Aki van olyan szemtelenül fiatal, hogy kimaradt neki a már langyuló, de azért az elföldelése legvégéig rúgkapáló szoci, annak ezért, aki nem volt ilyen szerencsés annak meg azért lehetett különös élmény a Pátria rádió vasárnapi politikai műsora.
Az Eszme-csere ugyanis – a sokat próbált Pátria-igazgató jóvoltából – valódi időutazó showműsorrá változott, sok-sok zenével. Régen az ilyet úgy hívták: cenzúra, a bátrabbak: mocskos cenzúra. Ma valamilyen politikailag korrekt kutyafülét próbál nekünk bemesélni Lovász Attila. De a lényeg: a Most-Híd szutykos ügyeit firtató műsorrészt a direktor úr ukázára – úgy ahogy van – kivágták az adásból. A nyomtatott sajtóból ismerős „üres oldalt” némi muzsika töltötte ki, mintegy negyed órában. A dolog pikantériája, hogy a gyakorlatilag Most-Híd-szórólapként működő „egyetlen szlovákiai magyar napilap” szólaltatta meg az eset után a cenzort.
A vitaműsor szereplői Mózes Szabolcs, az „egyetlenmagyar” napilap főszerkesztő-helyettese, valamint Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője voltak. Miután szépen békésen kitárgyalták a pedagógussztrájkot és a Kétnyelvű Dél-Szlovákia csoport munkásságát, szépen elköszöntek, kalap, kabát… Bár a műsor beharangozójában a Most-Híd botrányos ügyeinek kivesézését ígérték (piás jelölt, Smerrel összefonódó jelölt stb.), erre azonban már nem került sor.
Lovász magyarázata szerint azért nem, mert a rádió „belső szabályozásával” nem fér össze az, hogy választási kampány idején olyan emberek kerüljenek mikrofon elé, „akik közvetlenül jelöltek és akik valamilyen módon a nevüket, arcukat adják a kampányhoz”. Az „egyetlenmagyar” napilapnak lenyomott kínos és egyszersmind egy egész görénycsaládot megszégyenítően bűzlő magyarázkodás szerint márpedig Tokár szereplése aggályos bizonyos rendezvényeken való szerepvállalásai miatt. Azt mondta: „annak a két ténynek a találkozása, hogy az egyik vitarésztvevő kampányrésztvevő és kampánytémát boncolgat, aggályossá tette ezt a műsort”.
Valóban aggályossá tette, mint ahogy jobb helyeken a bőrfotelt is azzá tenné az efféle rádióigazgatók ülepe alatt. Csakhogy ez egy ilyen hely…
Már csak azért is szánalmas, mert mint kiderült, két hét múlva ismét Tokár fog szerepelni ugyanabban a műsorban – már amennyiben van még gusztusa hozzá. Vagy ha úgy tetszik: belemegy ebbe a dögletes bohóckodásba, amit Lovász rendez az udvartartás számára.
Ha már itt tartunk: Lovász azt is elárulta később, hogy szó sem volt felsőbb utasításról, amikor felöltötte cenzor-sipkáját, a döntést – mellyel teljes mértékben azonosul – maga hozta. Igazán jó tudni, hogy nemcsak a házi feladat elvégzésekor képes szembeköpni hallgatóságát, hanem önerőből is képes minderre.
De a legszomorúbb talán az, hogy Lovász Attila nem egyenlő a Pátriával és az ilyen surmóság nagyon sok derék, hozzáértő, valóban korrekt újságírónak okoz kínos pillanatokat. A Pátria rádióban is.
A többi annyira talán már nem is érdekes, a szabad sajtóba vetett hitünkön már annyi erőszakot tettek, hogy ember nincs, aki ráismerne. Mindazonáltal ez a vasárnapi ámokfutás talán még hidászoknak is égően kínos. Talán.
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
