Hetek, sőt hónapok óta lehetünk tanúi a Ľubomír Jahnátek jelenlegi és Simon Zsolt volt mezőgazdasági miniszterek közötti vitáknak arról, ki a nagyobb vétkes abban, hogy alacsony minőségű, romlott, lejárt szavatosságú, pancsolt élelmiszer kerül az üzleteinkbe.
Ez a harc a rászorultak között el nem osztott ingyen élelmiszercsomaggal kezdődött és az elmúlt hetekben a hazai termékek reklámozását elősegítő illeték esetleges kötelező bevezetése és a lóhússal kevert marhahúskészítmények kapcsán tetőzött. A két ellenfél – helyes tetteiket bizonyítandó – a legkülönbözőbb érveket hoz elő, amelyeket a másik fél kétségbe von, vagy egyenesen hazugságnak minősít. A nagyközönség számára ezek sokszor érthetetlen érvek és eldönthetetlen viták, olyannyira, hogy például a lisztsegély ügyben az igazság felderítésére még rendőrségi nyomozást is bevezettek. Az újabb és újabb javaslatokat és ezeknek a másik fél általi lesöprését nem is nagyon érdemes követni. Van viszont valami, ami lényegesebb, amiről a felek alig beszélnek, talán azért, mert ezzel mindketten egyetértenek, de eddig nem nagyon tettek érte semmit. Mi ez?
Vitathatatlan tény, hogy Szlovákiában az élelmiszer-ellenőrzési folyamatok formálisan magas szinten vannak, az élelmiszergyártók és a kereskedők bizonyára túlzottnak is tartják. Az sem kétséges, hogy a gyártó csak olyan árut fog előállítani, amit átvesz tőle a kereskedelem, hogy a kereskedő az adott paraméterek keretén belül a legolcsóbb terméket fogja keresni, mert ezt tudja eladni, és végül az átlagfogyasztó, a tömeg, elsősorban az olcsó árut keresi. Tehát akárhogyan is egyetértünk a szigorú ellenőrzéssel, esetleg az európai szabad élelmiszer-kereskedelem visszafogásával, sőt még a hazai termékek reklámozására szánt illetékkel is, a gyártó és a kereskedelem továbbra is keresni fogják, hogyan lehetne minél nagyobb nyereséget elérni, olcsóbb árut behozni és eladni, esetlegesen még a szabályok megkerülésének kockázatával is. Tehát a kulcs a termék végső ára. Azt nyilván egyetlen értelmes ember sem kétli, hogy a fizikai értelemben vett energia és munka mennyisége, a talaji és éghajlati viszonyok, de még az alapvető gazdasági mutatók – az energia, más ráfordítások, a munkaerő és a szállítás hazai árai – szerint is képtelenség, hogy a lengyel, olasz, spanyol, sőt német, vagy más nyugat-európai országban előállított, távolból ideszállított ugyanaz az áru olcsóbb legyen, mint a hazai. Ez fizikai lehetetlenség.
Hogy a külföldi áru az üzletekben mégis olcsóbb, az az igazságtalan mezőgazdasági támogatási rendszerekben rejlik. A mezőgazdasági támogatás Szlovákiában alacsonyabb, mint a környező országokban. Ez a sajnálatos tény a hazai minőségi
élelmiszertermelést egyszerűen ellehetetlenítette, a hazai termékek árai versenyképtelenek, és így az alacsony támogatás egyenesen a külföldi konkurenseket segíti piachoz jutni. Amíg ez az alapvető elferdített ökonómiai tényező nem lesz kiegyenesítve, az összes többi adminisztratív vagy jogi intézkedés inkább fogcsikorgatáshoz, mint eredményhez fog vezetni. Kíváncsian várjuk, mit hoz a 2013-ra ígért megemelt támogatás.
Tehát erről kellene a minisztereknek és a képviselőknek vitát indítani és megoldást keresni. Arról nem is beszélve, hogy mind a Smer, mind a Most-Híd választási programjában benne volt a hazai termelők és a hazai áruk támogatása.
Miklós László,
(a szerző az MKP mezőgazdasági és környezetvédelmi elnökhelyettese)
