Május 17-én, pénteken rajtolt Budapestről az első alkalommal megrendezésre kerülő V4 kerékpárverseny, hogy aztán a mezőny szombatra Krakkó városában érjen célba. (Frissítve)
V4
-
-
Radoslav Sikorski, lengyel külügyminiszter kezdeményezésére országokon átívelő kerékpárversenyt szerveznek a visegrádi országok. A V4 kerékpárverseny elnevezésű sportesemény szervezői a húsz éves múltra visszatekintő visegrádi együttműködést kívánják népszerűsíteni.
-
„A méret is gond. Lengyelország túl nagy, a másik három ország pedig túl kicsi, hogy egy ligában játsszon vele” – szögezi le az európai hetilap véleményrovatában megjelent írás, …
-
Védelmi együttműködési lehetőségekről egyeztettek a V4-es országok védelmi államtitkárai két napon át Lengyelországban, Gdanskban.
-
Rekordokat döntöget a munkanélküliség az eurozónában. Már meghaladta a 11,2 százalékot. Az Európai Unióban 10,4 százalékot mértek, Szlovákiában 13,8-at.
-
A négy visegrádi ország európai uniós fellépésének összehangolása mellett a térség védelmi együttműködésének erősítésére összpontosít Varsó a csoport elnökeként.
-
Kétnapos találkozón vettek részt a V4-ek képviselői a Magas-Tátrában május első hétvégéjén. Magyarországot Balogh Csaba pozsonyi nagykövet képviselte.
-
Nemtetszésüket fejezték ki a Visegrádi Országok – Magyarország, a Cseh Köztársaság, Lengyelország és Szlovákia – amiért Svájc korlátozná a letelepedési engedélyek kiadását.
-
A visegrádi négyek lakossága közül országuk gazdaságának jelenlegi állapotát a magyarok értékelik a leginkább negatívan, míg a lengyelek leginkább kedvezően. A jövőbeni gazdasági várakozásokat azonban a legsötétebben a …
-
A Galéria V4 Egyesület, amely a visegrádi négyek országainak bemutatását tűzte ki célul, Rév-Komáromban, december 11-én 15 órától a Duna Menti Múzeum dísztermébe Memento c. összejövetelt rendez.

