„Nem tudom, miért jó egy államhatalomnak, hogy árvaságra ítéljen egy népet, hogy eltiltja származásának kutatásától vagy nyilvánosságra hozatalától és szüleik megnevezésétől, egykori lakóházuk (ha így tetszik: történelmi Magyarország!) felidézésétől” – mondta Mihályi Molnár László Szepsiben élő költő, publicista és tanár a Beszéljük meg rovatunk vendégeként. A következőkben az Olvasóink kérdései alapján készített interjút közöljük: „Nem tudom, miért jó egy államhatalomnak, hogy árvaságra ítéljen egy népet, hogy eltiltja származásának kutatásától vagy nyilvánosságra hozatalától és szüleik megnevezésétől, egykori lakóházuk (ha így tetszik: történelmi Magyarország!) felidézésétől” – mondta Mihályi Molnár László Szepsiben élő költő, publicista és tanár a Beszéljük meg rovatunk vendégeként. A következőkben az Olvasóink kérdései alapján készített interjút közöljük:
Aktuális – a földrajzi nevek és a szlovák–magyar viszony
Kezdjük egy aktuális témával, hiszen éppen most tárgyalta a parlament a földrajzi nevek írásának kérdését a magyar iskolások tankönyveiben. Ön szerint hogyan kellene használnunk a helységneveket a mindennapi beszédben? Kell-e ragaszkodnunk mindenáron a magyar megnevezéshez, mert például nagyon kevesen tudják ma azt, hogy mi is az a Máriatölgyes, illetve hogy hol van? Kell az ilyet erőltetni? Pozsony, Zsolna, Eperjes, az rendben van, mert ezeket a mindennapos közbeszédben is használjuk, de vajon az olyan településekét is, aminek alig ismerjük a magyar megfelelőjét?
– Ez csak itt probléma, ebben a kifosztott térségben. Kicsinyes, megalázó és alantas jellemre vall még a kérdésfelvetés is abban az ügyben, hogy esetleg valami idegen jöttmentek kedvéért megváltoztassuk a magyar helyesírás és nyelvhasználat szabályait. Sem Párizst, sem Bécset, sem Pozsonyt vagy Kassát nem kell, nem szabad egy magyar szövegben másként használni. Persze, azokat az erőltetett neveket, melyeket a XX. század első felében találták ki , nem bizonyos, hogy forszíroznunk kellene, de az őshonos magyar területen lévő magyar neveket a legtermészetesebb, hogy anyanyelvünkön használjuk. Egyébként, ha az alkotmány garantálja az anyanyelv használatát, annak pedig megvan a szabályzata, akkor ha nem a szabályzat szerint járunk el, akkor az nem magyarul van, tehát a SZK Alkotmánya szerint is jogsértő. Kár , hogy képviselőink ezt még nem szögezték le…
Egyetért azzal a nézettel, hogy az ember nem attól magyar nemzetiségű, éljen bárhol, hogy egyfolytában használja a Felvidék, Kárpát-medence, magyarság, felvidéki magyar kifejezéseket.
– Az ember attól is ember, hogy tiszteli azokat, akiknek létét, születését köszönheti. Megismeri szüleit, nagyszüleit, nevén nevezi őket, még ha az ellenkezőjére is akarnák kényszeríteni. Az, hogy a vizet víznek, a tüzet tűznek, a jót jónak, a hazugságot hazugságnak nevezzük, éppen olyan természetesnek kellene lennie, mint az, hogy levegőt veszünk, eszünk vagy este lefekszünk aludni. Aki mégis azt akarja sugallni, hogy mégsem kellene legtermészetesebb elnevezéseinket használni, az vagy együgyű balek, akinek már átmosták az agyát, vagy pedig fizetett (vagy másért felbérelt) bérenc. Erről nem tudok másképp nyilatkozni. „A hideg legyen hideg, a meleg legyen meleg, az igen legyen igen, a nem pedig nem!” – ezt nem én találtam ki, de hű követője vagyok. Persze az ember nem ettől magyar, de ezek nélkül nem lehet magyar !
Ki a felelős a kialakult szlovák–magyar feszültségért?
– Nevetséges lenne egy-egy személyt keresni, de a történelem szeszélyére is balgaság lenne kenni. Sajnos törvényszerű következménye ez a kialakult viszonyoknak, melyek a nagyhatalmi önzés hálójában születtek.
