Nem egy emberrel történt már meg, hogy valamilyen családi ügy miatt inkább úgy gondolta, elmegy otthonról, mert már nem bírja elviselni a légkört. Az ember felindult állapotában, amikor nem is jut ideje arra, hogy alaposan átgondolja a következményeket, csak gyorsan cselekszik.

Mert egy cél vezeti őt – el otthonról. Szinte semmit sem visz magával. De manapság az emberek azért is otthagyják az otthonukat, mert nekik nem jó úgy, ahogyan van, nem akarnak annyiból megélni, amennyit kapnak. Egyszerűen elégedetlenek. Aztán elmennek világgá. Pár ruhával, egy kis élelemmel és valamennyi pénzzel. Szinte semmivel. S ha éppen úgy adódik, akkor pár év elteltével akár idegen földön is, megtapasztalhatja, hogy vagyona egyre nő, gyarapodik. Aztán a legtöbb emberben egy jó idő elteltével ott a távolban is megfogalmazódik– mint ahogyan Jákóbban is – jó lenne hazamenni. Vissza oda, ahonnan elindultam. De ugyanakkor ott vannak a félelmek és a kétségek is, hogy minden maradt a régiben? Kell-e félnem a megváltozott körülményektől? Hogyan fognak rámnézni a többiek, ha meggazdagodva most hazaállítok. Mit fognak szólni? Megannyi kérdés. Nemcsak a hazaindulókban fogalmazódnak meg ezek a félelmek, hanem Jákóbban is, aki vagyonban és családban is meggazdagodva, de Isten áldását is hordozva élete során, csomagolni készül arról a helyről, ahol már hosszú évtizedeket eltöltött. Blanár Erik kisgéresi lelkipásztor az indulásra kész Jákóbról ír az alábbiakban.

1 Mózes 31

De Jákób meghallotta Lábán fiainak a beszédét, akik ezt mondták: Elvette Jákób mindazt, ami apánké volt, apánkéból szerezte minden gazdagságát. Lábán arcán is látta Jákób, hogy nem olyan hozzá, mint azelőtt. Akkor ezt mondta az ÚR Jákóbnak: Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek! Üzent tehát Jákób és kihívatta magához Ráhelt és Leát a mezőre, a nyájhoz, és ezt mondta nekik: Látom apátok arcán, hogy nem olyan hozzám, mint azelőtt, pedig az én atyám Istene volt velem. Ti tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam apátokat. De apátok csalt meg engem, és tízszer is megváltoztatta a béremet. Isten azonban nem engedte, hogy kárt okozzon nekem. Ha így szólt: A pettyesek lesznek a béred, az egész nyáj pettyeseket ellett. Ha pedig így szólt: A csíkos lábúak lesznek a béred, az egész nyáj csíkos lábúakat ellett. Így vette el Isten apátok jószágát, és nekem adta. Mert a nyáj párzása idején álmomban föltekintettem, és azt láttam, hogy a nyájban párzó bakok csíkos lábúak, pettyesek és tarkabarkák. 1Akkor ezt mondta nekem álmomban az Isten angyala: Jákób! És feleltem: Itt vagyok. Azt mondta: Tekints föl, és lásd meg, hogy a nyájban párzó bakok mind csíkos lábúak, pettyesek és tarkabarkák. Mert láttam mindazt, amit Lábán tett veled. Én vagyok Bétel Istene, ahol szent oszlopot kentél föl, és fogadalmat tettél nekem. Most készülj, menj el erről a földről, és térj vissza szülőföldedre! Ekkor megszólalt Ráhel és Lea, és ezt mondták neki: Van-e még valami részünk vagy örökségünk apánk házában? Nem számítunk-e idegeneknek? Hiszen eladott bennünket, és a vételárat egészen elköltötte. Különben is a mienk és a fiainké mindaz a gazdagság, amit elvett Isten apánktól. Azért tégy úgy mindent, ahogyan Isten mondta neked! Ekkor Jákób fölkelt, föltette gyermekeit és feleségeit a tevékre. Elhajtotta minden jószágát és minden szerzeményét, amit szerzett – a Paddan-Arámban szerzett jószágát és vagyonát -, hogy elmenjen apjához, Izsákhoz Kánaán földjére.

