A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint annak végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet …
Bethlen Gábor Alap
-
-
A buzitai Kanyapta Társulás a Bethlen Gábor Alaptól 600 ezer forint támogatásban részesült. Ennek a támogatásnak köszönhetően 2017. szeptember 8-9-én Hidvégardóban valósulhatott meg a Buzitai Citerazenekar összpontosítása. A …
-
Több olvasónk is arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy még nem érkeztek meg a Bethlen Gábor Alap oktatási-nevelési támogatásai az OTP bankba, amit fel szerettek volna használni a tanévkezdés költségeinek …
-
A magyar kormány 2017-ben a tavalyi duplájával, összesen százmillió forinttal támogatja a külhoni ifjúsági közösségeket. A határon túli civil szervezetek és egyházi jogi személyek 2017. március 18-ig kérhetik …
-
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. meghirdette a „Szülőföldön magyarul” című (ösztöndíj) támogatási program felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatás igénylésére a 2016/2017-es …
-
Határon túli civil szervezetek és egyházi jogi személyek számára egymilliárd forint értékben írt ki pályázatot a budapesti Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – jelentette be Potápi Árpád János. A …
-
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. meghirdette a „Szülőföldön magyarul” című (ösztöndíj) támogatási program felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatás igénylésére a 2016/2017-es …
-
Pályázati felhívás az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, felújítása, helyreállításának támogatására. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, …
-
Újabb pénzügyi támogatást jelent a külhoni ifjúsági közösségeknek a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett pályázat.
-
Magyarország nemzetpolitikai stratégiájához igazodva a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. meghirdette 2016. évi pályázati felhívásait„Ifjúsági közösségek támogatása” és Testvér-települési programok együttműködések” címmel.

