(Videóval kiegészítve) A Szlovákiai Magyxar Pedagógus Szövetség elnökének, Pék Lászlónak a dunaszerdahelyi tiltakozó nagygyűlésen elhangzott felszólalása olvasható alább.
Tisztelt Tiltakozó Nagygyűlés!
Másfél évtized után újra országos méretben tiltakozik a szlovákiai magyar közösség. Akkor a magyar iskolák kétnyelvűsítése ellen, majd a kétnyelvű bizonyítványokért tiltakoztunk tömegesen. Emberi és közösségi jogaink érdekében, az anyanyelvű oktatásért, jövőnkért mentünk az utcákra. Galánta, Bátorkeszi, Búcs példaként szolgálhat önvédelmi kiállásunkra. Ma nyelvhasználati jogaink újabb csorbítása miatt állunk szorosabban egymás mellé itt Dunaszerdahelyen és a világ több pontján.
Most is emberi méltóságunkat érezzük megalázva. Az anyanyelv, ahogyan minden ember számára, úgy számunkra is fontos, mert ez a nyelv nemcsak a körülöttünk levő világgal való kapcsolattartásnak az eszköze. Ezt a nyelvet a lélek élteti. Ez a nyelv embrionális állapotunktól kísér bennünket, és a múlt örökségét nyújtja számunkra. A mi anyanyelvünkben is ott van elrejtve a megtapasztalt élet esszenciája, a ráncos arcok és a sírkövek üzenete, egy sokatpróbált nép világlátása, magatartása, jókedve és szorongásai, s a felgyorsult időben is őrzi mindazt, ami egy nép tisztességes szándékaihoz szükségeltetnek. Az anyanyelv nem piros- fehér- zöld, és nem piros- fehér- kék színű. Ez a nyelv a szivárvány ezer színében játszik, nem azért, hogy elválasszon, hanem hogy a lelkület gazdagságával közelebb hozzon bennünket egymáshoz.
Nemcsak sajnálatos, de a 21. század együttéléséhez nem illő, a sokszínűségre épülő Európai Unió elveit sértő, hogy a hatalmon levő szlovák politikai elit emberek közötti feszültséget szító nyelvtörvény-módosítást erőltet ránk – sajnos a többségi nemzetet befolyásolni hivatott közéleti szereplők többségének jóváhagyásával, és az Európai Unió politikus-adminisztrátorainak és bürokratáinak hallgatása mellett.
Kedves szlovák politikusok! Önök továbbra is átlagon felüli kisebbségi nyelvi jogainkról áradoznak, amikor évtizedek óta csak veszteségeinket szaporítják? Önök tényleg hisznek abban, hogy a nemzetiségek hozzájárulnak az ország kulturális sokszínűségéhez?
Kedves európai politikusok! Merre tart a nyelvi, vallási változatosságára büszke kontinens? Vízióként enyészik el az Önök által ígért régiók Európája? A gazdasági érdekek, a kelet- közép-európai piaci terjeszkedések felülírnak mindent? Hol vannak az ügyeletesei a tisztesség, az emberi és a kisebbségi jogok betartatásának? Amikor jogok sérülnek, Önök tényleg úgy látják, hogy nincs más dolguk, mint csöndre inteni a „rakoncátlankodó” feleket?
Hová vezet a nyelvi jogok szervezett és átgondolt csorbítása, a nacionalizmus továbbgyűrűztetése a valós problémákkal való szembenézés helyett? Valószínűleg csak a hatalmi visszaélések elkendőzését és egyes politikusok erre a témára épített karrierjét szolgálja.
Mit segít az a törvény megoldani, mely már első két sorában – az államnyelv előnybe helyezésével – a felsőbbrendűséget deklarálja, félelmet keltve büntethetővé teszi a nyelvi vétségek elkövetőit, indokolatlan többletterheket ró a kisebbségi szervezetekre, a pedagógusokra, beavatkozik a magánszférába, nem kímélve a kórházak kiszolgáltatott betegeit sem?
Iskoláinkat, pedagógusainkat a hatalom nem kényeztette el az elmúlt években. Az oktatási minisztérium nemzetiségi főosztályáról elbocsátották a magyar szakembereket, kitiltásra ítélték a magyar földrajzi megnevezéseket a tankönyvekből. A magyar iskola a szlovák iskolának sima mutációjaként funkcionál, az általunk kezdeményezett, magyar iskolákat segítő intézmény létrehozására irányuló kérelmünket az oktatási minisztérium elutasítja.