Az a szép, az a csodálatos a Szentírásban, hogy nagyon is a valós életet tárja elénk. Nem egy megszépített mesét, hanem a teljes igazságot, akár jó és szép az, de akkor is, ha nem. Isten igéje nem titkolja el előlünk kiválasztott népének, emberének tökéletlenségét, hibáit, azt, ha néha-néha teljesen rossz útra téved. Ebben a valóságban, a valós életben csodálatos felismerni, meglátni és megtapasztalni Isten szüntelen jelenlétét, munkálkodó igazságát, és drága kegyelmét. Most Jákób példáján keresztül nézzük meg, hogy miként találkozunk az életben Isten igazságosságával, majd pedig azt, hogy miként hatja át a világot az Úr kegyelme és szeretete.

Jákób történetét olvasva akaratlanul is az a tapasztalatból származó népi igazság jut eszünkbe, hogy: ki mint vet, úgy arat. Nem kell ehhez hatalmas filozófiai eszmefuttatás, hogy az ember tapasztalatból rájöjjön arra, hogy tetteinknek következménye van.

Mit vetett Jákób és mit aratott? Vetett hazugságot, csalást, tiszteletlenséget, szeretteinek fájdalmat és szomorúságot, és később ezeknek gyümölcseit aratta: csalódást, rettegést, becsapottságot, fájdalmat, hontalanságot.

Mózes első könyvének 27 fejezetéből kiderül, hogy mindenre képes volt azért, hogy megkaphassa az apja áldását. Nem riadt vissza a csalástól sem, így támasztva alá azt a tényt, hogy megérdemli a Jákób nevet, ami azt jelenti, hogy csaló. Mert a gyengén látó apjának a tiszteletet meg nem adva ki játsza őt, és megszerzi a testvérének járó atyai áldást. De hiába a csalás és hazugság által megszerzett áldás, mert öröm és boldogság helyett menekülnie kell otthonról. A bátyja, Ézsau, gyilkos bosszút forral ellene. Édesapja gyermekében való csalódása miatt, ahogy a Szentírásban írva van: „igen megrendül”, vagyis sír, édesanyja pedig elveszíti mind a két fiát: az egyiknek mennie kell a háztól, a másik meg sértett, haragos. Hiába övé a jog, az áldás, üres kézzel mehet az ismeretlenségbe, család nélkül, társak nélkül egyedül!

De ezzel még mindig nincs vége tettei következményeinek, mert azt aratja mindenki, amit elvetett. Mert Lábán házánál, mintegy végső kegyelemdöfésként becsapják a csalót. Apósa, ahogy ő egykor a saját apjánál, kihasználja azt, hogy nem láthat a sötét szobában a nászéjszakáján, és gyenge szemű, idősebb leányát, Leát vezeti be hozzá a szeretett kisebbik leány, Ráchel helyett. Ezért a hét évig tartó szolgált után, még hét évig szolgálnia kell Lábánt, hogy feleségül vehesse a számára kedvesebb Ráchelt is. Sőt aztán, hogy valamilyen vagyona is legyen szegénynek, újabb hosszú évekig őrzi apósa állatait. E szolgálat ideje alatt Lábán újra és újra becsapja Jákóbot. Tízszer változtattad meg béremet, mondja Jákób csalódottan és felháborodva Lábánnak.

Isten minden szépítgetés és takargatás nélkül mutat rá arra, hogy a csaló futni kényszerül az életéért, majd őt magát is becsapják, hogy így átélje ugyanazt a csalódást és összetörettetést, amit Ő okozott.

