Ján Figeľ a szlovák kereszténydemokraták elnöke tegnap aggodalmának adott hangot az Orbán Viktor által kezdeményezett „Via Carpatia”, vagyis a kárpáti út(ak) mentén folyó európai együttműködéssel kapcsolatban.
Mielőtt még Figeľ aggodalmával a Most-Híd párt pszichiáteréhez fordulna segítségért, aki szintén terjedelmes cikkben elemezi a felvidéki magyar-magyar kapcsolatokat, engedjék meg, hogy tömören kimondjam: mindkét aggodalom forrása a hamis pártérdek, és az embereknek a bevált, régi jó útról való letérítése. Mindkét cikk, hasonló szándékkal íródott, mint nemrég egyetlen napilapunk szerkesztőinek szenzációs beszámolója arról, hogy személyautóval melyik úton jutunk leggyorsabban Pozsonyból Kassára: Zsolnán, Zólyomon, vagy Budapesten keresztül? Aki már mindhármat kipróbálta, és megtapasztalta az előnyöket és hátrányokat, annak egy pillanatig sem vitás, hogy Pesten keresztül fog menni úgy, hogy ne csúcsidőben érjen a Margit, vagy a Lágymányosi hídhoz. És biztos nem fog Zólyomnak, vagy Zsolna felé autózni, mint sok tapasztalatlan sofőr. Így vagyunk ezzel Figeľ kárpáti útjával, vagy más aggodalmakkal kapcsolatban is. Ha a kárpáti út több mint ezer évig kitűnően működött és Európa legerősebb államformája szerveződött az út mentén, miért kellene róla letérni, miért választanánk más utat. Inkább azt kell megvizsgálni, hogy a KDH politikusa és mások, miért aggódnak miatta és kinek árt egy erős régió Európa szívében? Kinek és mért fáj az, hogy az út mentén magyarok élnek és hogy a magyar nyelv jelentené az összekötő szálat?
Idézet a nyilatkozatból: Orbán Viktor és pártja az Európai Néppárt családjába tartozik, amelynek a KDH is a tagja. „Van, amiben Európa szövetségesei, van azonban, amiben nem. Amit inkább pozitívan értékelek az az értékeken alapuló politizálásra való igyekezetük. Másrészt viszont problémám van a Magyarországon alkalmazott történelmi szemléletű jövőképpel. A történelemre nem lehet úgy tekinteni, mint egy könyvre, amelyet csak felületesen átlapozhatunk, vagy csak a kedvenc oldalainkat olvassuk el belőle, hanem úgy, mint valós tapasztalatokra, kiindulópontra a jelen és a jövő számára” – magyarázta Figeľ.
Ha Európa közepén valaki felületesen lapozza fel a történelemkönyvet, és csak kedvenc oldalait olvassa el benne, azok nem a magyarok. Pontosan a szlovák politika képtelen 1918 elé tekinteni, és kivenni belőle azt, ami jó volt benne, bevált és ma is pozitív példa lehet. Úgy, ahogy a Visegrádi négyek együttműködése – ami szintén magyar kezdeményezésre született – bevált és jól működik a régiónk érdekvédelmében, és négy ország élvezi az előnyét, miért ne lehetne a Via Carpatia, egy még nagyobb régió érdekvédelme hasznos és gyümölcsöző? Magyarország már megtapasztalta, hogy mit jelent kéz és láb nélkül élni, amikor a trianoni döntés után 7 felé darabolták. Tudja azt is, hogy mire képes alkotóerőben egy épkézláb ember. Pont a tapasztalatát kínálja másoknak. Az ötletet adja a kárpáti út gondolatával. Szerintem Figeľ és mások történelmi tapasztalatának hiánya, és a szlovákság magyar fóbiája, kicsinyes komplexusai azok, amelyek e mögött csak azt látják, hogy Orbán Viktor a kárpát-medencei magyarok virtuális egyesítésére törekszik. Lehet, érezni Orbán szándékában, hogy tervével a gazdasági és szociális problémákban fetrengő, Magyarország határai mentén élő magyarok helyzetén, a magyar emberek életszínvonalán akar javítani. De a régiókban milliószámra élnek nem magyarok is, akiket egy közös felemelkedési-program kedvezően érinthet. Kérdem, gond az, ha Szlovákia, Románia, Ukrajna, Szerbia, Horvátország, Szlovénia legelmaradottabb régióját bekapcsolják Európa vérkeringésébe? Vagy Figeľnek és másoknak az fáj, hogy az egész magyar ötlet és sajátos megoldást keres rá: könnyített módon állampolgárságot adni, hogy erősítse kapcsolatait a vegyesen lakott határrészekkel? Mi azt tapasztaljuk, hogy a kettős állampolgárság intézménye európai trend. Mindenütt az együttműködés, a bizalom és a kapcsolatok erősítésének jele. Csak a bizalmatlan és hamis emberek értelmezik másként. Miért kell erre a gesztusra ennyi epével, ellenszenvvel nézni és reagálni? Magyarországon senkiben sem merült fel a bizalom kérdése, amikor Szlovákia (az 1990-es évek végén) osztogatta a magyarországi, romániai, horvátországi, stb. szlovákoknak – szlovákiai bejegyzett lakhely nélkül – a szlovák állampolgárságot. Miért más Magyarország ebben a témában ma, mint Szlovákia volt 1998-ban? A szlovák bizalmatlanság éppen azt bizonyítja, hogy nem Orbán Viktorban és Magyarország politikájában van a hiba, hanem a szlovák politikában és politikusokban? Kimondom nyíltan, mert ezt érzem: a hiba a szlovákok tudatos magyarellenes neveltetésében, és vak magyargyűlöletében van!
A másik oldalon, a Magyarországon létező idegengyűlöletet is csak olyan közös projektekkel lehet visszaszorítani, mint a határmenti vegyesen lakott régiók összekapcsolása. Egyetértek azzal, hogy „az értékeken való politizálás” az, ami eloszlathatja a bizalmatlanságot és összeköthet bennünket. Ebben igaza van Figeľnek. Ehhez viszont konkrét határokon átnyúló programok is kellenek, mint a kárpáti út, vagy hasonló lehetőségek. Egyről már született szándéknyilatkozat és szintén a Via Carpatia nevet kapta:
Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár írta alá magyar részről a Via Carpatia kezdeményezés támogatásáról szóló nemzetközi szándéknyilatkozatot 2010. október 22-én, a lengyelországi Łańcutban. A dokumentumban Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Görögország delegáltjai rögzítették a Balti-tengert az Égei-tengerrel összekapcsoló, észak-déli gyorsforgalmi folyosó létrehozása melletti elkötelezettségüket.
Csak ezek a konkrét utak vezetnek egymáshoz, és nem a tegnapi Figeľ-nyilatkozat, és nem a szlovákiai médiában megjelenő más, elemzésnek, kritikának álcázott párt-, vagy egyéb önös érdekű szócséplés.
Felvidek.ma, Dunajszky Géza
