Az AGEL komáromi kórházában a járvány harmadik hullámára készülnek. Ezekben a napokban a kórházba olyan pozitív fertőzöttek kerülnek, akik nem oltatták be magukat. Örvendetes azonban, hogy az alkalmazottak …
Régió
-
-
A DAC mély fájdalommal tudatta, hogy 18 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Nagy Adrián, a klub utánpótlás-játékosa. „Klubunk mély megrendüléssel vette tudomásul, hogy egy tragikus végkimenetelű balesetben tegnap …
-
A szlovák közszolgálati televízió (RTVS) hírműsorában számoltak be arról, hogy a kassai háztartások egy ötödét a jövőben ökológiai szempontból hasznosabb, hőforrásokból származó hővel fűtik majd. Erre a célra …
-
Az Arriva csoport az autóbusz-közlekedés mellett vasúti személyszállítás beindítását is tervezi Szlovákiában. A Pozsony–Dunaszerdahely–Nagymegyer–Komárom vonalon, melyre a közlekedési minisztérium szállítót keres, egy korszerű, helyközi és regionális közlekedésre alkalmas …
-
Az utóbbi 30 évben szülőföldünkön civilek és önkormányzatok sok helyütt tudatosították, hogy egy-egy település múltját, értékeit, a régiek életmódjának napjainkban is hasznos, értékesíthető eszközeit, használati módszereit meg kell …
-
Október utolsó péntekén érkezett Szőgyénbe. Nem kis feltűnést keltett, amikor a csacsi a kultúrház előtti parkban a málháitól megszabadulva pihent, míg gazdája ismerkedett a környezettel.
-
Hosszas előkészítés után úgy tűnik, végre megújul az első osztályú besorolású I/76-os útszakasz Zselíz és Lekér között, mintegy 6,5 km-en.
-
A Pro Le-Ti Polgári Társulás és az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület információs napot tartott Rozsnyón a Rákóczi Magyar Házban. A rendezvényen Kalász Ágnes és Palik Zoltán, az …
-
Október 28-án a lévai Reviczky Házban került sor a Reviczky Társulás berkein belül működő Léva és vidéke helytörténeti szakosztály immár 111. helytörténeti előadására, melynek témája a lévai történelmi …
-
Október 26-án Andrássy Franciska grófnéra emlékezünk, aki az elesettek, szegények, árvák nagylelkű támogatója volt. Hablawetz Franciska férjével ismert művészetpártoló volt, jótékonysági és kulturális intézményeket támogattak, iskolákat, múzeumokat alapítottak, …