Egyedülálló történetet olvashatunk, amelyet a szinoptikus hagyományhoz tartozó mindegyik evangélium ismer. Az előkelő ifjú embert az foglalkoztatja, miként nyerhetné el az örök életet. Az ősi zsidó felfogás szerint erre képesít a zsidó néphez való tartozás. A farizeusi szigorúbb erkölcsi felfogás úgy vélte, hogy valamit tenni kell ennek kiérdemlésére. Az ifjú a szigorúbb felfogást követi. Számára tekintély lehetett Jézus, vagyis nem tartozott az akadékoskodó, farizeusok közé, hanem, mint az leborulásával is jelzi, valami fontos problémájára vár választ az általa tisztelt rabbitól, Jézustól. A hagyományos megszólítás a Salom vagy a rabbi, vagy a tanító lett volna. Ő viszont a „jó mester” szokatlan formulát használja. Jézus egyrészt elhárítja magától ezt a megszólítást, ő csak azt tanítja, amit a Mennyei Atya tanít, akit egyedül lehet jónak nevezni. A héber nyelvben a jó és a szép ugyanazt jelentette, ami jó, az hasznos, és erkölcsileg is jó. Ilyen tetteket egyedül az Isten képes tenni. De ez a kérdés, jól megvilágítja a kérdező lelkivilágát, aki szenvedélyesen kereste a helyes emberi élet alapszabályait. Ebben jóval túl mutatott kora átlag emberének vallásosságán. A válasz azonban elrettenti ettől a kereséstől. Az a válasz, mi szerint el kellene adnia minden vagyonát, túl merész számára. Pedig a hagyományos zsidó bölcsesség szerint, aki mindent jól tesz, azt az Isten megáldja, gazdaggá teszi. Jézus tanácsa, az evangéliumi tanácsok kategóriájába sorolható. Ezeket a tanácsok a szerzetesek követték az egyház történetében.
A vallás iránti jelenlegi érdeklődés nem tekinthető ilyen típusú érdeklődésnek. A vallásos emberek Jézus evangéliumát, legtöbb esetben valami rendkívüli, de sok esetben mellékes tanácsnak fogják fel. Az életben, a hétköznapokban, nem sokan élnek úgy, hogy félelemmel és rettegéssel keresnék az üdvösség útját. A világhoz való alkalmazkodás, a túlélés, még a vallásos emberek életét is alapvetően meghatározó motiváció, csak ezután következnek szóban vagy tettben vallásos szempontok. A vallási tanításokat, a legtöbb ember inkább csak szépnek, de nem feltétlenül jónak tekinti. A túlélés biztonsága nem az erkölcsös élet, hanem a felhalmozott vagyon.
Ebben a tekintetben a keresztények sem követik az ősi zsidó bölcsességi tanítást, pedig Jézus ezt radikálisan, földi élete végéig követte. Jézus vagyonáról sehol sem olvashatunk, de arról igen, hogy kijelentette, „Jaj a vagyonban bízóknak!” Földi halála után nem maradt semmi sem belőle, még köntösét is kisorsolták. Vagyontalansága szemben áll azzal a hatással, amelyet tanítása, Isten-kinyilatkoztatása eredményezett. Megkérdezhetjük, hány vagyonos embernek sikerült fenntartani a nevét 2000 éven keresztül? Vagy az is kérdés lehet, hány vállalkozás maradt fenn ennyi ideig? De azt is megkérdezhetjük mennyi embernek volt lelki, sőt testi haszna is ebből a tanításból? Mi mégis úgy értékeljük, ez a tanítás szép, de nekünk nem jó.
A keresztény megújulásnak mindig azok voltak az elindítói, akik megértették a gazdag ifjú történetét. Szent Ferenc a szegénységet „nővérének” tekintette, akivel együtt él. Nem lemondás volt a vagyon, nem fájdalomként érte meg, hanem úgy gondolta a „pénz bajjal jár” a vagyon olyan gonddal jár, amely eltéríti a figyelmét a legfontosabbtól az Isten és a felebarát szeretetétől. Az emberek, megrökönyödéssel vegyes tisztelettel állnak szembe a calcuttai Teréz anya példájával. Egy törékeny asszony, aki a hitéből merített erőt, mindennap művelte a hit csodáját. Semmiből létrehozott valamit. Amint ennek a hitnek csak egy halvány mása megjelent az emberekben azok képesek lettek problémákat megoldani. Az Isten szeretettel kézen-fogva járt az emberi könyörület és találékonyság. Ezért ebben a bibliai történetben nem véletlen, hogy már az érdeklődés miatt is Jézus megszerette ezt az előkelő ifjút.
Felvidék Ma, Dr. Benyik György
