Kedves Vili bácsi!
Ezt a levelet már nem fogja neked felolvasni Móka, kedves feleséged.
Sajnos, ezt már csak az angyalok mondhatják el, mivel a betegség legyőzte szervezeted, s 80 éves korodban július 11-én utolsót dobbant a szíved.
„Küzdöttél, de már nem lehet,
Csend ölel át és szeretet.
Csak az hal meg, kit felednek,
Örökké él, kit igazán szeretnek.”
Megállt a szív, mellyel 44 év vakság alatt számtalanszor bizonyítottad, mennyire nagylelkű vagy, tudtál segíteni másokon, önzetlenül támogattad a Kárpát-medence magyar gyerekeit, hogy hozzájuthassanak a magyar szóhoz, irodalomhoz, megismerhessék történelmüket, hagyományaikat.
Vakságod ellenére mindent elkövettél, hogy ne szorulj mások gyámolítására, hanem még inkább Te nyújtottál segítő kezet a rászorultaknak. Ebben nagy szerepet játszott kedves feleséged, Ötves Erzsébet, aki mindig melletted volt, ha kellett autót vezetett, leveleket olvasott fel, ellenőrizte a legépelt sorokat, szervezte a látogatásokat, gyűjtötte az adatokat, hová is kellene legjobban a támogatás stb.
Távozásod nagyon megdöbbentett, mert a legutóbbi telefonbeszélgetés idején egy szóval sem érintetted, hogy bajok vannak. Pedig én nagyon dédelgettem egy tervet, hogy az ősszel még találkozhatnánk, legalábbis videokonferencia keretében. Ugyanis éppen tíz éve voltatok nálunk, a felsőszeli Széchenyi István Alapiskolában, amikor a felfedezőcsapat ünnepélyesen felvette a Bercsényi Miklós nevet. Erre a látogatásra és a további jó együttműködésre azóta is szívesen emlékezünk, s az új csapattagoknak is sokat mesélek rólad.
Mostantól már csak múlt időben. De annál nagyobb tisztelettel. Neked köszönhető, hogy egyáltalán csapatot alakíthattam. A Magyar Rádió Miska bácsi levelesládája c. műsorát is segítetted jutalomkönyvek és táborozások adományozásával. Az egyik sikeres pályázatunk eredményeként jutottam el először 2003-ban Sárospatakra, ahol találkozhattam veled és feleségeddel. Noha előzőleg már 1997 óta leveleztünk, a személyes találkozás meghatározó volt számomra. Ennyi energiát és azt a kitartást, amellyel szándékodat végezted, hogy a magyar kultúra erősödjön, a határon túli gyerekek se szenvedjenek hiányt ezen a téren, még nem láttam látó embertársaim körében sem. Nagyszerű emberek találkoztak a pataki tábor hármashalomja előtt, Rakó József, a Magyarország Felfedezői Szövetség elnöke, Mátyus Ilonka, a kibédi felfedezőcsapat vezetője, Horváth Vili bácsi és felesége, Ötves Erzsébet, s nagyon boldog voltam, hogy megismerhettem őket.
Iskolámban igyekeztem a gyerekeket bekapcsolni a felfedezőmunkába, a hagyományok ápolásába. Azóta minden évben részt veszünk a pataki táborozáson, s emlegetjük a kezdeteket.
Kapcsolatunk egyre erősödött, melynek a többszöri kölcsönös látogatások és a sikeres tanulók jutalomkönyveinek a megvásárlása volt az eredménye.
Emlékkönyvedbe 2001-ben a következőket írtam:
„Legyen szíved, mely sosem válik kővé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz.” /Charles Dickens/
„Ez az óhaj, ez a kívánság teljes mértékben beteljesedett a belgiumi Horváth Vili bácsi pályafutásában. Noha a sors kegyetlen volt hozzá, sokszor keményen próbára tette, szíve sosem keményedett meg, hanem mindig kereste azt az utat, melyen kiteljesedhetett élete, melyen segíthetett a rászorulókon, melyen példamutatóan járt elöl a magyarságunk megtartásában. Móka néni bejárta vele Erdélyt, Felvidéket s nem utolsósorban Magyarországot. Mindenütt új barátokra, ismerősökre tett szert. Aktivitásaival rengeteget tett, hogy a magyar ifjúság öntudata erősödjön, kultúrája megmaradjon.”
Köszönjük még egyszer, kedves Vili bácsi, aki nemes cselekedeteidért megkaptad a vitézi rend kitüntető tagságát, a magyar kultúra lovagja címet, a Juliánusz-díjat, s szülőfalud díszpolgárává fogadott.
Nem felejtjük el jóságod, mindig volt biztató szavad, példád a nagybetűs Ember sorsa. Nyugodjál békében! Emléked megőrizzük szívünkben!
Tisztelettel emlékezett a felsőszeli Széchenyi István Alapiskola és a Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapat nevében
Mészáros Magdolna, Felvidék.ma