„A zólyomi várat bátran bemutathatjuk a világnak” – hangsúlyozta Eduard Heger kormányfő zólyomi látogatása során. Egyben ígéretet tett rá, hogy megtalálják a pénzügyi forrásokat a vár tetőszerkezetének és …
Felvidék.ma
-
-
Múltidéző
Ezeréves igyekezet után, huszonkilenc éve fogadták el a Szlovák Köztársaság önállóságáról szóló nyilatkozatot
Ma 29 éve, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács elfogadta az ország önállóságáról szóló nyilatkozatot. Az okiratot 1992. július 17-én hagyták jóvá, amikor a Szlovák Köztársaság még a Cseh …
-
Rozsnyó az idén ünnepli első írásos említésének 730. évfordulóját. Ebből az alkalomból a helyi Bányászmúzeum nyáron érdekes programokkal és workshopokkal várja a helyieket és a városba látogató érdeklődőket. …
-
Veronika Remišová véleménye szerint az Eduard Heger vezette kormány első 100 napja alapvető reformok előkészítésével telt. Ezek egyike a polgárok és vállalkozók számára a felesleges bürokratikus intézkedések kiiktatása. …
-
A kor nem érdem, de tiszteletet érdemel – szoktuk mondogatni. Nos, akikről a Szlovákiai Magyar Írók Társasága életjubileumuk alkalmából legutóbb megemlékezett, valóban nem ennyi meg annyi leélt éveik, …
-
Pozsony egyik legszebb tere csütörtöktől Baross Gábor nevét viseli. A Szlovákia fővárosának központi részén levő teret, parkot az óvárosi önkormányzat kezdeményezésére nevezték el a vasminiszterről, és Magyarország Pozsonyi …
-
A szlovák rendőrség július 5-től alkalomszerű ellenőrzéseket tart a határátkelőknél, amelyeken azt ellenőrzik, hogy a határt átlépő személyek mennyire tartják be az előírásokat. Ellenőrzéseket tartanak nemcsak az átkelőknél, …
-
Míg két évvel ezelőtt a kombájnok már június végén kivonultak a határba, ebben az évben jóval később kezdődik az aratás, és a mezőgazdászok gyengébb termésre is számítanak. Ennek …
-
A Bécsi Napló 42. évfolyamának 3. száma gazdag tartalommal, változatos témákkal került az olvasók elé. A kéthavonta megjelenő folyóirat igyekszik teljes képet adni az anyaországi történésekről csakúgy, mint …
-
Aki részt vett Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Múzeum – Magyar Kultúra Múzeumában a Több mint szomszéd – Magyar kulturális hét keretében megrendezett Lehár Ferenccel kapcsolatos beszélgetésen, zenés műsoron …

