„Az MKP-nak az elkövetkező időszakban erőteljesebben kellene foglalkoznia a nemzetstratégiai kérdésekkel is”- nyilatkozta Ladányi Lajos, a Magyar Koalíció Pártja országos elnökségének tagja, képviselőjelöltje a Szabad Újság hetilapnak. Egy leendő felvidéki magyar közalapítványról, annak feladatairól és a szlovák nyelvrendőrség eljárásairól Ladányi Lajossal készített interjút a Magyar Fórum.
Milyen nemzetstratégiai kérdéseket kéne erőteljesebben megfogalmazni?
A legfontosabb az önmeghatározásunk: kik vagyunk, s mit szeretnénk abban a specifikus helyzetben, amibe a felvidéki magyarság került. Az MKP az egyedüli politikai képviselete a felvidéki magyarságnak. Így az, hogy ez a párt mit szeretne elérni, az meghatározó az egész felvidéki magyarságra nézve. Sokszor még a fogalmak sincsenek tisztázva az önmeghatározáson belül. Beszélünk szlovákiai, máskor pedig felvidéki magyar kisebbségről, szlovákiai magyar közösségről és arról is, hogy a magyar nemzet része vagyunk. Világosan ki kell fejezni tehát a státuszunkat, s ebből kiindulva azon céljainkat, amelyek megvalósulásai a felvidéki magyarság javát szolgálnák.
Ön melyik önmeghatározással ért egyet?
Nyelvi és kulturális szempontból a magyar nemzet szerves részét alkotjuk. Tudjuk, hogy aki ezt kimondja, magára haragítja a hivatalos szlovák politika képviselőit. Sokan nem értik, hogy mire gondolunk akkor, mikor ezzel az önmeghatározással élünk. A magyar nemzet része vagyunk, ám adminisztratív szempontból Szlovákiában élünk. Sajnos a szlovák politikusok nem kíváncsiak a véleményünkre, így ezt a meghatározást nagyon nehéz megértetni és elfogadtatni a szlovákokkal. Szlovák polgártársaink sértő módon még azt is megkérdezik: mit keresünk itt, s egyáltalán miért beszéljük ezt a számukra idegen nyelvet? Vannak, akik sajnálnak minket, mert úgy érzik: számunkra hatalmas nagy hátrányt jelent, hogy magyarok vagyunk, s azt tanácsolják, igazodjunk hozzájuk.
Tehát a szlovákok nem tudják azt, hogy a Felvidék a Magyar Királyság része volt?
Nem tudják, mert a szlovák történelemkönyvek hamisak, pontatlanok. Feltételezem, hogy a 4,5 millió szlovákból 4 millió csak az anyanyelvén beszél, s így nincs is alkalma az összehasonlításra, s további információszerzésre. Azt tanítják nekik, hogy ezer évig a magyarok által elnyomott sorsban éltek. Abból is ered ez a probléma, hogy az 1918 előtti Magyarországot a szlovákok nem a magyarokkal azonosítják. A történelmi Magyarországot Uhorsko-nak nevezik, melyet, mint többnemzetiségű államot jellemeznek, ahol több nemzet alkotott és épített egy közös államot. Az 1918 utáni Magyarország szlovák elnevezése pedig a Madarsko, a magyar nemzetállam, a magyarság etnikai állama. A magyar és más európai nemzeti szakterminológiákkal ellentétben tehát a szlovák szakterminológia két államként kezeli azt, amelyet a magyar egynek.
Az ön egyik célja egy felvidéki magyar közalapítvány alapjainak lerakása. Mi indokolja ennek szükségességét?
Már többször felvetődött ennek a közalapítványnak a szükségessége, mert ahhoz, hogy magyarságunkat, önazonosságukat megőrizzük, többletmunkára van szükség. Ehhez a munkához nincs megfelelő támogatás, hátrányos helyzetbe kerültek a magyar nyelvű iskolák, magyar nyelvű rendezvények. A magyar kultúra versenyképességéhez szükséges egy olyan intézményes háttér, amely a rendezvényeinket szervezettebbé teszi. Ha a szlovák oldalon megszűnik egy intézmény, akkor biztos, hogy nem magyar lép a helyébe. Ha a magyarok által lakott területen egy kulturális űr keletkezik, akkor azt viszont a szlovákok töltik be. Ezért fontos, hogy a többletmunkánkat támogatni lehessen, mert a magyarországi és a szlovákiai rendszer mindehhez igen kevés. Ha megkapnánk azt a pénzt a pozsonyi tárcától, ami a magyarok lélekszámát tekintve nekünk jár, az még mindig kevés, mert a magyar kultúra gazdagabb, sokrétűbb, és sokkal több területet ölel fel, mint a szlovák. Évről évre ugyanis az a helyzet, hogy az igényelt támogatási összegek többszörösen meghaladják Magyarország támogatási lehetőségeit, de ugyanez a helyzet a pozsonyi kulturális tárcánál is. Ennek következtében egy-egy régió, település, hosszabb távon pedig a felvidéki magyarság megmaradásának szempontjából jelentős rendezvények maradnak el, szűnnek meg, új kezdeményezések buknak el. Egy biztos alapokon nyugvó, megfelelő anyagi háttérrel rendelkező felvidéki magyar alapítvány viszont kulcsszerepet tölthet be az önazonosság megőrzése, az értékmentés terén, kiegészítve a szlovák és magyar költségvetésből származó támogatásokat. Tehát nem lehet csak a magyarországi állami pénzekre számítani. A lapkiadás területén is hiányosságaink vannak, hiszen a mostani támogatási pénzből nehéz fennmaradnia a magyar nyelvű felvidéki sajtónak és ugyanez vonatkozik a könyvkiadásra is. Ha szlovák téren egy pályázat sikertelen, akkor egy másik szlovák valósul meg. Nálunk, a többlettámogatások elmaradása miatt erre nem kerülhet sor. Az új közalapítvány – mivel ismerem mindkét rendszert – összehangolná a magyarországi és szlovákiai támogatást és kiegészítené oly módon, hogy még sok és jó pályázat nyerjen támogatást. Az új közalapítvány saját vagyonnal rendelkezne, s elsősorban hazai – itt vállalkozói, önkormányzati támogatásra is gondolhatunk– forrásokra támaszkodna, s egy társadalmi kuratórium felügyeletével osztaná ki a pályázati pénzeket.