A feszültség régebbi keletű. Amikor a kiegyezés után a magyar vezetés észrevette, hogy az előző három-négyszáz évben bebocsátott menekülő és üldözött népcsoportok kezdenek visszaélni a vendégjoggal, akkor bekeményítettek, például átkereszteltek néhány települést, avagy kötelezővé tették a magyar nyelv ismeretét legalább a felső tagozaton oktató nevelőknek, és a történetírásuk csak erre a két-három évtizedre emlékezik, és ezt tanítják, mintha már ezer éve, és mintha mindig ez lett volna. Az ország megalakulását a nagyhatalmi érdekeknek köszönhetik, mert önrendelkezésre a mai napig sem nekik sem nekünk nem adtak lehetőséget… kilencven éve tart ez a jogtalanság. Először ezt kellene megszüntetni.
Az MKP és a nemzet
Ha Ön szlovák nemzetiségű polgár lenne, miként vélekedne a kialakult helyzetről, miként értékelné az MKP politizálását, mit szólna a Magyarországon zajló, Szlovákiára is kiható eseményekről?
– Nem szeretnék ma szlovák nemzetiségű polgár lenni, még ha milliókat fizetnének is. Egyrészt azért, mert nem ismerhetném meg tisztességesen ennek a népnek történelmét, sem a szomszédokét, másrészt olyan torz figurák alapján ítélnének meg engem is a világban, akik a szlovák nemzetre csak szégyent és gyalázatot hoznak. Tudom, ha engem csak olyan könyveken és tananyagon nevelnének, mint a jelenlegi szlovák fiatalokat, akkor bizony utálnom kellene Kárpát-medencében azt a nemzetet, amelynek a szlovákság a létét, megmaradását és keresztény néppé formálását köszönheti… egyszer majd eljön az idő, hogy ezzel is számot vetnek. Ám jelenleg, sajnos, azok a példaképek, akiknek legfőbb erényük az volt, hogy nem szerették a magyarokat… utcák, terek, intézmények, városok viselik nevüket. Itt van a gondok fertőzött gyökere!
Az egyik kritikus olvasónk azt kérdezi Öntől, hogy vajon a választópolgárok arra hatalmazták fel az MKP politikusait, hogy úgy politizáljanak, ahogy éppen politizálnak? Szerinte nyugalomra van szükség, nem heccelődésre, és üzeni Önnek is, hogy ne felejtse el, 2008-at írunk, az emberek többsége ma fütyül Trianonra, a Beneš-dekrétumokra, ám mindig lesznek olyanok, akik azt szajkózzák, amit a médiumok által kiemelt ismert személyek hangoztatnak úton-útfélen…
– A választópolgárok arra szavaztak, hogy az MKP képviselje érdekeiket, védje meg igazságukat, ne engedje az ellenünk acsarkodó jogtiprást. Egy képviselőnek akár élete árán is védelmeznie kellene ezt, nem pedig bohóckodnia a TV-ben, miközben lassan minden széthull… Aki heccelődésnek gondolja az érdekképviseletet csak azért, mert esetleg néhány tudatlan, félművelt és faragatlan embernek ez nem tetszik, az valószínűleg a saját gyermekét is kilökné az ablakon, ha a szomszédja panaszkodna arra, hogy az hangosan játszik vagy énekel….
Akinek nem fáj, hogy édesanyját elvesztette vagy elrabolták, az veszélyes ember lehet. Akinek nem fáj Trianon, nem érzi azt, hogy ebben az országban már az Alkotmány első mondata is tizedrendű állampolgárrá degradálja, annak még fel kellene nőnie legalább egy érettségi szintjére. Persze, nem tudom pontosan, hogy az árvaházban miként élik meg a gondozottak a szüleik hiányát, de azt igen, hogy felnőtt korukban egyre nagyobb erővel tör rájuk egy szorongató érzés: amit vagy szüleik megkeresésével, vagy pedig nagyon gyakran a számukra árvaságuk miatt gyűlöletesnek mutatkozó társadalom elleni erőszakkal kompenzálnak. Ha Trianont nem orvosolják, az utóbbi fog felszínre törni 10 éven belül. Nem tudom, miért jó egy államhatalomnak, hogy árvaságra ítéljen egy népet, hogy eltiltja származásának kutatásától vagy nyilvánosságra hozatalától és szüleik megnevezésétől, egykori lakóházuk (ha így tetszik: történelmi Magyarország!) felidézésétől. Makovecz Imre mondta valahol, hogy a korszerűség nem a gépekben, üvegpalotákban, autósztrádákban van, hanem abban, hogy még valaki megismeri az öreganyját! Igen, 2008-ban még inkább érvényes, még fontosabb, hogy az eredendő emberi alapértékeket megőrizzük, és gyermekeink megkaphassák azt, ami: apa, anya, Isten, haza, bölcső, szemfedő, csók, szerető, szeretet. Akitől ezt elveszik, az a Sátán kezére jut, s a pusztulás követi azt….! József Attila pontosan látta a jövőt, mely egy világháborúban ötven millió halottal igazolta jóslatát. Ám hiába mondta azt is, hogy: Nem! Nem! Soha!
