Értékelte a szlovák külpolitika elmúlt évét az ország vezetése és szakma. Mikuláš Dzurinda a magyar állampolgársági törvényen itt is számon kérte az európaiságot és a civilizáltságot.
A szlovák ellentörvényen nem, pedig az még a jogállamiság elvét is sértő fércmű, s folyományaival bizonyítja, hogy csak káoszt, jogbizonytalanságot, jogsértéseket teremt. Az államfő az értékelését az ifjú focistához hasonlította, aki azzal dicsekszik apjának, két gólt is rúgott a meccsen, csak nem teszi hozzá: a mérkőzés végeredménye 1:1 lett.
Mikuláš Dzurinda külügyminiszter elégedett, mert a nemzetközi szervezetekben megint kiemelt poszthoz jutott több szlovák diplomata és szakértő, a legfontosabbnak Peter Tomka jogász elnöki székét nevezte a hágai törvényszéken (Tomkát a bősi vízlépcső-perből ismerhetjük). „Áthatóan lehetett hallani Szlovákia hangját a külpolitikában”, szerte a világban és Brüsszelben is, erre büszke. Meg arra is, hogy Magyarországgal szemben morzsányi engedményt nem tett olyan kardinális kérdésekben, mint a könnyített magyar állampolgárságról szóló törvény, melynek fejében a pozsonyi parlament 2010-ben – még Fico alatt – eltörölte a kettős állampolgárság lehetőségét a szlovák állampolgárok számára. Úgy fogalmazott, e kérdésben az jelent majd megoldást, ha „Magyarország kijavítja a kettős állampolgárság megszerzéséről szóló, nem európai, civilizálatlan törvényét”. Arról azonban nem beszélt, mi lesz a szlovákiai magyar polgárokkal, akiknek a bőrére megy az ő hanyag cinizmusa.
Mert két év sem telt el még a pozsonyi fosztó-törvény parlamenti vitája óta, ahol akkor többek közt épp egy Mikuláš Dzurinda nevű ellenzéki képviselő jegyezte azt a rövid ellenjavaslatot, mely nem a kettős állampolgárságot akarta megszüntetni – merthogy az világszerte ismert és bevett intézmény -, hanem csak azt szerette volna törvénybe iktatni: hogy szlovák állampolgár szlovákiai területen a szlovák hatóságokkal szemben kizárólag mint szlovák állampolgár léphet fel, járhat el. 2010-ben ez volt a civilizált és európai.
Hogy közben mi történt Mikuláš Dzurindával és az ún. jobb-közép, a nemzetközi elvárásoknak mindenben megfelelő kormánnyal? Talán annyi, hogy maga is meglovagolta az EU-s nagyoknál és mintának számító régi tagállamoknál egyre nagyobbra növő xenofób cunamit – merthogy az utóbbi 20 hónapban a kormánybukások mellett ez is trendi lett. Csak erről nem beszélnek olyan hangosan, mikor a liberális demokrácia nevében rikoltoznak Brüsszelben meg máshol is. Pozsonyban sem, ahol megkönnyebbüléssel nyugtázzák, a legnagyobb közellenségek – a magyar kisebbség, illetve most már a roma kisebbség – ellen nyíltan tehetnek bármit, nem lesz olyan, külföldről dorgáló szószólójuk, akinek a szavát komolyan kellene venniük.
Nyíltan és nyilvánosan lehet hazudozni is. Arról például, hogy Spanyolország nem ad származás alapján állampolgárságot a latin-amerikai spanyoloknak, vagy hogy az egykori gyarmatok lakói nem könnyített úton kapnak állampolgárságot francia földön… Igen, lehet, most – a növekvő gazdasági bajok és munkanélküliség miatt – jobban megszűrik őket, amikor a kérvényüket vizsgálják, de a törvény az törvény maradt. Akkor is, ha az újabban Dzurinda szerint nem európai és civilizálatlan.
Amúgy: az állampolgárság megadásának kérdése tényleg nem európai ügy. Kizárólagos nemzeti hatáskör. Magyarországon és Szlovákiában is. Magyarország annak ad állampolgárságot, akinek – a hatályos törvények betűje szerint – akar. Szlovákia is ezt teszi.
A baj ott van, hogy Szlovákia nem jogállam. A 2010-es törvénymódosítást nem követte végrehajtási rendelet, mely a más állampolgárságot felvevő szlovák állampolgár ezen állampolgársága elvételének menetét szabályozná. És ez nem külpolitikai, hanem komoly belpolitikai probléma. Amíg ugyanis Szlovákiában nem létezik olyan főhatóság, amely az érintett állampolgárral pöcsétes papíron és egyértelműen – törvényi rendelkezésekre hivatkozva – közölné: ön xy napon elveszítette szlovák állampolgárságát, s nem értesíti őt arról, milyen hivatali lépéseket kell megtennie az elkövetkező záros határidőn belül ahhoz, hogy Szlovákia területén tartózkodhasson, addig a civilizálatlanság bélyegét rásütni bármi másra pofátlanság.
