A Bóbita gyermekszónjátszó csoport tagjai a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gymnázium és Alapiskolából már türelmetlenül várták a december 14-ét. Aznap indultak az öt napos Kárpát-medencei betlehemes találkozóra.
Miskolcon a Tiszai Pályaudvaron csatlakoztunk a kecskemétiekhez,akik a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskolából jöttek Rajtuk kívül vártak bennünket Székelyföldről a csíkszeredaiak és Délvidékről a szabadkaiak. Valamelyikünk már negyedik éve vesz részt ezen a találkozón, úgyhogy sokan mint régi ismerősök üdvözöltük egymást.
Röpke két órai várakozás után szerencsésen átevickéltünk az ukrán határon, és meg sem álltunk Beregszászig,ugyanis ezen az éven itt betlehemezünk.
Hatra meg is érkeztünk, s a református templomban az istentisztelet után már vártak bennünket a szállást adó családok. Akinek nem jutott család, az a balazséri volt Horthy- kastélyban lett elszállásolva.
Másnap a Beregszászi Magyar Gimnáziumban Szabó Sándor igazgató úr és tanári kara nagy- nagy szeretettel fogadott bennünket, ahol rendhagyó történelem és művészettörténet órán vettünk részt. Ebéd után megtekintettük a Beregvidéki Múzeumot. Azután minden csoport elindult betlehemezni a hazai főszervezők- Barna György és Lacz Győző társaságában.
Valahol népes gyerekseregnek játszottunk, másutt öreg nénik, bácsik alkották a közönséget. Valahol örömünkben, valahol a meghatódottságtól csillogott könny a szemünkben.
Pénteken ismét a gimnáziumban vártak bennünket, ahol a diákok csodálatos kultúrműsorral készültek A végtelen hazaszeretet érződött nemcsak a szavakból, hanem a szemekből is ez sugárzott .Itt éreztük, hogy egy ütemre dobban a szívünk, s együvé tartozunk. Bródy János egyik dalát rögtön tanulni is kezdtük, s megegyeztünk, hogy ez a dal lesz a betlehemes találkozónk himnusza.
Ezután minden csoport eljátszotta betlehemes játékát valamelyik osztályban Mindenütt érdeklődéssel fogadtak bennünket.
Később újra készülődtünk: az esti családi betlehemezésre.
Szombaton kirándultunk. Sajnos az időjárás nem kedvezett, egész nap zuhogott az eső. Sámuel- Samu bácsi vezetésével bevettük Munkács várát.
Ezután a Máramarosi-havasok felé vettük utunkat, hosszú szerpentineken megközelítettük a 839 méter magason lévő Vereckei-hágót., ahol őseink nagy része itt lépett az új haza földjére, a Kárpát-medencébe. Az időjárás egyre zordabb lett, de minket ez sem riasztott vissza. Hóesésben, latyakban gyalogoltunk tovább. Ott megkoszorúztuk a hét törzset jelképező hétágú életfa alakú emlékművet, és megemlékeztünk a honfoglalásról.
Másnap szentmisével zártuk a „Határtalanul” betlehemes találkozónkat, ahol csíkszeredai barátaink ismét előadták betlehemes játékukat.
A kecskeméti csoport vezetőivel s egyben e találkozó atyjaival Papp Zsolttal és Benő Lászlóval -/ Zsolti bácsi és Laci bácsi / hazafelé jövet felidéztük az együtt átélt napokat. Örömmel konstatáltuk,hogy kirándulásunk elérte a célját: megerősíteni a hazaszeretet gondolatát, hagyományaink ápolását, amit a gyerekek élményszerűen éltek át. S nem utolsó sorban megtapasztalhatták a határon túl élő magyar egységet.
A találkozó mottója Sík Sándort idézete célba ért: „Csak azt tudjuk szeretni, amit ismerünk!”
Tóth Mónika, Felvidék.ma