Az elmúlt kilencven év alatt a trianoni békediktátum kapcsán sokszor elhangzott már, hogy 1920. június 4. napján győzött a gyalázat és a pénz.
Sokszor, de nem elégszer. Mert a gyalázat és a pénz megismételte győzelmét. Igaz, kisebb győzelmet, de éppen elég fájót aratott 2010. június 12. napján is. A pénzlobbi által létrehozott Most-Híd körülbelül 160-180 ezer felvidéki magyar szavazatot elrabolva bejuttatott a parlamentbe 14 képviselőt, akik közül csak 7 képviselő magyar – bár azt hiszem, pontosabb a „magyar nemzetiségű“ megfogalmazás. Azt, hogy magyarok-e, szerintem már maguk sem tudják…. Mindazonáltal a Most-Híd listáján a parlamentbe jutott szlovák képviselők dörzsölhetik a markukat, körülbelül 25-45 ezer szavazattal szereztek 7 képviselői helyet. Csak összehasonlításképpen – az MKP 109 ezer szavazattal nem jutott be a parlamentbe, pedig 4 éve 20 magyar képviselője volt. Erre mondják azt, hogy „jó biznisz volt“.
Kérdezem én – vajon ez a rengeteg magyar választó akkor is a Most-Hídra szavazott volna, ha tudja, hogy voksával szlovákokat juttat a parlamentbe? Szerintem nem! Azért mondom ezt, mert ha ez a sok magyar polgár szlovák képviselőt akart volna a parlamentbe juttatni, akkor bátran választhatott volna volna magának szlovák pártot a maradék 16-ból…
Kérdezem én – vajon hogyan fogja a Most-Híd a felvidéki magyarság érdekeit képviselni ilyen körülmények között? A kérdésre nagyon egyszerű a válasz. Sehogyan. Jobb esetben látszatintézkedésekkel, hiszen nem kockáztathatja a szlovák szavazatok elvesztését.
Novemberben, a megyei választásokon az MKP-nek 40, a Most-Hídnak 2 megyei képviselője kapott mandátumot a megyei képviselői testületekbe. Teljesen nyilvánvaló volt az MKP fölénye. Egészen a parlamenti választások előtti 2-3 hétig. Mi történt hát? Több okra vezethető vissza az MKP ilyen nagy arányú visszaesése. Az egyik fő ok a kampány. Ha minőségben nem is, de intenzitásban nagyon elmaradt az MKP kampánya a Most-Hídétól. A választások előtt egy hónappal indított költséges, agresszív Most-Híd kampány a nem kellően elkötelezett választókat elbizonytalanította, az eleve bizonytalanokat pedig meggyőzte. A másik fő ok az MKP által elkövetett hibák sorozata, kezdve a járási konferenciák akaratát figyelmen kívül hagyó, rosszul összeállított választási listától az MKP vezetőségének nem kellően átgondolt és helyenként arrogáns kommunikációjáig. Hiába teljesítettek a gyalogok erőn felül, ha a futók és bástyák nem álltak be a sorba kellő hévvel.
A fentiekben kifejtettek, ha nem is összességében, de mindenesetre nagyrészt okai voltak az MKP gyászos szereplésének. Ezek után joggal várható el, hogy a párt vezetősége levonja a kellő következtetéseket, a választók pedig remélhetőleg idővel rájönnek, hogy szavazatukat az arra érdemtelen pártra adták.
Talán eszükbe jut az a pár sor, ami egykor a csepeli Lenin-szobor talpazatára volt írva:
„Ne vigyorogj, Iljics, nem lesz így örökké, 150 év sem tett bennünket törökké.“
Bízom benne, hogy ha a kitelepítés, a deportálás, a hontalanság, a mečiarizmus kemény éveit magyarként éltük át, kibírjuk a következő éveket is. Mi sem vagyunk gyengébbek, mint nagyapáink és apáink voltak. És mi megtanultuk – mert magyar iskolába jártunk és magyarnak neveltek bennünket – a haza bölcse, Deák Ferenc szavait:
„Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.“
Mi pedig nem mondtunk le semmiről!
Szabó Olga, Pat
Felvidék Ma