Ön tagja a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) felvidéki vezetőségének, illetve alelnöke annak. Közismert, hogy az MVSZ és a „hivatalos” szlovákiai elit, politikai képviselet (MKP) között szinte nincs semmilyen kommunikáció. Mi ennek az oka, illetve mi a véleménye arról, hogy Patrubány hatalomra jutásával az MVSZ-t nem a demokrácia, hanem a diktatúra jellemzi.
– Az MVSZ nem fordított hátat senkinek, sőt minden szervezetet, minden vezetőt meghívott a MVSZ 7O. évfordulójára, az ünnepségre és a 250 tudományos előadásból álló konferenciára is, mely a magyarságkutatás, szellemiség minden szféráját felölelte. Egy kezem sok, hogy megszámoljam, hányan jöttek el közülük, de ez az ő bizonyítványuk, ne mitőlünk kérjék számon. A MVSZ azért kényelmetlen, mert nyíltan a beneši dekrétumok, a trianoni diktátum és a szabadkőműves aknamunka ellen foglalt állást, miközben sokan mások megalkudtak egy kis „zsebpénzért”, hogy ezekről hallgatni fognak…Nem tudom , milyen diktatúra lenne a MVSZ-ben! Patrubányt legális küldöttek választották meg, miközben mások úgy akarták megbuktatni, hogy megvonták tőle (a MVSZ-től) a költségvetési támogatást. Azok a diktátorok, akiknek nem tetszett, hogy egy tehetségtelen flótást, a szabadkőművesek jelöltjét, nem tudták az MVSZ élére ültetni. Avagy másként kellene értelmezni a demokráciát, amint az elvtársak tették 45 után?! Inkább visszakérdezek: Melyik újság vagy TV hozta nyilvánosságra az MVSZ kongresszus dokumentumaiban szereplő önrendelkezési nyilatkozatot (Árpádhír, Zenit TV, de hol a többi)?
Számtalanszor halljuk, hogy a magyarság ilyen meg olyan rossz állapotban van. Jó lenne, ha valaki panaszszó helyett, mint a Sarkcsillag irányt is adna. Ön miben látná „Az török áfium ellen való orvosságot”?
– Az irány adott: Szent István királyunk, aki az egész országot, vagyis a Kárpát-medence magyarok által őshonos területét a boldogságos Szűz Mária oltalmába adta. Vissza kell térnie az egész nemzetnek az Evangélium üzenetéhez, szelleméhez, mert ez tartott meg egy évezreden át. Népünknek küldetése volt és van: hiába rabolták ki, hiába csonkították meg, hiába bitorolják kétharmadát idegen zsoldosok, avagy a „maradékországot” az istentagadó, szerencsétlen liberálisok és kommunista utódok.
Mi a véleménye arról, hogy Szlovákiában megtagadták egy polgári társulás bejegyzését csak azért, mert az alapszabályában szerepel a Kárpát-medence kifejezés? Ön szerint, hogyan használhatná ki az MKP ezeket a támadásokat arra, hogy minél több magyar választót mozgósítson?
– A szlovák politikai garnitúra abban egyetért, hogy a magyarok itt csak ideiglenesen megtűrt, felesleges és beolvasztásra ítélt folklórjelenségek lehetnek. Aki ezt látja, annak egyértelművé kellene tennie, hogy a Sátánnal nem parolázunk. Egyébként nem a választásokat kell megnyerni, hanem határozottan kiállni minden helyen és fórumon. Akkor is, ha ez Pozsonynak nem tetszik. Nem azon kellene töprengeni, hogy most hogyan viselkedjen, fésülködjön, hebegjen vagy szónokoljon, csakhogy megválasszák. Az ilyen megélhetési képviselőktől kellett volna már megszabadulnia a MKP-nak! Néha belegondolok, hogy vajon mivé lettünk volna, ha Dobó elkezd a törökkel alkudozni… Ha az MKP határozott, egyenes, nyílt és igaz magyar érdekvédő lesz, akkor nem lesz gondja a szavazótáborral. Sajnos, a politikai szélhámosok és kalandorok csak a választások megnyerésére játszanak, nem a választók érdekeiért. A népet csak választópolgárként, de nem emberként kezelik. A kampányban hazudoznak, ígérgetnek…becsapják az embereket, ahogy a jelenlegi magyar kormánypárt is tette.
