A december 19-én életbe lépő kijárási tilalom és a szigorított korlátozások hatással vannak a templomainkban zajló egyházi szertartásokra is. A karácsonyi ünnepkörben ugyan a templomaink nyitva tartanak, ám …
Koronavírus
-
-
December 21-től – azaz mától – kötelező karanténba vonulniuk azoknak, akik Nagy-Britanniából érkeznek Szlovákiába. Erre az óvintézkedésre a szigetországban azonosított újfajta koronavírus megjelenése miatt került sor. Az egészségügyi …
-
A mai naptól december 29-ig új intézkedések érvényesek a koronavírus-járvánnyal összefüggésben Szlovákia egész területén. Zárva tartanak a nagy üzletközpontok, de továbbra is vásárolhatunk az élelmiszerboltokban, drogériákban, gyógyszertárakban, tehát …
-
Naponta kapcsolatban vannak a diákjaikkal, de több száz más emberrel is, ezért a lakosság azon rétegéhez tartoznak, akiket a leginkább érint a COVID-19 vírusjárvány. Ők a pedagógusok, akikre …
-
Pozitív lett Igor Matovič kormányfő vírustesztje – jelentette az aktuality.sk közlésére hivatkozva pénteken a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, amelynek az információt több különböző forrás is megerősítette.
-
A szlovák kormány jóváhagyta a COVID-19 elleni nemzeti oltási stratégiát. Szakértők szerint az oltás a megelőzés leghatékonyabb módja. Védi a betegséggel szemben a beoltott személyt és elősegíti a kollektív …
-
Nem döntött a parlament az állambiztonságról szóló törvény módosításáról, amelynek célja, hogy a veszélyhelyzet 40 nappal meghosszabbítható legyen. Mivel a módosítást még nem fogadták el, a rendelkezés december …
-
A lehető legkorábbi időpontban, már december 27-én elkezdődhet a lakosság beoltása az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen Németországban – mondta a szövetségi egészségügyi miniszter csütörtökön. Jens Spahn a …
-
A kijárási tilalom már szombaton, december 19-én hajnali 5 órakor kezdetét veszi, minden üzlet bezár, kivéve a létfontosságúakat (élelmiszerbolt, drogéria, gyógyszertár). A kijárási tilalom alól több kivétel lesz, …
-
Az ország december 21-én történő tervezett lezárása mellett szóba jöhet a jelentős járványügyi korlátozás korábbi bevezetése is. Ezt még a mai kabinetülés előtt közölte a kormány alelnöke és …

