Az SaS, a Za ľudí és az OĽANO 27 koalíciós képviselője felszólította Alexander Balleket, a Szlovák Statisztikai Hivatal elnökét, hogy vonja vissza azt a javaslatot, melynek értelmében törölnék …
Népszámlálás 2021
-
-
Tudatosítania kell mindenkinek, hogy az elkövetkező évekre, éveinkre lesznek kihatással a mostani népszámlálási eredmények – hívja fel a figyelmet a Csemadok elnöksége. 2021 a népszámlálás éve Szlovákiában is. …
-
Itt és Most
A nemzetiségek képviselői felhívásban tiltakoznak a második nemzetiség lehetőségének eltörlése ellen
Hétfőn ülésezett a Nemzeti Kisebbségekért és Etnikai Csoportokért Felelős Bizottság, amely per rollam eljárás keretében felhívást tett közzé, melyben kérik – többek között Igor Matovič miniszterelnököt -, hogy …
-
Az SaS koalíciós párt határozottan elutasítja a Szlovák Statisztikai Hivatal javaslatát, melynek értelmében a népszámlálási ívekből kihúznák a második nemzetiség megadásának lehetőségét. Az SaS a lehetőség megtartását szorgalmazza. …
-
Egyre érdekesebb szakmai vita kezd kialakulni a népszámlálási metodikával kapcsolatban arról, hogy csak egy, vagy két nemzetiséget lehessen-e megjelölni a népszámlálási kérdőíveken. Az viszont nehezen érthető, hogy ez …
-
A népszámlálási kérdőív asszisztens segítségével történő kitöltésére a népszámlálás hivatalos időtartama után is sor kerülhet, egészen október végéig. Ez a 2021-es népszámlálást szabályozó törvény módosításából következik, melyet a …
-
Kacz Gábor programigazgató portálunknak elmondta, napi szinten foglalkoznak a magyar kisebbséget érintő kérdésekkel, ezen túl műsoraik nagy része regionális jellegű – ezzel is megszólítva a helyi, gyakran a …
-
A 2021-es népszámlálás hivatalos weboldalán a szlovákiai kisebbségek nyelvén is elérhetők azok a röplapok, melyeket a nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztos hivatala készített a Szlovák Statisztikai Hivatallal együttműködve. „Javaslom, …
-
Önkéntes közösségimédia-aktivisták jelentkezését várják a népszámlálási kampányhoz. Az össztársadalmi együttműködésben megvalósuló kampány célja, hogy minél többen vállalják magyar nemzetiségüket és anyanyelvüket a közelgő népszámlálás során.
-
A párt ezzel a kéréssel kapcsolatban azonosult a népszámlálás előkészítésével és népszerűsítésével megbízott szakmai, társadalmi és politikai szervezetek által, az MKP kezdeményezésére létrehívott testület levelének tartalmával, melyet a …