A Kárpát-medencét hívhatják akár „brindzás haluskának” is, de attól az még a Kárpát-medence marad. Amint a Gömör—Tornai-karsztot is átkeresztelték sok mással együtt. Ám ezzel is azt igazolják, hogy a neveink és történelmünk eltorzításával a létjogosultságunkat akarják megkérdőjelezni. Ez fasiszta módszer…
Mert azt sem bírják beismerni, hogy a szlávok erre a területre csak a tatárjárás („tatársky okres” lesz talán az új törvény szerint!)) utáni korokban kezdtek morva, lengyel, goral, ruszint menekülő vagy megélhetést kereső népek formájában beszivárogni, s a 18. századtól kezdtek egy nemzet irányába alakulni, de még száz éve sem beszéltek egy nyelvet. Azt sem tudják lenyelni, hogy a történetkutatás igazolta, hogy Cirill és Metód a büdös életben ezen a tájon soha nem járt, mert a délvidéki (horvát és szerb területen lévő) Morava mentén volt Nagymorávia (de nem birodalom). Fáj az igazság, hát okozzunk fájdalmat annak is, aki gondoskodott rólunk! – mondják, és teszik a magukét.
Az alkotmánybíróság érvénytelenítette a dunaszerdahelyi polgármesteri választást. Pázmány Péter polgármester úr helyében tavasszal újból ringbe szállna?
– Tisztelem és becsülöm Pétert, régebben az Együttélésben „egy követ fújtunk”. Tudom, hogy milyen és honnan pénzelt aknamunka folyt és folyik ellene. Nem tudom, hogy mit tennék az ő helyében, mert annyira nem ismerem a helyzetét, hogy maradása egy belharcot indítana el, aminek esetleg Szerdahely inná meg a levét, így viszont lehet, hogy olyan kerülhet a helyébe, aki behódol azoknak, akik idegenből ezt a várost is fel akarják vásárolni… Bár gondolom, hogy szeretne már egy kicsit pihenni, és találnak egy új, rátermett jelöltet a magyar oldalról, akit a város, ha meg akar maradni, megválaszt.
A tanár
Ady Endre így fohászkodik: „Bús ébredők! a naphoz arccal, Pusztul az ország, s az idő repül. S kik hivatottak vezérül a népnek. Ne maradjatok gyáva csőcseléknek Úri vigasságok jobbágy őréül… Kapja meg végre szegény Magyarország A szabadító magyar tanítót”. Hogy véli, ezek a sorok időszerűek napjainkban is? Mi a véleménye az egyetemekről kikerülő tanító „palántákról” ? Gárdonyi Géza így ír: „A lámpás én vagyok. / Világítok a sötétségben. Utat mutatok. Nálam nélkül vak a látó is. Hát még ha a kormány nem sajnálná tőlem az olajat!” Hogyan határozná meg a tanár XXI. századi küldetését, feladatát?
– A pedagógus felelőssége nagy, de azoké sem jelentéktelen, akiknek módjukban állana, de nem tesznek szinte semmit azért, hogy megbecsülést kapjanak azok, akikre gyermekeinket, jövendőnket bízzuk. Mikszáth írja a Szent Péter esernyője elején, hogy „ha tanítót temetnek, szomjan marad a sírásó…” Akkor is így volt. 1920 után, amikor a maradék Magyarországra úgy nézett a világ, hogy pusztulását várták, mint egy utca közepén hagyott cserbenhagyásos gázolás áldozatát, szomszédai pedig a vérét csapolták, akkor Klebensberg megsokszorozta az oktatásra és kultúrára kiadott költségvetési támogatást (ha jól tudom 13%-ra, de lehet több, de most nálunk csak 4% körül van !). Ez meghozta az eredményét, pedig csak Olaszország adott támogatást, és így jutottunk az olasz, majd a német kényszerpályára a harmincas években , s ezt kérték rajtunk számon 1945 után azok, akik teljesen önszántukból álltak Hitler mellé.
