Számos alkalommal kerestük fel Tunézia híres romterületét, Karthágót. Sétáltunk az ódon, szépen feltárt utcák kövein, az antik víztározókat is körbejártuk. Amennyiben volt még energiánk, felmentünk a francia érában épült Szent Lajos-székesegyházhoz, s megtekintettük a mellette álló múzeum gazdag mozaikgyűjteményét és az ásatásokat.
Karthágó gazdag múltja számos zeneszerzőt megihletett. Talán a leghíresebb közöttük az angol zeneszerzők legnagyobbja, Henry Purcell 1689-ben mutatta be Dido és Aeneas című egyfelvonásos zenedrámáját. A történet Vergilius Aeneis című művén alapult, s örökbecsűt alkotott a karthágói királynő és a trójai hős szerelmének és szomorú elválásának megéneklésével.
Muszorgszkijt egy másik történet – Gustave Flaubert történelmi regénye, a Salammbô – nyűgözte le, s egy operát komponált a hősies papnő tragikus sorsából. Az orosz mester egy évtizedig dolgozott a művön, de nem tudta befejezni. Mások kísérletet tettek kiegészítésére, de sikertelenül. Egy francia operaszerző, Ernest Reyer szerencsésebb volt, szintén a francia regényíró művét dolgozta fel, s mutatta be 1890-ben Brüsszelben.
A leírtakkal egy korábbi cikkeimben is foglalkoztam. Egy szép napon viszont bekapcsolva a Bartók Rádiót egy újabb – Karthágóban játszódó – műre bukkantam, Christoph Graupner Dido, Karthágó királynője című háromfelvonásos operájára. A német barokk szerző a dalművet 1707-ben Hamburgban mutatta be. Az opera alapvetően német nyelven íródott, de számos olasz nyelvű áriát is tartalmazott. Az előadás meghallgatása szép estét szerzett.
Dido, Karthagó, Szent Ciprián-templom
A szerző talentuma a hallottak alapján elvitathatatlan, de az alkotó kevésbé ismert, pedig személye – akaratlanul is – egy korszakalkotó zeneszerző pályafutására is döntő hatással volt. Lássuk a történetet!
Graupner 1709 óta végezte becsületesen munkáját a hessen-darmstadti tartománygrófságban, de a tartomány pénzügyei egyre romlottak, s ez a sokgyermekes szerző apanázsára is hatással volt. Ekkor gondolt egyet, s 1722-ben jelentkezett a lipcsei Tamás-templom karnagyi állására.
Volt is rá esélye, mivel az akkori idők zenefejedelme, Telemann visszalépett, s Graupner vált a „befutóvá”. A zenész a városba utazott, s a döntnökök pozitívan értékelték a Magnificat című, arra az alkalomra bemutatott művét.
Az események felgyorsultak, a Tanács hosszabb levélben fordult Ernest Louishoz, Hessen-Darmstadt tartománygrófjához, hogy kérje jelöltjük elbocsátását. A gróf kibontván a postát ráeszmélt, mit is jelenthet számára a zeneszerző elvesztése, s nemet mondott. Titokban megemelte Graupner fizetését, így a komponista elmenetele okafogyottá vált. Ez Lipcsében megnyitotta a Johann Sebastian Bach megválasztásához vezető utat, akinek alkalmazását Graupner is támogatta. A többit már ismerjük…
Csermák Zoltán/Felvidék.ma
