Elnök úr, az utóbbi hetekben megromlott a szlovák-magyar viszony, Szlovákián belül is és Magyarország és Szlovákia között is. Miben látja ennek okát?
– Sajnos, meg kell, hogy állapítsam a márciustól augusztusig tartó, a szlovák-magyar viszony szempontjából viszonylag csendes időszak után egyértelműen a szlovák kormány lépései miatt romlott újra a helyzet. Három olyan kérdés került ugyanis napirendre, amely egyértelműen megszegi az eddigi megállapodásokat és a status quót. A Kárpát-medencei Képviselők Fórumával kapcsolatban kialakult boszorkányüldözésre, az elfogadhatatlan, hibrid nyelvezetű tankönyvek kiadására és az európai uniós alapokból Dél-Szlovákiát ért diszkriminációra gondolok. Ezekhez kapcsolódik egy negyedik téma, a Tőkés Lászlóval való találkozásom kapcsán kialakított hisztéria is.
Vegyük sorra ezeket a kérdéseket. Mi a probléma azzal kapcsolatban, hogy a nem a Magyar Országgyűlésben mandátummal rendelkező képviselők immár hatodik éve ellátogatnak Budapestre, s ott szót váltanak mindarról, amit fontosnak éreznek?
– Úgy tűnik, mindezzel szemben csak a szlovák kormánykoalíció emel kifogásokat, sem Románia, sem Szerbia, sem más ország kormánya nem jelezte kifogásait. Szlovákia részéről megint az irracionális félelmek dominálnak, ez egyértelműen a szlovák politika Szlovák Nemzeti Párt által előidézett nacionalizálásának a jele. A jelek szerint ők mindmáig nemzetállami bezárkózásban gondolkodnak, nem képesek megérteni, mit jelent egy szabad Európában, a schengeni rendszer adta keretek között szabadabban élni. Ahelyett, hogy tisztességes nemzetiségi politikát folytatnának, badarságokkal riogatják egymást. Ezért támadták Sólyom Lászlót, hogy – úgymond – úgy jár-kel Dél-Szlovákiában, mintha Észak-Magyarországon járna, ezért támadták Szili Katalint, amikor eljött a kitelepítettek ünnepségére, ezért támadnak engem is, hogy a magyarországi politikusokkal túlontúl jó kapcsolatot alakítottam ki, s állítólag a magyar kormány védelmét élvezem, s ezért támadják az MKP képviselőit is, amiért részt vesznek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán. Mi ezt megfélemlítési igyekezetnek érezzük és visszautasítjuk. Mi kettős kötődésű polgárok vagyunk: állampolgárság szempontjából Szlovákia törvénytisztelő polgárai, ám nyelvi-nemzeti identitásunk szempontjából egyértelműen magyarok. Magyarságunkat soha nem fogjuk megtagadni, mint ahogy a finnországi svédek, a németországi dánok, a belgiumi németek stb. is büszkék az identitásukra. Nyelvi-kulturális-történelmi ragaszkodásunkkal nem bántunk senkit, mint ahogy a szlovák, magyar, német sem sért bárkit, ha Brüsszelben, Strasbourgban az anyanyelvét óhajtja használni. Szlovákiát mi is alkotjuk, s azt akarjuk, hogy európai viszonyok legyenek végre ne csak Brüsszelben, hanem Szlovákiában is. A 21. század Európája a nyelvi-kulturális sokszínűség Európája, ezt tükrözi vissza az EU szlogenje is: egység a sokszínűségben. Ennek a gondolatnak kellene elérnie a szlovák politikusok és polgárok tudatába is.
A tankönyvek kérdése nagyon hasonlít a kétnyelvű bizonyítványok megvonása körül kialakult helyzetre.
– Így van, bár a probléma most súlyosabb, mert az anyanyelvű oktatást akarják egy ilyen primitív lépéssel szétverni. Ha bárki két évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy ilyen mélyre csúszik ez az ország, nem hittem volna el. Egyszerűen a józan ész szabályait negálják, hiszen ők sem azt mondják, hogy „Idem do Wien”, hanem azt: „Idem do Viedne”. Nem véletlen az sem, hogy a Szlovák Nemzeti Párt által felügyelt minisztériumról van szó, ők csak hisztériára képesek, velük nem lehet értelmes párbeszédet folytatni. A tankönyvügy viszont nagyon veszélyes, mert ha a folyamat folytatódni fog, az alternatív oktatásnál állhat meg. Ezért kell nagyon határozottan elutasítanunk minden álságos cselt, s e kérdésben is ragaszkodnunk az elmúlt évtizedek gyakorlatához.
Mi a helyzet az európai uniós alapok merítése körül?
– Ismét csak a Szlovák Nemzeti Párt politikusa által vezetett minisztériumról van szó, a miniszter Slota beosztottja volt Zsolnán. Az európai uniós pénzek a nehezebb helyzetben lévő régiók felzárkóztatását kell, hogy szolgálják. Dél-Szlovákia esetében az EU normái szerint fokozott támogatás indokolt, tekintettel arra, hogy a régiót az elmúlt évtizedekben nem fejlesztették kellőképpen. Mi ezt nem hagyjuk ennyiben, ha nem változik meg a helyzet, Brüsszelbe visszük a témát.
Mire volt jó az őrült nemzeti hisztéria az Ön és Tőkés László közötti találkozó kapcsán?