Visszatérve a kérdésekhez: a pedagógus küldetése, feladata nem változott, csak a világ fordult elég nagyot. Ahogy Odüsszeusz rábízhatta Mentorra fia nevelését, húsz év múlva, mikor hazatért, mintha önmagával állt volna szemben, mert a fiú mindent megkapott ahhoz, hogy méltó legyen arra a feladatra, amire jelöltetett. Jelenleg a tanító többet van a tanulókkal, mint a szüleik, s akarva-akaratlan az ő szerepüket is be kellene töltenie. Viszont hiányoznak azok a magatartásbeli tulajdonságok, amelyeket a diáknak otthonról kellene magával hoznia, az iskola pedig ennek kiművelésére nincs berendezkedve. Ezért támogatom az egyházi és magániskolák minél szélesebb körű elterjedését, főleg azért, mert erre a hatalomra nem lehet tiszta lelkiismerettel bízni az oktatás kérdését. A diák nem edény, amit meg kell tölteni, hanem lámpás, amit meg kell gyújtani. – mondta valamikor Sas Elemér az iskolatelevízióban. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy olyan legyen a lámpa, amiben van lámpaolaj: emberi tartás, erkölcsi alap, akarat és kitartás. A pedagógus pedig ne tantárgyat oktasson, hanem diákot, felnövekvő embert. Ne magoltasson , hanem azt kérje számon, hogy az ismeretet tudja-e és miként tudja alkalmazni a diák, mert a gyomor is rossz emésztésről árulkodik, ha úgy adja vissza az ételt, ahogy befogadta (mondta ezt négyszáz éve Montaigne). Nem a lexikont, hanem a tudáshoz vezető utat kell először megmutatni és megszerettetni. És a mi viszonyaink közt természetesen vállalni kell egy többletet: alaposan megtanulni és diákjainkkal megismertetni nemzetünk értékeit, múltját, erényeit. Ezek nélkül favágás lenne , amit csinálunk.
Miért javasolja a fiatal szülőknek a magyar iskolát? Mit adott Önnek a magyar iskola?
–Nem szoktam megkérdezni egészséges embertől, hogy miért vesz levegő, vagy miért nem ugrik le a szikláról. A betegeket kellene megszólítani, hogy miért nem választották a dolgok természetes rendjét, mert az a legtermészetesebb, hogy az ember anyanyelvén tanuljon, művelődjön. Mint pszichológus és szociálpszichológiai kutató ismerem a torzulások módját, mibenlétét. Ha csak kevesen választanák azt, hogy nem anyanyelvükön tanulnak, akkor a törtetés, helyezkedés, alkalmazkodás, számító taktikázás esete lenne, vannak ilyenek is. De ahol ily tömegesen indulnak el a „fertőzés” vagyis a nem természetes állapot felé, ott a dolgok mögött a szándékos, aljas hatalmi manipulációval van dolgunk !
Aki nem anyanyelvén tanul, az hagyományaitól, szüleinek tiszteletétől, a szeretet útjától is elszakad. A mi családunkat ilyen nem fenyegeti, s ezt az örömet semmi mással nem lehet pótolni.
Hogy mit adott nekem a magyar iskola, azt csak akkor láthatnák, hogyha nem ezt kaptam volna. Szerencsére az lettem, aki. Látok viszont szerencsétlen emberi sorsokat, síró anyákat, akiket leköp a fiuk, betiltja még a magyar televízió nézését is a házban, amikor „barátai”, iskolatársai meglátogatják, eldugják a magyar könyveket… ennek az országnak az az érdeke, hogy inkább legyenek bűnözők, mint magyarok…sajnos ennek is meglesz a „gyümölcse”. A nyelvükből, hitükből, önbecsülésükből kiforgatott emberek nyomában „halált hozó füveket” érlel az idő !
Annak idején az osztálya történelmi Magyarországot ábrázoló tablót készített, utána következett az Ön meghurcoltatása. Vannak még ma is ennek lecsapódásai?
