Richard Strapko személyében új vezérigazgató áll az Általános Egészségbiztosító (VšZP) élén, aki egyben az elnökség elnöke is lett. Emellett a tárca vezetője az elnökség tagjává és alelnökévé nevezte …
Itt és Most
-
-
Marek Krajčí egészségügy-miniszter szerint Szlovákia-szerte sikerült ellenőrzés alá vonni a koronavírus-járványt. Ezt azon a sajtótájékoztatón közölte, melyet a Túrócszentmártoni Egyetemi Oktatókórházban tett látogatása alkalmából adott. Az egészségügyi tárca …
-
A Szlovák Közszolgálati Rádió és Televízió Szombati párbeszédek című műsorában Marián Viskupič, a szlovák parlament Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának elnöke és Ladislav Kamenický képviselő, volt pénzügyminiszter vitázott egymással. …
-
Tegnap az Állami Egészségügyi Információs Központ jelentése szerint egyetlen személynél sem mutattak ki COVID-19-es vírusfertőzést Szlovákiában. Így továbbra is 1455 a fertőzöttek száma. Pénteken a laboratóriumokban 4 ezer …
-
Leminősítette Szlovákiát a Fitch Ratings, elsősorban azzal a várakozásával indokolva a lépést, hogy az új koronavírus okozta járvány az idén súlyos recessziót okoz a szlovák gazdaságban és a …
-
A szlovák belügyi tárca szerint a járványügyi intézkedések enyhítésével megengedett a baráti csoportok találkozása a nemrég megnyitott vendéglátóipari létesítményekben is. Ezzel szemben továbbra is érvényes a gyülekezési tilalom, …
-
Áprilisban a negyedével több online vásárlásra került sor az országban, mint tavaly áprilisban, másrészt az emberek 23 százalékkal kevesebb pénzt vettek ki a bankautomatákból. A lakosság sokkal kevesebbet …
-
A maffia retteg attól, hogy Daniel Lipšic a főügyészi pozícióból „a nyakára fog lépni”. Ezt a csütörtöki kormányülés után jelentette ki Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő arra a kérdésre …
-
Jelenleg még nem jósolható meg, hogy május végén újra meg kell-e hosszabbítani az ideiglenes határellenőrzést elrendelő határozat érvényességét. Ezt a csütörtöki kormányülés után jelentette ki Roman Mikulec belügyminiszter, …
-
A kötelező hatósági karantén módosításának lehetőségeiről fognak tárgyalni a szakértők hétfőn (május 11.). A lehetséges megoldások között szerepel a mobilalkalmazáson keresztüli ellenőrzés – tájékoztatott a kormányülést követően Marek …

