Végh Attila, a Szlovákiában élő magyar MMA harcos hatalmas kiütéseivel robbant be nem csak a magyar, hanem az európai köztudatba is. „Pumukli” első címmérkőzésén egy eltökélt horvát kihívóval fog találkozni.
Hazánkban rengetegen ismerik a bulvár műsorokból a különböző MMA harcosokat, akik bizony mind-mind vereséggel zárnának, volt aki zárt is egy Végh elleni összecsapást és a szakma bizony tudja, hogy a legnagyobb tudással és ütőerővel bizony a Pumukli becenevet viselő harcos bír.

Attila már sok helyzetben megmutatta, hogy kifejezetten látványos meccseken győzedelmeskedik ezért a közönség szimpátiáját sokszor idegen környezetben is kivívja. A tizennégy meccséből tizenegyet győzelemmel abszolváló harcosnak jövő hét szombat elérkezik az első címmérkőzés az életében, méghozzá az impozáns rekorddal bíró, Mladen Kujundzic ellenében, aki nyolc mérkőzésből hetet nyert meg.

„Felkészültem a hazai bunyóra és már nagyon várom. Szeretnék Európa-bajnok lenni, sokat vártam egy ilyen lehetőségre és nem fogom elszalasztani!” – nyilatkozta a Lubos Sudat is idő előtt legyőző harcos.

A gálán még két MMA találkozót rendeznek. Polgár Norbert a több, mint tíz kilóval nehezebb Czene László ellen készül, míg testvére Pogár Máriuszt győzheti le Salgótarjánban december 12-én. A gálára már lehet jegyeket venni és óriási az érdeklődés. Az eseményen a biztonságról a Fradi Security, míg az egészségről és vírusvédelemről a Germ-Star gondoskodik.
Felvidék Ma, monokli