– Az osztályom legalább megtanulta a leckét. Én pedig tovább tanítok ugyanott, és mindenkinek tiszta lelkiismerettel nézhetek a szemébe. A tanár kötelessége, hogy megvédje diákjait akkor is, ha tudatlanságból valami meggondolatlant tesznek, de még inkább akkor, ha igazuk van. Nekik a becsületükbe gázoltak, nekem a tanári elhivatottságomat kérdőjelezték meg, de ettől egyik sem csorbult, hanem megerősödött. Sajnos hamar tönkre mennek azok az iskolák, amelyek nem tudják megvédeni tanítványaik lelkét, igazságát…több szülő jelezte, hogy ha nem tanítanék az Ipariban, nem adnák ide gyermeküket. Azt hiszem , ez az igazi elismerés, ami többet ér minden kormánykitüntetésnél és kiemelt prémiumnál. Nem veszek belőle luxusnyaralót, de tiszta szívvel és lélekkel nézhetek tükörbe. Aki nem ilyen hittel tanít, az jobb, ha elhagyja a katedrát!
Tanári hivatásából kifolyólag nap mint nap diákok közt tölti mindennapjait. Valahogy mindig az ifjúságtól várná az ember az „új kor hajnalát” . Mint Tanár, hogy látja reális ezt elvárni a felvidéki magyar ifjúságtól?
– Sándor György mondta: fiatalok, tiétek a jövő, no persze valaha ezt nekünk ígérték…Félre a tréfával. Az új kor mindig itt van, olyan lesz, amilyenek a nevelési feltételek, de nem csupán az iskola, hanem a család, az utca, a tömegtájékoztatás és a társadalmi közhangulat. De már Ady is megírta, hogy újabb megváltónak kellene eljönnie, mert „beteg a világ, nagybeteg”. Azóta még betegebb lett, veszedelmesebb és kiszolgáltatottabb. Ez alól a felvidéki fiatalság sem kivétel, de sajnos (vagy szerencsére?) egyre gyakrabban figyelmeztetik arra, hogy hová tartozik. Diákjaim rendszeresen megélik a vonaton , autóbuszban, hogy leköpik, lekiabálják, káromolják őket, mert magyarok. Bizony, Kassán is ez a helyzet ! Egyszer a buszban én védtem meg egy slotai epigontól a diákjainkat a buszban, s azóta tudom, hogy nekik nem kell kétszer elmondanom a dolgok lényegét.
Volt olvasónk, aki szerint ön egy etalon a pedagógusok között, akit tanítani kellene. A kérdése, hogy miért támadják Önt mégis olykor az Új Szóban? Kinek áll az útjában?
– Ennek a magyar billentyűzetet használó napilapnak a jelenlegi főszerkesztője kijelentette szó szerint, hogy „a szlovákiai magyarság nem érdemli meg, hogy Mihályi Molnár Lászlót olvassák”, vagyis a szólásszabadság jegyében cenzúráznak minden más véleményt. Ugyanakkor védett burokban tartanak egy olyan firkászt, aki a trágárságot, a perverziót és delikvenciát, a gyűlöletet és a politikai vadorzást népszerűsíti. A nemzeti hagyományok ápolását, történelmünk felmutatását, történelmi évfordulóink megünneplését, a tragédiáinkra való emlékezést, nyelvünk védelmezését, jelképeink tiszteletét ők ott magyarkodásnak nevezik, ami szerintük fasizmus. Nekik sokkal fontosabb a drogok liberalizálása, a melegek propagálása, a magzat akadálytalan legyilkolása, a keresztény egyházak gyalázása, más népek tragédiájának siratása és a magunké eltitkolása stb. Az Új Szóban sok embernek gyakran nincs szerencséje az igazmondáshoz, és amikor ezt szóvá tettem, és helyreigazítást kértem, akkor megharagudtak rám, és nem csak egy alkalommal. Hazug lapban valóban nincs helyem! Az Új Szó hűséges maradt kommunista hagyományaihoz, márpedig a kommunizmusnak hatvanszor több áldozata volt, mint a fasizmusnak! Jó lenne, ha megszűnne, mert a rossznál a semmi is jobb!
Egy másik olvasónk azt firtatja, miért nem ír gyakrabban jegyzeteket, publicisztikákat? Például arról, hogy Kassa a századelőn erős polgári város volt, ma már kevesen vannak, akik „Márai-polgári eszméit” vallják. Ön szerint mi ennek az oka?
