A fent említett ismert mondás sejlett fel bennem a minap, amikor egy megható és megrendítő emberi sors egy szelete tárult fel elém. Tényleg annyi embert érsz, ahány nyelvet beszélsz? A háború elől történő menekülésnél a nyelv elsajátítása az egzisztencia, a megmaradás zálogává válik.
Gyakorta ellátogatok a könyvtárba, ahol a kölcsönzés mellett egy kis beszélgetésre, eszmecserére, vagy tervek szövögetésére is jut idő. Az áprilisi kora tavaszi időben ugyancsak felkerestem a szívemnek oly kedves helyet. Olvasók jöttek, mentek, cserfes fiatalok, tapasztalt szépkorúak egyaránt kölcsönöztek az intézményben.
Köztük egy csendes, szolid, visszahúzódó fiatalember is betévedt a könyvtárba. A könyvtárosokkal ugyancsak halk szóval vette fel a kapcsolatot.
Magyar nyelvtankönyveket keresett, mivel magyarul szeretne tanulni. Érezhető akcentussal beszélte az államnyelvet, ugyanakkor motivált és nyitott volt a magyar nyelv elsajátítása iránt is.
Mint kiderül, a háború borzalmai elől Dél-Szlovákiába menekült ukrán család tagja. Még iskolakötelesként érkezett a menedéket adó államba. Szlovák iskolában folytatta a tanulmányait. Így az idegennyelv-tanulással már volt tapasztalata Szlovákiában.
Ugyancsak jó tapasztalata volt a helyi könyvtárral is. Az államnyelvet a könyvtárból kikölcsönzött nyelvtankönyvekből, szlovák nyelvű mese- és ifjúsági könyvek által sajátította el sikeresen.
Így most a felnőtté válás küszöbén egy magyarországi munkahelyre kerülve újra teljes bizalommal kereste fel a könyvtárat. Szeretne legalább alapfokon megtanulni magyarul, hogy boldogulhasson élete első munkahelyén.
Néztem a fiatalembert, ahogy valami mélyen rejtő szomorúsággal a szemében motiváltan kereste a segítőkész könyvtárosokkal a legmegfelelőbb könyveket.
Figyeltem a csendes és visszahúzódó embertársamat, aki alig húszévesen már a második idegen nyelvet szeretné megtanulni annak érdekében, hogy teljes értékű életet élhessen közöttünk.
Figyeltem a sötét ruhába öltözött fiút, s arra gondoltam, hogy vajon én min mentem keresztül húszéves koromig? Érettségi és az egyetemi tanulmányaim előkészítése volt a legfőbb gondom. Támogató család és biztonságos környezet vett körül e meghatározó időszakban. Ez a fiú meg idegen környezetben, egy megpróbáltatásokkal teli életszakasz után a céljai mentén építi új életét a szülőhazájától távol.
A menekültekről sok esetben a luxusautókon száguldozó élet császárai jutnak eszünkbe, illetve azok, akik a legvégsőkig kiszeretnék használni a befogadó ország támogatását. Ezzel szemben itt van egy fiú, aki munkába szeretne járni, a munkahelyén szeretne a többség nyelvén beszélni, s a munkája mellett időt szakít arra, hogy magyarul is megtanuljon.
Figyelem a fiatalembert, s elgondolkozom azon, hogy mi is az én legfőbb problémám, milyen élethelyzetben vagyok, mire is kell összpontosítanom? Figyelem a fiút, akiben buzog az élni akarás.
Remélem sikeresen veszi az akadályokat és talán legközelebb akcentussal ugyan, de már magyarul szól a könyvtárosokhoz, a munkatársaihoz…
Pásztor Péter/Felvidék.ma
