Juraj Hrabko a Sme Egyenes beszéd c. video beszélgetésében Pavel Haulíkot, az MVK közvélemény-kutató ügynökség igazgatóját kérdezte a köztársaságielnök-választásról, a jelöltek lehetőségeiről, illetve erősségeikről.
Archívum – vélemény
-
-
Tavaly ilyenkor még azonnal Huncík Péter rendelésére küldtem volna azt az illetőt, aki a 2014-ben esedékes választásokra különös izgalmakat, váratlan fordulatokat jósolt volna, éspedig mindezt a magyar térfélen.
-
Amondó vagyok, hogy a szlovákiai magyarok megszámoltatásának igazi fokmérője az önkormányzati vagy parlamenti választás, illetve most, a köztársasági elnöki választás.
-
A Felvidék.ma hírportálon rövid idő alatt két szövegben is szerepelt a haza kifejezés (Hollóházi porcelánbolt Kassán és Továbbromlott a vállalkozói környezet hazánkban). A tisztelt szerkesztőket arra kértem, hogy …
-
Archívum - vélemény
Szent György harca a sárkánnyal, avagy Fico Brüsszellel csörtézik a kassai vasgyár miatt
A szlovák kormány nem támogatja a levegőszennyezés elleni védelemben az EU javaslatait, mert azok – mint azt Robert Fico kijelentette – a jégkorszakba való visszatérésnek minősíthetők.
-
Akárhogy is nézzük, Szlovákia a szinte korlátlan lehetőségek hazája. És itt most nem holmi faliújságtenderekre gondolok, vagy éppen arra a csodálatos életpályára, ahogy egy tehetséges zöldségesből mágnásmiska lesz, …
-
A család és a házasság védelme a kormányzó Smer számára már hosszabb ideje téma éppúgy, mint a KDH számára – tudtuk meg a TA3 Politikában című vitaműsorából.
-
Az ellenzéki SDKÚ-DS élesen elítéli a KDH és a Smer-SD alkotmánymódosításokról szóló közös megegyezését a köztársaságielnök-választás előtt. Jelentette ki a kereszténydemokrata unió elnöke, Pavol Frešo, aki hibás lépésnek …
-
Nem tudom, mennyire igaz a legenda, miszerint a rómaiak sóval hintették be a földet, miután romba döntötték Karthágót. Mindenesetre – ha valóban így történt – bizonyára sok későbbi …
-
A februárvégi napfényben, az arcunkba csapódó, szemet könnyeztető friss szélben, ki ne látná a rendetlenséget, a sok piszkot, a nagy koszt, ami az elolvadt hó után maradt.