Politológusok, ellenzéki és kormányon levő politikusok, hazai és külföldi szakemberek, újságírók értékelik a jelenlegi szlovák kormányban tevékenykedő eredetileg négy, a gyakorlatban hat szlovákiai párt kormányzásának társadalmi hozadékát.
Az értékelők sorából általában kimarad az egyszerű ember: a nyugdíjas, a háziasszony, azaz a nép vagy éppen a kisebbségben élő honpolgár. Hadd legyen most az én szemem az ő szemük, mert mindhárom társadalmi réteg jellemzőjét e pillanatban magamon viselem.
A jelenlegi „pártunk és kormányunk” jóvoltából legnehezebben viselem a nyugdíjas létem mindennapjait. A pozsonyi piacra kiballagva és az árcédulákra pillantva eurócentjeim hirtelen menekülőre fogják és elbújnak a bukszámban. Vagy ami még rosszabb, reszketve összebújnak, egymáshoz tapadnak, nehogy a kofák nem éppen higiénikus kezében landoljanak. Íme az árszemle eredménye: egy kiló újkrumpli 1, 30, egy kiló meggy 4 – 5 euró, befőzésre való csemegeuborka 1, 50 és 1 euró között mozog, méretétől függően. Az eper, amelynek szezonja van, kilója 4 – 5 euró között van. A vajbab megvehetetlen, a friss szemezetlen borsó hasonlóképp. Csak leszállított áron, már enyhén fonnyadtan tudom megvenni, hogy még energiát is spóroljak, mert így gyorsabban megfő a főzelék vagy a tavaszi zöldségleves. A fonnyadtság okozta vitaminveszteségre már oda sem figyel az ember. Tegnap egy fej foghagyma vásárlása ütött szíven, mert a mindössze 7 dekás feje miatt 65 centem gurult el, de hát az uborkasalátához szükségem volt a friss magyar „vértisztítóra”. Az öreg, fonnyadt tavalyit még sem rakhattam bele. Ha nagyon szeretnék valóban frisset és étvágygerjesztő vitaminbombát enni vagy a családomnak venni, három-négy piachelyet is körbejárok, és általában a Csallóközből feljáró termelőktől vásárolok. Így néhány centet megspórolok, s egy kicsit az anyanyelvemen is társaloghatok. Elárulom: általában szidjuk a drágaságot (a tavalyi árakhoz mérten mintegy 30 százalékkal megugrottak a zöldség-, gyümölcs- és az élelmiszerárak általában), emiatt szidjuk a kormányt, a politikusi butaságot, nagyképűséget és derülünk az aznapi alakoskodó nyilatkozataikon. Olykor a nyelvtörvényt is megszegjük: a feudalista kor szelleme szerint nemesi rangra emelt szlovák nyelv helyett a „nagyságos urak és hölgyek” jelenlétében a másodrangra degradált pórnép nyelvén Pozsonyban magyarul kommunikálunk. Villognak is körülöttünk a felsőbbrendű szemek, s csak azért nem mernek belém kötni, mert tisztességben megőszült fejem és még kondícióban tartott termetem lehűti őket. A mosolyomat meg tőlük sem sajnálom, s ha netán a szomszédom vagy ismerősöm a felsőbbrendű fajhoz tartozó illető, néhány szó erejéig átváltok a feudalista kiváltsággal törvényekben védett szlovák nyelvre, illő tisztelettel és humorral fűszerezem a nekik szóló mondandómat. Köszönve az Európa Unió politikusainak és az őshonos nemzeti kisebbségek jogállását sértő nyelvtörvényünk fölötti „szégyenlős” viselkedésüknek is, nem minden felvidéki magyar mer velem anyanyelvemen beszélni. Sajnos, sokan pirulva, de feudalista nyelven válaszolnak pórnyelvű köszönésemre vagy kérdéseimre, bár ők is magyarok. A gyakorlati életből merített tapasztalatommal már el is árulom a véleményemet a szlovák kormánykoalíció nyelvtörvényt módosító és a kisebbségi nyelvemet védő tevékenységéről. Ebben a Most-Híd szerepe részemről szóra sem érdemes, és ezzel még sokat is mondtam, illetlenül bőbeszédű voltam, amiért elnézést is kérek gyorsan. Szlovákiában a magyar nyelv használata miatti megfélemlítés – köszönve nekik is – tovább tart és terjed. Senkit sem érdekel, legkevésbé a kormányon levő pártokat, hogy holnap, hogyan fizetjük ki lakásunk rezsiköltségeit, miből vesszük meg a napi gyümölcsöt és zöldséget, szerencsére gyógyszerre még nem kell olyan sok. Nem csoda, hogy lassan nosztalgiával gondolok a „régi szép időkre”, amikor ilyen gondom és bajom nem volt. Legalább is a jövedelmem és a rezsi kifizetését illetően, és még a nyelvi jogaim sem csorbultak olymértékben, mint napjainkban. Mert lassan már arra kényszerülök és kényszerülünk sokan – pedig nagyon nem szeretném –, hogy minden terrorja és retorziója ellenére visszasírjuk az „átkost”. Ebbe – humorom ellenére – jelen pillanatban nagyban besegít a hatalmon levő szlovák kormánykoalíció hatos fogata, s csak csodálkozom, hogy a két kiscsikó, a Most-Híd és a SaS két pici politikai sarja merre rángatja a kormányrudat. Talán a Híd csikója az, amit még szívlelek, a Polgári Konzervatív Párt tevékenysége tetszik egyedül. Sok társadalmi és emberjogi kérdésben – hogy pikánsabbat ne mondjak – sokkal férfiasabb a „burája”, mint az apaállaté. A magukat Egyszerű Embereknek titulált SaS-sarjak vezérének, Igor Matovičnak a politikai gatyamadzagja, amellyel az egész koalíciót rángatja, nagyon zavar. Nem csoda, hogy hozzákötve magukat a kormányrúdhoz, a politikai szakadék szélére vitte a kormány szekerét. Én, a nyugdíjas, a háziasszony szerepében cselekvő férj és a másodrendűek nyelvét beszélő gyalogmagyar a sok sületlenségeket és mély szakadékot, ellentétet látva közöttük kiábrándultam belőlük. Háziasszonyként szólva: ez a szlovák „négyhatod” kormány egye meg, amit főzött, mert minden „ebédjük”, amit eddig elém és elénk tettek odaégett, kozmás, ehetetlen moslék. Nem titkolom, örülnék, ha mihamarabb egy hozzáértőbb „kuktacsapat” váltaná fel őket, hogy végre jóllakhassak. Ezen felül, holnap is ehessünk és valahol lakhassunk, alhassunk, s ami a legfontosabb dolgozhassunk! A nyaralást meg már úgy is kezdem elfelejteni. Még jó, hogy öregszem és kihagy az emlékezetem! Remélem a szlovákiai politikai palettán formálódik majd egy olyan jobb-közép politikai alternatíva, amely végre a mi gondjainkat is felvállalva lehetőséget tud nyújtani egy méltóbb élethez.
Felvidek.ma, Dunajszky Géza