Hivalkodóan nyílik gazdája parancsára a távirányított, kovácsoltvas kapu az erdőszéli utca végi palota előtt, s mire sarkig tárul, már be is fordul rajta a tankszerű státuszszimbólum. Csendes a …
Papp Sándor
-
-
„Pál István mesél – egy nógrádi magyar pásztorember mesekincse” – ez Agócs Gergely most megjelent könyvének címe. Ő gyűjtötte, válogatta, szerkesztette és írta a bevezetőjét. Mivel ebben az …
-
A karácsonyi asztalnál gyermekkoromban nagy volt a csend. Ha valaki mégis megszólalt, halkan, szinte suttogva beszélt, ami számomra kissé misztikussá varázsolta a szenteste hangulatát. A vacsora után anyukám …
-
Gyerekkoromban, szüleim házában mások voltak az ünnepek, karácsonyok. Más volt az ünnep hangulata, mások voltak az ízek és az illatok is. Mindig meleg szeretettel gondolok vissza azokra a …
-
Az ünnepet általában izgatott készülődés, várakozás előzi meg. Vannak azonban fájó élethelyzetek, amikor nagyon nehéz karácsonyi hangulatba kerülni. Ilyenkor az ember mindent elkövet, hogy ne észlelje az ünnep …
-
Idén karácsonyra megjelent a neves somorjai énekes, Németh Imre által szerkesztett új lemez, Gaudeamus Omnes címmel. A karácsonyi és ádventi énekeket tartalmazó lemezen a kecskeméti Renaissance Consort együttes és …
-
A 90 éves németbéli Szalay, született Hobot Margit még ma is szívesen mendikál, megteheti, hiszen családjában megmaradt ez a szép szokás. Szentestén még ma is eljárnak egymáshoz énekelni, …
-
„Két módon tehetnek bolonddá. Az egyik, hogy elhitetik veled a hazugságot. A másik, hogy visszautasítod az igazságot” – jutottak eszembe Sören Kirkegaard dán filozófus és teológus szavai, amikor elolvastam az …
-
Aligha akad nagyobb kihívás így karácsony közeledtén, mint megfelelő ajándékkal kedveskedni. Mert hát ajándék nélkül ugye nincs karácsony. De kinek legyen megfelelő, az eladónak, a vevőnek, netán a …
-
A pedagógusok és az iskoláskorú gyermekek szülei csak kapkodják a fejüket a hírek hallatán. Az oktatási tárca élén a miniszterek jönnek, mennek, rendszerszintű megoldásokat emlegetnek, majd mindenki azzal …