10-20-50 vagy 100 itt leélt esztendő után kitiltani a saját házából, lakásából egy embert úgy, hogy még azt sem közlik vele: mely törvény milyen rendelkezése alapján teszik s mi az oka a kitiltásának, és az ellen hol kereshet jogorvoslatot, nem európai és civilizálatlan. Sőt hatalmi önteltség és pöffeszkedés, s hozzá még a letűnt érából ismert suttogó terrort is bevetik. Mert sem Lászlóval, sem Olivérrel vagy Ilonka nénivel közlik, hogy a lakhelyét, a szlovákiai tartózkodását is megszüntetik, hanem a lakhelynyilvántartó hatóságot szólítják fel ennek megtételére. Mert a hatóság ugye – a hatályos szlovák alkotmány nevében – köteles arra, amit a törvény előír neki. Különösen, ha erre a felettes szerve utasítja. Az egyén, a polgár viszont mindent megtehet, amit a törvény nem tilt kimondottan. Szlovákiában pedig nem létezik olyan jogszabály, amely arról rendelkezne, hogyan vehető el egy állampolgárságától akarata ellenére megfosztott ember állandó lakhelye.
Nem európai és civilizálatlan, sőt a jogállamiság elveit sérti, ha törvényi szabályozás nélkül zaklatja a hatalom az embereket. Mert: az állampolgárságról szóló törvény nem kezeli a 2010-es módosítással előállt helyzetet. A lakhely-nyilvántartásról szóló hatályos jogszabály sem ismeri ezt a helyzetet. Semmilyen más törvény – pl. a szociális biztosítási, az egészségbiztosítási, a vállalkozást szabályozó, a foglalkoztatási vagy az adótörvény – sem módosult annak megfelelően, hogy a de facto hontalanná vált volt szlovák állampolgár milyen lépéseket köteles megtenni, hogy folytathassa eddigi tevékenységét, megtarthassa fennálló jogviszonyait azt követően is, hogy szlovák állampolgárságától megfosztották.
Szlovákiában hatályos nemzetközi szerződések tiltják azt az eljárást, amelyet a jobb-közép (most már csak ideiglenes) kormány folytat. A hatályos alkotmány rögzíti, hogy ezek a nemzetközi szerződések felette állnak a szlovák jogszabályoknak, ahogy a közös uniós rendelkezések is, amelyek pl. az egészségbiztosítás vagy a nyugdíjfolyósítás terén egyformán vonatkoznak mind a 27 tagországra.
Most, a Tamás család esetében bebizonyosodott, hogy állandó lakhely híján a nyugdíjas magyar „hajléktalannak” Szlovákiában ingyen még az életmentő sürgős orvosi ellátás sem jár. És feltételezem, hogy az ilyen nyugdíjasnak a nyugdíját is csak azért folyósítja még a Szociális Biztosító, mert bankszámlára utalja – s annak ugye nincs nyilvántartott állandó lakhelye Szlovákiában! -, mert ha postai utalványon küldené, a lakhelymegvonást követően azt sem lehetne kézbesíteni.
A nem nyugdíjas „hajléktalanok” valamivel jobb helyzetben lehetnek. Nekik lehetőségük van rá, hogy magyar állampolgársági bizonylatuk fejében adóhonosságot kérjenek Magyarországon, s elintézzék, hogy ott adózzanak 2012-től, oda jegyeztessék át vállalkozásuk székhelyét, ott kössenek nyugdíj- és egészségbiztosítást… Meggyőződésem, hogy ha nagyon muszáj, a hódmezővásárhelyi önkormányzat ehhez tiszteletbeli lakhelykártyát is ad nekik. (Befogadni egy hajléktalant, akinek háza, vagyona, egzisztenciája van a Felvidéken, és aki nem lesz a terhére, nem jelenthet gondot.) A magyar egészségpénztár meg európai egészségbiztosítási kártyát is kiállít, ha sürgős esetben a szlovák orvosoknál nem akarna illegális bevándorlóként vagy szakadt hajléktalanként ellátásra szorulni. Arra az időre mindenképpen, amíg családegyesítés címén kérvényezi és megkapja a szlovák állampolgárságot. A magyar mellé, másodiknak.
ngyr