– A jelek szerint megint csak a kicsiségről és az irracionális félelmekről van szó. Tőkés László a harmadik Partiumi-Szlovákiai Református Keresztyén Találkozón vett részt, s miután a református egyházban épp püspökváltás zajlik, úgy gondoltam, illetlenség lenne visszautasítani a meghívást. Köszöntöttem mindhárom püspököt, majd Tőkés Lászlóval félórás informális eszmecserét is folytattunk. Az utána következő rövid sajtótájékoztatón négy mondatot mondtam, amibe belekötöttek. „…tisztáztuk egymás között, mit értünk autonómiaformák alatt, informáltam kedves vendégeinket arról, hogy amikor kormányban voltunk, kidolgoztunk egy törvénytervezetet az oktatási és kulturális önkormányzati formák megvalósításáról, s ezt el fogom küldeni az autonómiatanácsnak, végül is talán mindenki okulásul megnézheti, és megpróbáljuk harmonizálni az elképzeléseinket. Beszéltem a többi dokumentumról is, amelyet a párt kidolgozott, illetőleg amelyeket már elfogadtunk az elmúlt időszakban. Ez a téma, az önkormányzatiság kiteljesítése – akár területi, akár kulturális szempontból – mindig is a Magyar Koalíció Pártjának programjai közé tartozott.” Újságírói kérdésre, Tőkés miért az autonómia, én pedig az önkormányzatiság kifejezéseket használom, azt válaszoltam, hogy a szlovák érzékenység miatt, tekintettel arra, hogy a huszadik században ez a kifejezés torz módon rögzült a szlovák tudatban. Ez sajnálatos, folytattam, hiszen „az autonómia a demokratikus rendezési formák egyik legitim eleme. Az Európai Unió majdnem mindegyik tagállamában léteznek autonómiaformák, sőt, Szlovákiában is több autonómiaforma létezik. Az egyetemeknek van például funkcionális autonómiájuk, a szakszervezeteknek szintén van funkcionális autonómiájuk, az egyházaknak is törvény garantálja az autonómiát, tehát azt, hogy a belső dolgaikban önmaguk rendelkeznek, és nem szólhat bele az államhatalom.” Ezeket a mondatokat az egyik szlovákiai magyar internetes újság egy órával a tárgyalás után már így kommentálta: „Csáky meghirdette az autonómiát!” Én ezek ellen a csúsztatások ellen tiltakoztam, a mondataimat és a találkozó tényét is vállalom és vállaltam. S ha ez az ország attól lesz ideges, hogy én valakivel leülök szombat este egy kávéra és törvényt nem sértő dolgokról elbeszélgetek, akkor – úgy gondolom – ez nem engem, hanem az önmaguk kicsiségétől rettegőket minősíti.
Említette az előbb a sajtó szerepét az ügy felfújásában. Sokan értetlenül szemlélik, miért olyan rideg az MKP és az Új Szó viszonya.
– Ezt én is sajnálatosnak tartom. Elmondtam már több alkalommal, hogy a szlovákiai magyar sajtónak és a szlovákiai magyar politikának a legokosabb volna stratégiai szövetségesként viselkednie. Ez nem azt jelenti, hogy az indokolt kritika ne jelenjen meg, de az alpári szintű támadássorozatok egyértelműen indokolatlanok és károsak. Látnunk kell, hogy mindkét félnek, a politikának és a sajtónak is nagy a felelősségünk, kerülnünk kell a közösségromboló lépéseket. Azt is elfogadom, hogy a szlovákiai magyar társadalomban sokféle politikai nézet és szimpátia él, de ebben a kérdésben is önmérsékletre van szükség. Tény, hogy a szlovákiai magyarok legnagyobb része a nemzeti konzervatív nézetekhez áll a legközelebb, ez nagyban segítette fennmaradását az elmúlt évtizedekben. Ha valaki ettől eltérő nézeteket vall, azt tisztelni kell, ám tőle is elvárható, hogy ne rúgjon bele úton-útfélen a nemzeti eszmét kiemelten tisztelőkbe. Az alapkérdés ugyanis nem az, hogy ki tud jobban megbántani vagy lejáratni bárkit, hanem az, hogy képesek vagyunk-e úgy modernizálni kisebbségi társadalmunkat, hogy az a modern kor okozta változások nyertese és ne vesztese legyen. Vigyáznunk kell a közösségi értékekre, mert az önmagával meghasonuló közösség széthullhat, asszimilálódhat.
Nem érzi úgy, elnök úr, hogy a Magyar Koalíció Pártjában is vannak olyanok, akik feljelentgetésekkel, a tízéves évforduló bojkottjával, kölcsönös viszályok medializálásával ártanak a közösségi ügyeknek?
– Sajnos vannak ilyenek, s mindannyian látjuk, az ilyen megnyilvánulások egyértelműen károsak. A párton belül minden problémát meg lehet beszélni, s aki ezt az elvet megsérti, az ellen a jövőben keményebben leszünk kénytelenek fellépni. Nekünk egységre és alázatra van szükségünk, az egyéni vagy csoportérdekek soha nem helyezhetőek a közösségi érdekek elé. Ez a párt azért jött létre, hogy a szlovákiai magyarságot szolgálja, könnyebb és nehezebb időkben egyaránt. Aki ebben nem tud, vagy nem akar szerepet vállalni, legalább ne ártson. -yl-
– Felvidék Ma, www.mkp.sk –