Szlovákiában már működik a nyelvrendőrség, ami először a szórványban élőket vette célba. A kálazi Csemadok Új Hajtás színjátszó csoportjának előadása kapcsán indított vizsgálatot a nyelvrendőrség. Az Aranylánc című népszínműre invitáló szórólapon ugyanis nem fordítottak le mindent államnyelvre. Ön is az Új Hajtás színjátszói közé tartozik, s megvádolta Madarič kultuszminisztert azzal, hogy kampánycéllal direkte törvénysértő módon viselkedett.
Jól tudjuk, hogy milyen nagy nemzetközi botrány kísérte a tavaly meghozott szlovákiai nyelvtörvényt. Idén januárban kiadták a kormány alapelveit is a nyelvtörvényhez. Ebben a közel húsz oldalas dokumentumban arról is olvashatunk, hogy milyen módon fogják felügyelni a nyelvtörvény betartását. Mi voltunk a nyelvrendőrség első áldozatai, mert azonnal, január 13-án, lakossági bejelentés alapján, kiszálltak hozzánk a nyelvrendőrök. A nyelvtörvény arról rendelkezik, hogy egy magyarok által kiadott szórólapnak és időszakos kiadványnak is két nyelven kell készülnie, pontosan ugyanazt kell tartalmaznia szlovákul és magyarul is. Mi az előadásról az alapinformációkat már hosszú évek óta megjelentetjük szlovák nyelven is. Logikus feltételezés, hogy egy magyar előadásra olyan emberek mennek el, akik magyarul tudnak, nekik tehát megfelel a műsorfüzet. A nemzetiségileg vegyesen lakott területeken az elemi illemszabályok követelik meg, hogy meghívják azokat is, akik magyarul nem tudnak, és tájékoztassák őket, miről is szól az előadás. Ennek a követelménynek a szórólap megfelelt. Azt hiányolták, hogy a többi szöveg nincs lefordítva. A nyelvrendőrség leellenőrzött mindent a kiszálláskor, azt is, ki szórta ki a prospektusokat. Elmondták a nyelvrendőrök, mit szeretnének, mit várnak el tőlünk, hogy a szerintük törvénysértő állapotnak véget vessünk. Mi viszont azt mondtuk, hogy erre a fordításra nem vagyunk hajlandók, hiszen olyan vers is van a szórólapon, amit nem lehet egyszerűen átültetni más nyelvre. Ekkor azt mondták, ezeket a részeket hagyjuk ki, s magyarul is csak az alapinformációkat közöljük. Erre azt feleltük, ez a magyar kultúrába való legdurvább beavatkozás. Ezután a kulturális miniszter saját blogjában foglalkozott az üggyel. Szerinte itt csupán kampányról van szó, mert én az MKP jelöltje vagyok.
Nem büntették meg önöket?
Amikor a nyelvrendőrség látta, hogy fő céljuk, a megfélemlítés, az elbizonytalanítás nem járt sikerrel, akkor nem zaklattak minket tovább. Kiderült, hogy nem akarnak minket megbüntetni, mert akkor nemzetközi szinten nevetségessé vállnak. A szlovák kormánynak tehát nem érdeke – addig biztosan nem, amíg a külföld figyeli a törvény alkalmazását -, hogy a kálazihoz hasonló botrányok sora robbanjon ki. Az állam ráadásul egy olyan ügybe avatkozik be, amihez elvből alig van köze: abba, hogy mivel töltik szabadidejüket az emberek. Fölöslegesen zaklatja őket, kiadásaik növelését akarja rájuk kényszeríteni a nagyobb terjedelmű tájékoztató követelésével, hogy elriassza őket attól a munkától, amelyben más országok kimondottan támogatják polgáraikat. Ha még több problémával jár a magyar kultúra ápolása, az sok embernek elveszi ettől a missziós munkától a kedvét.
Madarič felrója önnek, hogy figyelmen kívül hagyja a szavakat a kölcsönös megértés ápolásáról, az egymás mellett élő emberek közeledéséről, az emberek közti kapcsolatokról és a másik jogának tiszteletben tartásáról.
Igen nevetséges, hogy ezt a Smer alelnöke kéri számon. A miniszter úr azt sem tudja, hogy egy vegyes lakosságú területen milyen együttélési formák léteznek. Ha egy szlovák kap egy magyar nyelvű meghívót, akkor azt vagy figyelmen kívül hagyja, vagy a még nem elszlovákosodott idős rokonának adja át. Ez így működik évtizedek óta. Ha viszont valaki szándékosan ártani akar a két nép közti együttélésnek, akkor feljelenti azt, aki nem a rossz és betarthatatlan nyelvtörvény passzusai szerint jár el. A nyelvtörvény tehát gyűlöletszításra ösztönöz.
Az interjút Medveczky Attila, főszerkesztő készítette.
(Megjelent a Magyar Fórum 2010/23-as számában)