Vajon eszébe jutottak-e Jákóbnak az általa elkövetett csalások, hazugságok, az általa okozott szomorúságok, amikor becsapta őt Lábán, amikor hasonló szenvedéseket kellett elhordoznia, mint amilyeneket egykor Ő követett el? És vajon mi, amikor háborgunk, mert a mi kárunkra követnek el valamit embertársaink, akkor vajon gondolunk-e arra, hogy bizony mi sem vagyunk szentek, bizony mi is hányszor helyeztük a magunk érdekeit mások érdekei elé. Vajon amikor megbántottak téged, akár szóval, akár cselekedettel, vagy azok elmulasztásával, akkor eszedbe jutott-e valaha is, hogy nem szabad megsértődnöd, nem szabad annyira szívedre venned ezeket, mert bizony egykor valakit, akarva, vagy akaratlanul, de te is megbántottál, elszomorítottál, könnyekre fakasztottál? És vajon megtanuljuk-e ezekből az alkalmakból, eseményekből, hogy ezután jobban oda figyeljünk az embertársaink, testvéreink, szeretteink érzéseire, érdekeire, jogaira?

Jákók, amit vetett azt aratta. De vajon csak ennyi tanulság volna az ő történetében? Amint említettem nem csak Isten igazsága, de egyben az Ő nagy kegyelme is jelen van itt. Mert ami különösen is széppé teszi ezt a történetet, az az, hogy Isten nem hagyja magára a csaló Jákóbot. Vele menekül, és vele van apósa házánál is. Megjelenik neki álmában, kijelenti neki magát, és kézzel fogható áldást ad munkájára olyannyira, hogy még Lábán is felismeri: „Megtudtam a jelekből, hogy teérted áldott meg engem az ÚR.” (Gen. 30,27)

Ez nem azt jelenti, hogy Isten helyeselné Jákób tettét, hanem azt, hogy az Úr nem mond le erről az emberről! Lehet, hogy csaló, lehet, hogy szereti maga intézni a dolgait még Isten ellenében is, de attól még az Úr Isten által szeretett ember. Nem a bűnei, hanem ő maga!

Ugyanez igaz ránk is! Lehet, hogy mi nem csalók vagyunk, hanem mondjuk bátortalanok, vagy nehezen fogadjuk el a szeretetet. Lehet, hogy a külsőnkkel vannak nagy problémáink, vagy a hirtelen természetünkkel. Lehet, hogy gyermekkorunkból cipelünk fájdalmas terheket, és senkiben sem merünk megbízni, vagy kötődni, de higgyük el, hogy Istennek mindezekkel együtt fontosak vagyunk! Lehet, hogy mi magunk is sokáig menekültünk, vagy még most is menekülünk a lelkünkben, és bár szeretnénk, de nem találunk békességet, nyugalmat sehol sem. Lehet, hogy kerestünk és követtünk is el bűnöket, de mindezek ellenére Istennek fontosak vagyunk. Nem az elkövetett hibáinkra, tetteinkre, sebeinkre és rossz természetünkre mondd „igen”-t az Isten, hanem ránk magunkra!

Ő ott van mellettünk, és szüntelenül úgy irányítja életünket, hogy maga felé fordítson minket, hogy mi az Istentől való elszakadtatásból visszatérjünk a Vele való kapcsolatba, és együttlétbe. De életünk eseményein túl igéjével is szólongat és hív minket az Úr, ahogyan Jákóbot is.

Lábán házában egyre több jel utal arra, hogy Jákóbnak vissza kell térnie igazi családjához, otthonába, atyái földjére, kánaánba. „De Jákób meghallotta Lábán fiainak a beszédét, akik ezt mondták: Elvette Jákób mindazt, ami apánké volt, apánkéból szerezte minden gazdagságát. Lábán arcán is látta Jákób, hogy nem olyan hozzá, mint azelőtt. Akkor ezt mondta az ÚR Jákóbnak: Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek!”

