Két fiatal felvidéki költő fejtette ki a Felvidék.ma kérdésre, mit jelent számára a Költészet napja. Az alábbiakban Foglár Gábor és Ladányi Erik gondolatait közöljük.
Foglár Gábor: Április 11-re
Ki ez, akinek mind meghódolunk, / Kinek szeméből árad, mint a tenger, / Egy megigéző, bűvös hatalom? / Ki ez az ember?” Ki ez az ember!? Kérdezhetünk vissza Dsida Jenő versének részletére.
Természetesen a költő, és a minden költő által létrehozott dal az, amelynek meghódolunk. A vers az mely az ember vérét felforralja, ha a szerelemről vagy a harcról szól. A vers az, ami megnyugtat, ha altatót olvas az anya. A vers körül ölel mindnyájunkat egész életünkben, a bölcsőtől végig a kétlábnyi földig, ami betakar. A magyar verset és a magyar költőt ünnepeljük, határon innen és túl, mindenhol, ahol magyar szót visz az áprilisi szél. Együtt, vagy külön-külön, de diákok szavalják kedvenc verseiket, színészek hangján kel útra egy-egy költemény.
Nagyot alkotni, tudatosan, vagy épp szándékosan. Hisz mindenkiben megvan a vágy és a lehetőség, hogy nagyot teremtsen, s nem kell más csak egy isteni szikra. Mert vékony a mezsgye remekmű és kontármű között. Lehet a vers apró, törékeny, egyszerű, vagy épp szeszélyes és tökéletes, de nem lesz igazi vers, ha hiányzik belőle, és nem ragyog át a sorok között az időtlen nagyság a mi időbeli világunkba. József Attilát méltatjuk születése napján, s vele együtt Márait, Reményiket, Dsidát, s a sor szinte végtelen a rég elfeledett és az újra felfedezett költőkkel és költeményeikkel együtt. De születnek új és új dalok, versek, melyek már a XXI. század gyermekei.
Vers. Líra. Magyar vers. Ahogy ízlelgeti az ember ezeket a szavakat, önkéntelenül is eszébe jut legalább egy olyan költő és műve, melyet az iskolában tanult, vagy amely szívének kedves. És már érzi, hogy ott lüktet, mélyen a lelkében egy szólam, ahogy megpendülnek a vers betűi és egy földöntúli zenét kezdenek el játszani. S egy felvidéki, erdélyi, kárpátaljai vagy délvidéki magyarnak ez is erőt adhat ahhoz, hogy minden nap újra és újra felálljon, és magyarságát magához szorítsa, védelmezze.
Feltették nekem a kérdést: „Mit jelent számodra a költészet?” Nem sokat hezitáltam, hogy megadjam a választ, mivel életem szinte minden percét kitölti a vers és annak szeretete. Még általános iskolás éveim alatt kezdtek érdekelni a versek, majd jöttek az újabb idők és újabb költők költeményeikkel, majd rabul ejtett az énekelt vers műfaja. De a versírás is kedves elfoglaltságommá vált előbb kisebb, utóbbi időben egyre nagyobb sikerrel. A kérdésre azonban nehéz válaszolni, mit is jelent számomra a költészet? Ha azt mondom ez egy lételem, vagy azt hogy egy falat kenyér, csak a felszínt kapargatom. Talán helyesebb, ha azt mondom: protestálás egy vajúdó világ ellen, mely a magyar kultúrát és a magyar költészetet háttérben tartja a globalizációval szemben. Gyermekeink, a jövő generációja, kiknek ma már természetes az okos telefon, az internet, és sok más technikai újítás, mi ránk szorulnak, hogy kulturális szemléletük kialakuljon, saját magyar kultúrájukkal a középpontban. S ennek egyik mozgatórugója épp a költészet, népballadáinktól végig középkori verseinken keresztül a mai napon megszülető versekig.
Mert mit sem ér a líra értő és befogadó közönség nélkül, és nekünk is tisztünk és kötelességünk, hogy erre neveljük a fiatalokat. Adjunk fülükbe az énekelt vers dallamát, hogy kapcsolatba kerüljenek a költészettel. Mutassuk meg nekik kedvenc költőinket, verseinket, ne csak a mai napon, de mindig, mikor csak tehetjük. Ünnepeljük ma a magyar költészetet egy verssel, olvassunk vagy szavaljunk, de soha ne feledjük, nem csak ez az egy nap az élet a versnek, hisz az élet ott van épp a versben.
Ladányi Erik: rögzítendő pillanatok
A költészet napján, egy ilyen szép, napos reggel nem juthat más eszembe, mint a rím, vagy egy szép hasonlat. Mit 
értek én ez alatt? Nyugodtan csak azt mondhatnám, hogy “süt a Nap” vagy “meleg van”. De mennyivel szebb, ha úgyis mondhatjuk, hogy: “Tüzesen süt le a nyári Nap sugára, az ég tetejéről a juhászbojtára. Fölösleges dolog sütnie oly nagyon, a juhásznak úgyis nagy melege vagyon. ” (Petőfi Sándor: János Vitéz).
A természet gyönyörű, ezt a szépséget oly nehéz megfogalmazni. Életünk is tele van olyan pillanatokkal, amelyeket tárolni szükséges, és nem csak a fejünkben, hanem papírra kell őket vetni, hogy ezek a mozzatanok el ne vésszenek. Legyen szó vidámságról, vagy éppen csalódásról, megmaradnak, ha rögzítjük őket. Ehhez biztosít teret a költészet és egy ilyen fontos dolog lényeges az életünkben. Éppen ezért örülök annak, ha április 11-én a költészet napját tartjuk számon.
FG, LE, Felvidék.ma
