Szlovákia Magyarország álláspontját követhette volna a csütörtöki (március 6.) EU-csúcson, és egyes kérdésekben semleges álláspontra helyezkedhetett volna – jelentette ki pénteken Andrej Danko, az SNS elnöke, a parlament …
Robert Fico
-
-
Vezess új utakra, mondja Az ember tragédiájában Ádám Lucifernek és hozzá hasonlóan a kormányellenes tüntetések résztvevői is új utak felé indítanák el az országot, s ehhez keresnek és …
-
Robert Fico szlovák miniszterelnök elutasítja az ukrajnai háború támogatását, ezért nem ért egyet az ország katonai, sem pénzügyi támogatásával – mondta az Európai Unió tervezett brüsszeli csúcstalálkozójával kapcsolatban. …
-
Az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozója a különböző nézetek fóruma, ahol a más véleményeket is tiszteletben kell tartani. Szlovákiának semmi keresnivalója az ukrajnai háborúval kapcsolatos párizsi vagy londoni találkozókon …
-
Itt és Most
„Šimečka rögtön előugrik, mint ördög a dobozból, ha a civil szervezetek finanszírozása kerül szóba”
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő bírálta a progresszívek pártjának (PS) elnökét, Michal Šimečkát, aki kedden botrányosnak nevezte, hogy Fico felszólította a minisztériumokat, készítsenek listát a civil szektorba érkezett támogatásokról. …
-
Itt és Most
Fico szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság politikai indíttatású döntései aláássák a nemzetközi jog tekintélyét
Robert Fico kormányfő szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) politikai indíttatású döntései és az azokat figyelmen kívül hagyó politikai döntések a nemzetközi jogrendszer összeomlásának jelei. A szlovák kormányfő ezzel …
-
Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök amerikai hivatalos útja során találkozott Elon Musk milliárdossal, az amerikai kormányzati hatékonysági bizottság (DOGE) vezetőjével. Tárgyaltak az amerikai fejlesztési ügynökségről, az európai árukra kivetett …
-
Itt és Most
Párizsban az európai háborús héják gyülekeznek – Szlovákiának nincs ott semmi keresnivalója
Robert Fico szerint a tegnap Párizsban tartott „informális csúcstalálkozó” a háború barátainak találkozója, így azon Szlovákiának nincs keresnivalója, nem is vett részt. Erről tájékoztatta António Costát, az Európai …
-
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő üdvözölte a kormánypártok elnökeinek szerdai megállapodását. Szerinte ez lehetőséget ad neki, hogy a koalíciós szerződés alapján tárgyaljon az SNS-ből és a Hlas-SD-ből távozó parlamenti …
-
Robert Fico szlovák kormányfőt is meghívták az amerikai konzervatív konferenciára (CPAC), melyen a tervek szerint Donald Trump amerikai elnök is beszédet mond – tájékoztatott a TASR a konferencia …