A hírek szerint elmaradt a világvége. A helyzet értékelésével kapcsolatban vannak erős kételyeim!
Bizonyára nem vagyok egyedül, aki érzékeli a problémákat, de főleg nem vagyok „szakembere” sem a jóslásnak, sem a világvége elbírálásának, csupán vannak rossz sejtelmeim, inkább érzéseim, mint gondolataim. Ezeket próbáltam meg leírni.
Személyes véleményem szerint a világvége elmaradása a helyzet érzékelésének és értékelésének erős pontatlanságán alapuló részigazság. Tagadhatatlan tény, hogy a világ elsötétedése a fizikai értelemben elmaradt, ami úgy mellesleg nehezen is volt elképzelhető, főleg az egyik pillanatról a másikra való időrendben.
Talán a majákat és a hozzájuk hasonló jósokat nem kéne gyanúsítani ilyesfajta infantilizmussal. Gondolom, a jóslatuk minimum annyit megérdemelne, hogy mai állapotainkat kritikusan értékeljük, s az értékelés eredményének tükrében mondjunk véleményt a majákról és jóslási teljesítményükről.
Az első gondolatom a világvégével kapcsolatban az, hogy ha a világvégét úgy képzelem el, mint egy „normális” nap végét, akkor törvényszerűen a teljes sötétség beállta előtt vannak fázisok, amelyek félreérthetetlenül jelzik az éj közeledtét. Talán, ha alaposan körülnézünk, akkor minden nehézség nélkül észrevesszük a szürkület jeleit, ha nem is teljes általánosságban, de bizonyos helyeken a teljes sötétség beállását és a gyér fény fennmaradásának egyvelegét.
Az ilyen helyeket minden értelmes szlovák, magyar és európai állampolgár bizonyára kisebb töprengés után nagy biztonsággal meg tudja nevezni. Nem is az előfordulási helyek megállapításában látom a problémát. A lényeges probléma az, hogy hogyan fogjuk átvészelni a teljes sötétség időszakát – ami a maják szerint már elkezdődött. Egyáltalán meg tudjuk-e becsülni, hogy milyen hosszú időre kell berendezkednünk úgy, hogy esélyünk legyen megérni egy más tendenciájú következő szürkületet, ami egy újabb nap és világosság eljövetelével teszi értelmessé az éjszaka túlélésével kapcsolatos erőfeszítéseinket.
Mára csupán az a kérdés marad megválaszolatlanul, hogy társadalmunknak, az emberi civilizációnak vajon melyik az a területe, amely egyrészt képes az alvásra, másrészt képes az alvást követő ébredésre. Vajon a mai társadalmunk rendszere és az ennek szellemében uralkodó rétege lenne a követendő, vagy inkább valami más? Bárhogy is forgatom a lehetséges válaszokat a percemberkék rétege és gondolatviláguk sehogy sem tűnik alkalmasnak a követésre, minimum azért, amiért képtelen hosszú távra tervezni, s a hosszútáv kritériumai szerint cselekedni. Talán egyetlen területe van az emberi tevékenységnek, ahol a hosszútáv úgy-ahogy megmaradt elvárások szintjén a tevékenység elbírálásával kapcsolatban. Bár erre a területre is igyekeznek befurakodni a hullócsillagok. Ez nem más, mint a tudományok területe, ott is elsősorban a természettel, mint létünk és fennmaradásunk alapvető feltételeit megteremtő területekkel foglalkozó ág. Ebből számomra nyilvánvaló, hogy a társadalomtudományok mai ismereteit nyugodtan elfelejthetjük, mert az ébredésünket követő hajnalon természetszerűen újat – új napot kell kezdenünk. Az újat a régivel kikerülhetetlenül csak a természet fogja összekötni, tehát ilyen értelemben a jóslat valóban nem téves – nyilvánvalóan, ha nem is a mai nappal, de beállt a világvége.
Az alapos figyelő ezt látja, vagy más érzékeivel érzékeli. Erről lehet vitázni, mert nyilván vannak emberek között különbségek érzékszerveik között, valamint az érzetek értékelése és közzététele terén, de ettől a sötét még sötét marad, hiába kürtöli világgá bárki, hogy világos van, elmaradt a világvége!
Én inkább hiszek a majáknak, mint néhány önjelölt „mindentudónak”! Tehát törvényszerűen keresem azokat az embereket, akik nem hódolnak be a mai hatalmasok igényeinek, hanem mutatnak elegendő bátorságot a dolgok néven nevezéséhez, valamint felfedezhető náluk az új nap új fényének ígérete.
Nyilvánvalóan a mai éjszakában nehéz tájékozódni, nehéz a helyes irányt megtalálni, főleg akkor, ha azt sem tudjuk, hogy van-e valamiféle fényforrás, amit segítségül vehetünk hosszúnak ígérkező bolyongásunk során. Talán az egyetlen biztató jelnek vehetjük, hogy volt a mai világban annyi tisztelet a múlttal és a majákkal szemben, hogy a figyelmeztető jelet nem hallgatta el, bár most utólag úgy tűnik, hogy mintha a percemberkék és talpnyalóik próbálnák a régi trükkjeiket újra alkalmazni és bizonygatják, hogy a fekete az bizony most éppen fehér!
Higgye el, aki akarja az ilyesfajta bárgyúságot, akiben pedig van egy csöppnyi kétely, az aludjon rá egyet, de a hétalvóknál rövidebbet és merjen álmodni valami szépet, legalább szebbet annál, mint ami van vagy volt elalvásunk előtt.
Varga Lajos, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37117″}