Mindezek ellenére érdekeltek vagyunk a békés együttélésben. Magyar tannyelvű iskoláinkban fontosnak tartjuk a szlovák nyelv megtanulását.
„ Az ország nyelvét meg kell tanulnotok, az édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejtenetek.” – mondta ki egykoron vélekedését a valós helyzettel szembenézve Benedek Elek.
Le kell azonban szögeznünk, hogy bár nyitott világunkban a nyelvismeret jelentős szerepet játszik, az általános ismeretek és a szakmai tudás megalapozását elsősorban az anyanyelv biztonságára épülő iskolai tanulmányok jelenthetik. Azzal, hogy gyermekeink anyanyelven szerzik meg a tudást, az élet természetes rendjéhez igazodnak.
Vajon mit tehet a kisebbség, és az egységesülő anyaországi odafigyelés akkor, ha a tárgyaló félből hiányzik a jóhiszeműség? Ha csak erőt-erővel, sérelmet-sérelemmel fogunk szembeállítani, ha elbeszélünk egymás mellett.
Mostanában újra eszembe jut Gandhi vélekedése a hatalommal rendelkezők és a kiszolgáltatottak viszonyáról. Ő évtizedekkel ezelőtt, a világ egy egész más táján, békésen mondta az angolok szemébe: „Nyomjatok el minket, ahogy nektek tetszik, mégsem lesztek képesek arra, hogy örökké ellenségeink legyetek.” És az általa meghirdetett polgári engedetlenséggel országa megszerezte függetlenségét.
Tisztelt nagygyűlés!
A szlovákiai magyar pedagógusok jelentős számát tömörítő szakmai – civil szervezet ennél a nyelvtörvény – módosításnál tisztességesebb és nagyvonalúbb megoldásokat vár el Szlovákia kormányától. Egy fiatal ország rangját is növelheti, ha a korhoz illő megoldást választ. Mindnyájunk hosszútávú érdekévé kell válnia, hogy egymás elleni keserves csatáinkból ne csupán önzéstől vezérelt győztesek és sértett vesztesek kerüljenek ki.
Fontos a tiltakozó összefogás, de a közeljövőben egy megalapozottabb, a tudományos ismeretekre épülő, korszerű, az EU-ban is sikeresen alkalmazható kisebbségpolitika kidolgozására és gyakorlatba vitelére van szükség, beleértve az autonómiák nyújtotta lehetőségeket is. Évtizedeken át nem játszhatunk vesztes kimenetelű játékot, és olyat sem, mely minduntalan az egymás elleni hadakozásról szól.
A nyelv jó időben ékesség, nehéz időben menedék.
Önmagunk számára kell elsősorban tudatosítanunk, hogy igényesek legyünk anyanyelvünkkel szemben. Használjuk ki a kisebbségi nyelvtörvény nyújtotta lehetőségeket, a névhasználat, a magyar nyelvű írásos beadványok és a nyilvános érintkezés vonatkozásában. Az önkormányzatok segítsék a lakosokat, a szervezeteket, az oktatási és egyéb intézményeket ezeknek a jogoknak a gyakorlásában és kiterjesztésében. Alakítsuk ki nyelvhasználati szokásainkat, a mindennapi életben ne szégyelljünk megszólalni anyanyelvünkön? Lehet sunyítva is élni, de az méltatlan és megalázó.
Nem a másét követeljük. Őseink templomok, iskolák sokaságát emelték e tájon, első összefüggő írásos nyelvemlékünk is ide kötődik. Mi sem hagyhatunk torzókat magunk után. Minden falba épített kőnek értelme van.
Tamási Áront idézve: „Ez a nép eddig is munkával és az erkölcsi érzék örökségével kereste a boldogulás útját, és álmai vannak, melyek nem a zsiványoké, hanem a jövendőé”.
Az életünket meghatározó nagy dolgok a lelkünkben dőlnek el, a cselekvő változtatásokhoz pedig hit és az eddigieknél sokkal nagyobb elszánások szükségeltetnek. Legyen ehhez erőnk és kitartásunk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Pék László
Kapcsolódó írás:
A dunaszerdahelyi nagygyűlés összefoglalója