Már vissza kellene térnie, de mégis olyan nehezen adja rá magát. Vajon miért? Ugyan azért, amiért nekünk is nehéz szembenézni ifjúságunk vétkeivel, hibáinkkal, a bennünk levő bűneinkkel, amelyeket igyekszünk elfelejteni, eltitkolni, vagy jelentéktelennek tüntetni fel. Bizony mindnyájunknak vannak szégyenfoltjaink, amelyeket szeretnénk leplezni, eltakarni, mások elől, magunk elől, Isten elől.

És bizony Jákóbnak is elképesztően nehéz lehetett visszatérnie oda, ahol annyi fájdalmat, keserűséget haragot hagyott maga után. Nehéz szembenéznie az igazi énjével. Mégis az Úr megjelenik neki és mindennek ellenére azt várja Jákóbtól, hogy térjen vissza, de egy bíztatást is ad neki, azt mondja, hogy: Ő vele lesz.

Isten nem csak azt látta Jákóbban, hogy csaló, mert az volt, hanem látta benne azt az embert is, aki képes Istenért küzdeni, aki képes Istennel és emberekkel a kapcsolatot rendezni, helyre állítani. Isten Jákóbbal megy láthatatlanul az atyai házból, és vele van Lábán házában is. Ott is sokszor megáldja munkáját. Az Úr szüntelen vele van és észrevétlenül formálja őt egészen addig, amíg egy éjszaka Jákób szembe nem fordul önmagával, és győzetik le Isten által. Vagyis győz felette az Isten, leteszi életét Isten kezébe, átengedi magát, életét, akaratát, jövőjét az Úrnak.

Amikor Jézus Krisztus meghalt értünk Isten a leghatalmasabb módon biztosított bennünket elfogadó szeretetéről. Ha nem talált volna értékesnek bennünket törött életű, csonka-bonka embereket, nem vállalta volna a meg nem értettséget, az otthontalanságot, az elárultatást, a fájdalmat, a gúnyt, a kínokat, az elvettetést és halált. Ez nem csupán az emberiségnek szóló üzenet, hanem nekünk, magunknak is. Jézus minden tette, csodája, halála és feltámadása rólunk szól! Arról, hogy Isten 100%-an tudja kik vagyunk és így ahogy vagyunk 100%-an szeret bennünket és fontosak vagyunk neki! Nem a bűneinkre, rossz természetünkre, sebeinkre mond igen-t, hanem ránk! Ő nem úgy néz bennünket, ahogy a környezetünk, vagy mi magunk saját magunkat, hanem úgy, ahogyan csak Ő képes: Fia vérén keresztül, Ő azt látja, akinek teremetett bennünket, az igazi valónkat, amit talán sok szenny eltakar, mint Jákób esetében. De Ő azzá akar formálni bennünket, akikké lehetünk Őbenne. Gyógyítani akar, helyreállítani, értelmet és célt adni az életünknek.

Az az Isten, aki képes volt emberi formát felvenni, erre a világra megszületni, szenvedni, Fiát adni értünk, az életünket is megszeretné gyógyítani! Pál arról beszél, a 2Kor. 5,17-ben, hogy: „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.

Irgalmas Istenem! Köszönöm Neked, hogy velem vagy. Azért csoda ez számomra, mert csak az utolsó héten is oly sokat vétkeztem szóban, tettben és ragaszkodásban. Bocsáss meg nekem. Igyekeztem ugyan jó lenni, törvényed szerint élni, mégis egyre-másra ugyanaz vagyok. Kevés az erőm, eredendően romlott természetem újra és újra legyőzz, kihasználja gyengeségeimet. Köszönöm Neked, hogy elküldted hozzánk és értem is Szent Fiadat, Jézus Krisztust. Az Ő élete, példája, tanításai, megváltó szeretete ragadja meg belsőmet, világosítsa meg elmémet, és nyissa meg értelmemet, égjen a szívemben, lelkemben. Kérlek Téged drága Istenem, hallgassd meg kérésemet. Ámen.

Felvidék Ma, sk