–Köszönöm az elismerő szavakat – az előző kérdezőknek is. A számítógépem tele van jegyzetekkel, tanulmányokkal, elemzésekkel…a Nemzeti Hírháló, a Kárpáti Harsona, a Gömörország és a Kassai Figyelő a Magyarok Vasárnapja bőven publikál belőle. Persze így csak azokhoz jut el, akik nagyon keresik. Márait sokan akarták eltorzítani és kisajátítani, de az ő munkássága ennek ellenáll. Ő valóban etalonja lehetne a magyar irodalomnak és közgondolkodásnak: amihez három pillérét kell látnunk, ahogy maga is fogalmazta és ebben a sorrendben: MAGYAR, KERESZTÉNY, EURÓPAI. Ez nekem is példamutató igazodási pont.
Az, hogy Kassa olyan lett, amilyen, abban az 1945 utáni deportálás, az erőltetett iparosítással felduzzasztott népesség is ludas. A város történelmi hagyományaitól idegen szellemiség csak torz utánzata lehet annak, amit Márai a lelkében hordozott élete végéig. Ő is látta ezt 1940-ben, amikor hazatérve számbavette a cseh megszállás időszakának romjait, és pontosan tudta, hogy akkor 1914 nyarán örökre elveszett az a város, amit Kassának hívtak. Tetszetősen megújult a főtér, a Dóm körüli épületsor és a sikátorok is, de a Schalkház Szálló helyén 68-ban épült szocreál Slovant most egy amerikai stílusú „ravatalozó” váltja, ahol a rossznyelvek szerint végleg elbúcsúztatják a Város egészséges szellemiségét, mintha szélesre nyílna az egykori Ördögárok…
A költőhöz és az irodalmárhoz
A közelmúltban jelent meg verseskötete Magyar Golgota címmel. Ki adta ki a kötetet, milyen versek vannak benne és hol lehet hozzájutni?
– A kötetet a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége adta ki Miskolcon, ahová rengeteg szállal kapcsolódom, és a magyar forradalom évfordulója előtti miskolci Nemzeti Esten került bemutatásra. Ha röviden és az irodalomtanárok számára alkalmas sablonnal akarnám jelezni: nemzeti, keresztény, hitvalló és útmutató versek. Miskolcon avagy nálam van még néhány példány. Sok helyre hívnak beszélgetésre, találkozókra. Ott még lesz velem, de az AB-Art karácsonyra kiadja a NAPSZENTÜLET c. kötetet, amely a felvidéki magyar könyvesboltokba is eljut majd.
Költőként mi az ars poeticája? Magyarán: mi a költői hitvallása?
„Keresd a fényt éjhomályban,
az igében légy a társam,
és az úton megtalálsz…”
Van kedvenc könyve, írója?
Kedvencem, illetve ami nélkülözhetetlen, az az Újszövetség. Szerzők sokan vannak: József Attila, Ady, Ratkó József, Vári Fábián László, Fekete István, Székely János, Márai Sándor, Hamvas Béla, Reményik Sándor, Wass Albert, Nagy László, Szentmihályi Szabó Péter, Dsida Jenő…nehéz lenne egyet is kiemelni külön, és még mennyit lehetne sorolni.
Magánélet, közélet…
Ön aktív szereplője volt a rendszerváltozásnak, és az azt követő éveknek, többek között parlamenti képviselő is volt. Milyen mulasztásokat követtek el a csehszlovákiai magyar politikusok az 1990-1992 között. amelyeknek még ma is „isszuk a levét”? Miért távozott az ún. „nagypolitikából”?
– Engem viszonylag elég felkészülten ért a változás, mert pszichológiai , irodalmi és történelmi tanulmányaim során is céltudatosan elemeztem a hatalom természetét, az önkény gátlástalanságát, az emberi kapcsolatok rendszerét. Már 1979-ben egy Játsszunk Európát! c. összeállítással mentünk a helmeci Vox Humana kisszínpaddal Komáromba., majd az Atomkor alkonya is egy ilyen jellegű feldolgozás volt. A Csemadok keretében pedig felkészítő tanfolyamokat szerveztem a közösségszervezés témájában. A nyári túrák és táborok keretében pedig felnőtt egy vezető gárda: polgármesterek, képviselők, sikeres vállalkozók tucatjai indulta el ezekről a helyekről.
