Többek közt a lengyel és a német kisebbséget is sérti Fico minap tett nyilatkozata, mellyel arra erősít rá, hogy Szlovákia a szlovákoké. Az alábbi két blogbejegyzés Fico kijelentéseire reagál:
Malgorzata Wojcieszynska: Kisebbségek, kifelé az országból!
Robert Fico minapi kijelentése a Szlovákiában élő kisebbségekel kapcsolatban így hangzott: „Kinyújtott markok, de minimális polgári erények”. Azokba a „kinyújtott markokba” már megkaptuk a magunkét, amikor az ország 10 hivatalos kisebbségének a Kormányhivatal ebben az évben lefaragta a kulturális tevékenységeire szánt támogatásokat (a lengyel kisebbségét egészen 50 százalékkal). Mi több, az egyik kormáyhivatalnok januárban már azzal fenyegetőzött, lehet, hogy egyáltalán nem lesznek támogatások! Mi meg azt gondoltunk, hogy hozadékai vagyunk ennek az országnak… S nemcsak az adóinkról beszélek, hanem az emberekről is, akik a sikeres országért dolgoznak. De úgy látszik ez kevés.
Az első lengyelek: Svorad és Benedikt a 11. században jöttek ide. De ez már régen volt. A múlt századvan Trencsénben élt egy fényképész, a Tatra filmstúdió társalapítója – Maria Holoubková-Urbasiówna (106 éves korában halt meg). Kevés… Privigyén él Tadeusz Wala – repülőgépkonstruktőr, aki a munkájáért Kristályszárny-díban részesült. Talán véletlenül… Antoni Jabłoński mérnök, egyebeken kívül a Bősi vízi erőmű egyik építésze, Franek Chmiel rendező, sok filmet forgatott a Csehszlovák Televízió számára Pozsonyban, Bohdan Warchal, aki megalapította a Szlovák Kamara Zenekart, Roman Berger zeneszerző, Ján Berger festő, vagy a lánya Xénia, a szlovák kulturális élet jelentős személyiségei. Legalábbis eddig ezt gondoltuk. És még nem szóltam több más művészről, politológusról, szociológusról, tolmácsról, fordítóról…
Nyilván minden kisebbség rámutathatna arra a hozadékra, amivel hozzájárult Szlovákia sikeressé tételéhez, de tegnap megtudtuk, hogy ennek egyáltalán nincs jelentősége. Tulajdonképpen a kormányfő ajtót mutatott nekünk. A lengyel kisebbség számára van itt egy kiút: az utolsó népszámlálási adatok alapján Lengyelországban 3000 szlovák él, mi meg 3084-en vagyunk itt, Szlovákiában. Egyszerűen kicserélhetjük a lakhelyeinket, annak a fennmaradó 84 szlovákia lengyelnek biztosan jut hely abban a nagy országban. Lehet, hogy még jobb is lesz ott nekünk, mert az ottani szlovákokat a lengyel kormány sokkal jobban támogatja.
De mi legyen azokkal a kisebbségekkel, akiknek nincs anyaországuk? Mi legyen a más orientáltságúakkal? Mi legyen a más nézeteket valló emberekkel? Hova menjenek mindnyájan? Megoldás lehetne még a „belső emigráció”, mint a kommunizmus idején…
Zita Pleštinská: A kisebbségek sokszínűségükkel értelmet és varázst jelentenek
Miniszterelnök úr, amit a Matica slovenská megalakulásának 150. évfordulója alkalmából Túrócszentmártonban a nemzeti ksebbségekről mondott, nem méltó egy államférfihoz. Az Ön szavai – „Ennek meg kell változnia. A független államunkat elsősorban nem a kisebbségek számára hoztuk létre, bármennyire is tiszteljük azokat, hanem a szlovák államalkotó nemzet számára. Az osrzág nemzeti, a társadalom pedig polgári. Különös az a tendencia, ahogyan mindenütt a kisebbségi problémák kerülnek előtérbe az államalkotó szlovák nemzet rovására” – nem méltóak egy olyan országhoz, amely az Európai Unió része.
A mi Ólublói járásunkban a szlovákokon kívül különböző kisebbségek képviselői is élnek. A kisebbségek képviselői jelentős mértékben hozzájárultak és jelenleg is hozzájárulnak a gazdasági és a kulturális élet fejlődéséhez, aktívan kivették és kiveszik a részüket a régió felvirágoztatásából. Ezeknek a közösségeknek a történelme vitathatatlanul Szlovákia egységes történelmének részét képezi. Járásunk kisebbségeinek életéről Miroslav Lajčak külügyminiszter is tudhatja a magáét, hiszen a ruszin Jarabina településen vannak a gyökerei. Meggyőződésem, hogy a kormányfő kisebbségek címére tett kijelentéseivel nem ért egyet. A kövesfalvai Ruszin-ukrán Folklórfesztivál ennek a nemzeti kisebbségnek a gazdag kulturájáról tanúskodik és több együttes a határainkon túl is képvisel bennünket. De ugyanezt leírhatnák a gorálokról, a magyar vagy a cseh kisebbség képviselőiről is.
A mi falunk: Hobgárd (Chmeľnica) etnikailag német település. A német lakosok megmentéséről a faluban a plébánia krónikájában található feljegyzésekből értesülhetünk. 1944. december 31-e szörnyűséges nap volt Hobgárd lakói számára, amikor is kényszerkitelepítést hajtottak végre a faluban. Abban az időben a Putanko nevű helyi plébános a plébánia krónikájában az egész eseményt leírta. Ezt azután még továbbiak követték. Mons. František Dlugoš: Putanko Štefan, a hit tanúja c. könyvében az ártatlanokon elkövetett állatias tettekről olvashatunk. „…Embertelen, barbár beavatkozás volt ez az emberek életébe, csupán azért, mert más nemzetiségűek voltak. A hobgárdiaknak megtiltották az anyanyelvük használatát. Nehezen találni az emberiség történelmében hasonló esetet, ahová a totalitárius rendszer gyűlölete és haragja vezet. Még ma is élnek ezeknek a félelmetes időknek a tanúi, amelyeket Hobgárd lakónak a csodával határos módon sikerült átvészelniük. A német nemzetiségű lakosság rohamos csökkenését Szlovákia más régiói is megélték.
1945 után, amikor a németeknek végleg el kellett költözniük az eredeti hazába – Németországba, a több mint 700 éves szepességi lét után, lezárult a mai Szepesség több településéről való elvándorlás történelmének egy fejezete. Az 1945-ben elüldözött németek után csak torzó maradt. Hiszem, miniszterelnök úr, hogy ezek az idők már visszahozhatatlanul elmúltak!
A háború utáni kitelepítéssel sok családi köteléket téptek szét, de a kommunista rendszer sem volt képes teljesen megakadályozni, hogy a családok kapcsolatban maradjanak. A szülőföld utáni vágyakozás erős volt és még mindig az.
Szlovákia azért is érdekes ország, mert különböző nemzetiségi kisebbségek kultúrájának tárháza, amelyek sokszínűségükkel értelmet és varázst hoznak. Miniszterelnök úr, hiszem, hogy a nemzeti kisebbségekről tett kijelentéseit nem gondolta komolyan!
blog.sme nyomán dé, Felvidék.ma
