A Biró Márton Polgári Társulás és a Dunaszerdahelyi Római Katolikus Plébánia főszervezésében, a Csallóközi Múzeummal együttműködve szeptember 30-án és október 1-én kétnapos, a város jeles katolikus eleire emlékező konferenciát tartanak „Tündökölnek örökkön-örökké” címmel Dunaszerdahelyen a Csallóközi Múzeumban.
2011. szeptember 30-án délután három órakor kezdődik a program, Márfi Gyula veszprémi érsek: Padányi Biró Mártonról, „Nyugat-Dunántúl Pázmánya”, Kondé Lajos szeged-csanádi püspöki helynök: Pókatelki Kondé Miklós püspökről (1730–1802) tartanak előadást. Az ünnepi szentmisére öt órától a Szent György-templomban kerül sor, főcelebráns: Márfi Gyula veszprémi érsek.
2011. október 1-én reggel kilenc órakor Nagy Attila: Duna-Szerdahelyi Panteon – Csaplár Benedek emlékezetét idézi fel, majd Mons. Szakál László János pápai káplán: Elődeink tisztelete – útmutatás a jövőbe címmel tart előadást. Nagy Iván előadásának címe: Adalékok a szerdahelyi Szent György-templom legkorábbi históriájához, s megismerkedhetünk szakrális örökségeinkkel – a katolikus múlt emlékeit mutatják be Dunaszerdahelyen, majd szerdahelyi sétára indulhatnak. Különleges „tárlatvezetéses” séta alatt a résztvevők megismerhetik a történelmi múlt megmaradt „lenyomatait”. A séta résztvevői többek közt megtekintik a helyi katolikus, evangélikus és református templomot, a Sárga kastélyt és a Vermes villát, illetve a város szakrális emlékeit, megmaradt történelmi épületeit, emlékhelyeit – a ma „kézzel fogható” örökségét…
A konferencia támogatója Dunaszerdahely város önkormányzata.
Felvidék.ma