Sajnos egy olyan hatalomváltásnál, amikor az addig kirekesztettek jutnak szerephez, az a legnagyobb gond, hogy nem értenek a kormányzáshoz, a diplomáciához és a politikához. Beszélni tudnak róla, mint a drukkerek a lelátón, de a tizenegyest sem tudja akárki belőni, és mifelénk az a helyzet állt elő, hogy olyanokat raktak be a „válogatottba”, akik még soha nem játszottak nagypályán. Mintha a fürdőkádban meg lehetne tanulni úszni…! Ez persze nem mulasztás, hanem tapasztalatlanság, gyermekbetegség. A legnagyobb elszalasztott lehetőség (szerintem az FMK által szándékosan elszabotáltnak nevezhetjük!), a komáromi nagygyűlés volt, amikor minden feltétel megvolt az önrendelkezés kihirdetéséhez, de az Együttélés a másik két párttal szemben mégsem vállalhatta egyedül, mert akkor a legitimitása megkérdőjelezhető lett volna. Prágában frakcióvezetőként is megtapasztaltam, hogy a liberálisok miként árusítják ki a magyar érdekeket, miként alkudoznak a hátunk mögött a mi bőrünkre. Azóta nyilvánvaló lett, hogy honnan kapják az utasításokat, a pénzt :.. ugyanolyan helyről, ahonnan Masarykot, Benešt és a trianoni tárgyalódelegációkat is instruálták…ahol most egy újabb válságot kirobbantva ismét felosztják maguk közt a világot.
Egyetlen oka volt a távozásomnak: az az ízléstelen módszer, azok a feltételek, ahogy az egyik aljas napilap segítségével az Együttélést „bedarálták” a koalícióba. Az MKP-nak soha nem voltam tagja, mégsem mondom, hogy mást támogatnék. Jelenleg nincs jobb, bár ez sem a legjobb. Arról nem is szólva, hogy néhány évig milyen pökhendi vezetése volt… Így legalább független maradtam, és örülök, hogy kimaradtam ebből a pártoskodásból, amikor csak a szavazatomra lettek volna kíváncsiak, de nem a véleményemre. A választásokban az a legszomorúbb, hogy azt ígérik, hogy a helyes választás eredményeként minden jó lesz, pedig csak a rossz és kevésbé rossz közt lehet dönteni… ettől megy el az emberek kedve.
Önt látni lehetett a cserkészszövetség történelmi vetélkedőin. Mi a véleménye a szlovákiai magyar cserkészmozgalomról?
– A cserkészek adják vissza a hitemet ahhoz, hogy remélhessek, hogy szülőföldünkön nem szűnik meg a magyar élet. Három gyermekemnek adott lehetőséget a mozgalom egy értelmes közösségre. Nem tettem cserkészfogadalmat hivatalosan, de én ennek szellemében éltem akkor is, amikor kerékpártúrákat, nyári táborokat és egyéb közösségi alkalmakat szerveztem. Vonzott , hogy aktívabban részt vegyek benne, de egyrészt az egy teljes embert igényel, s tudom, hogy mennyi feladat vár egyéb helyeken is. Másrészt nem azokra van a mozgalomban szükség, akik a kommunizmus idején nőttek fel, hanem a fiatalabbakra. Szerencsére megismerhettem jópár rátermett cserkészvezetőt. A történelmi vetélkedők nekem is élményt nyújtottak. Azt a tudásvágyat, lelkesedést, jókedvet az iskolában csak ritkán élem meg: pedig ilyen tanítványokról álmodom, de én már csak azt a palántát gondozhatom tovább, amit behoznak. A cserkészek a legerősebb, legegészségesebb palánták közé tartoznak. Le a kalappal: jó munkát nekik !
Mi jut eszébe Önnek a Karácsonyról? Önnek mi volt a legkedvesebb ajándéka, amit szeretteitől kapott?
– A karácsony azt suttogja, hogy van remény, van megváltás, akármilyen kegyetlen, igazságtalan és széthulló ma a világ. Ez a legszebb ajándék, mert ez az üzenet tárgyi ajándékok nélkül is egybetartja a családot. Soha nem kérek semmit, de mindig meg tudnak lepni valamivel. Egy lányom, két fiam és a három unokám után most az ünnepek után várjuk a negyediket. És még szüleim is élnek: nyolcvankilencedik évükben Rimaszombatban. Tíz unokájuk után immár a nyolcadik dédunokát is megláthatják majd… s ha ezekre gondolok, akkor tudom és érzem, hogy szeret minket az Isten. Legyen áldott az Úr, és legyen áldott a népünk, benne a felvidéki magyarság üdvösséget és szabadulást váró tömege! Békés karácsonyt minden olvasónak, és köszönöm, hogy megtiszteltek kérdéseikkel, bizalmukkal.
– Felvidék Ma, on –
