
Abból, hogy vallja, borban az igazság, ezért pár pohár után az asztalt kezdi csapdosni, és kijelenti, hogy mindig neki van igaza. Vallja azt is, hogy sörben a békesség, ezért pár korsó után jóságosan kijelenti, hogy mindenkit szeret, és mindenkinek igaza van. A pálinkában ilyen elvont fogalmak nincsenek, azt inni kell, a többi majd kiderül.
…. Abból, hogy titkon büszke szitkozódási kultúrájára, és megszámolta már, hogy nevezetes „b” betűs szavunk különböző igekötőkkel felszerelve legalább kilencféle értelemmel bír.
Abból, hogy a tésztát édességnek tekinti, mákkal, dióval, lekvárral eszi, és ezzel idegrohamba kerget minden becsületes olaszt.
Abból, hogy hisz a szent Levesben, melyet az étkezés elején szolgálnak fel, a szent Savanyúságban, melyet a húsételhez szervíroznak, és a sajtról legfeljebb melegszendvics jut eszébe, semmiképp sem egy sajttál.
… Abból, hogy ajtóhoz érve előreengedi a hölgyeket, de bevág eléjük, ha kocsmába lép, hogy vadnyugati lovagiasságból saját testével fogja fel a repülő késeket.
Abból, hogy le és felsegíti a hölgyek kabátját akkor is, ha azok nem akarják.
… Abból, hogy mások egészségére kívánja a tüsszentést, pedig egy dán inkább bocsánatot kér miatta.
… Abból, hogy hegynek hívja a dombokat és tengernek legnagyobb tavát.
… Abból, hogy az összes nép fiaival ellentétben a jobb kezén hordja jegygyűrűjét, gyémántot pedig semmiképpen sem tetet bele, mert az flancolás.
… Abból, hogy ha valami nem sikerül, ötszáz éve ugyanúgy rálegyint, hogy több is veszett Mohácsnál, ha meg valami végzetesen rosszul sikerül, akkor vérben forgó szemmel kiáltja: nekünk Mohács kell!
…. Abból, hogy gyerekként répát kell ennie, mert attól fog tudni fütyülni, és spenótot, mert attól lesz erős. Ha csak a vastartalom számít, afelől akár egy lapátot is szopogathatna.
… Abból, hogy tudja, ennek a listának még nem ért a végére, és lehet, hogy soha nem is fog.”
Puntigán József, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”49298″}
