Jelenlegi tagjai olyan komáromi fiatalok, akiket lakhelyük, munkahelyük vagy tanulmányaik kötnek városunkhoz. Közös bennünk, hogy szabadidőnket jó társaságban, aktívan és hasznosan szeretjük eltölteni, éppen ezért tervezünk olyan programokat …
Régió
-
-
A komáromi KAJAK- KANOE (KENU) KLUB tavaly a lehető legsikeresebb évét zárta: versenyzői olyan kiválóan szerepeltek a különféle viadalokon, hogy teljesítményeik alapján országos elsők lettek! Mindez persze nemcsak …
-
A füleki önkormányzat befejezte egyik kulcsfontosságú projektjét. Az egykori Haraszt-hegyi kőbányában inert hulladék lerakására alkalmas helyet nyitottak. Ez jelentős előrelépés a városnak, ahonnan az építési-bontási hulladékot eddig Losoncra …
-
Csütörtökön délután a Reviczky Társulás Ifjúsági Szakosztályának szervezésében palacsintasütéssel egybekötött kvízestet rendeztek a lévai Reviczky Házban.
-
A Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás szervezésében a királyhelmeci Bodrogközi Magyar Közösség Házában mutatták be Fehér József – Kovács Dániel Királyhelmecről indultak… Helmeczy Mihály és Kemechey Jenő …
-
Öt tanintézmény tizenkét csapatában közel száz alsó tagozatos fiatal sportoló vett részt az Ipolyságon megrendezett gyermekatlétikai versenyen. A Szlovák Atlétikai Szövetség támogatásával szervezett sporteseményen első alkalommal vettek részt …
-
Mint mondta, a magyarságukat hűen őrző határon túli magyarok segítése érdekében létrejött nemzetpolitikai rendszernek köszönhetően a magyar állam lehetőségeihez mérten tudja támogatni a kulturális, oktatási intézményeket és a …
-
Hétállomásos felvidéki körútra indult a Magyar Hollywood Tanács. A szervezet körútjának első rendezvényén, Nagymadon Lubinszky Tiborra emlékeztek.
-
Elindult a komáromi megyeháza felújításának harmadik szakasza, amivel az utolsó utcafrontra néző rész kap új külsőt.
-
Többször írtunk róla, hogy milyen kivételes értékekkel rendelkezik a zselízi Szent Jakab-templom. A közel 700 éves szakrális építmény falait a feltételezések szerint 14 freskó díszíthette, ám többségük mára …