“Minden nemzet kitermel magából egy bizonyos mennyiségű salakot, ez ellen nem lehet mit tenni. Szolgáljon ez afféle pozitív megerősítésként: ha a saját fajtád legalja a legocsmányabb módon elkezdi köpködni azokat az értékeket, amelyeket tisztelsz s amelyek szerint élsz, akkor megnyugodhatsz: jó úton jársz…”
A fenti gondolat minden látszat ellenére nem valami eget rengető nagy életbölcsességnek készült. Már csak azért sem, mert lejegyzője a vaskos életbölcsességek kinyilatkoztatását legitimáló hosszú ősz szakállal egyelőre még nem rendelkezik. Viszont ha eget nem is, de a földet lehet hogy megrengetik majd e fent idézett sorok – mondjuk egy ezrednyi tengerészgyalogos dübörgő bakancsa, vagy éppen egy kiadós szőnyegbombázás formájában, amilyet a világ Drezda óta nem látott (ugyebár…).
Nem kérem, nem ment még teljesen az agyamra a hosszan tartó tél után hirtelen ránk tört forróság: az iménti apokaliptikus vízióra alapos okom van. De nem csak nekem, Önnek is, kedves felvidéki olvasó! Meneküljön Szlovákiából, amíg még lehet!
Nos, aki mindezek után is kitartott és tovább olvassa jelen írásom, annak elárulom, mire is ez az elmebajos szöveg. Röviden annyi történt, hogy a fennebb idézett két mondatom – melyet “A fasiszta érzelmű gróf, akiből zsidómentőt faragtak” című, korábbi írásom végén rögzítettem – elképzelhető, hogy súlyos diplomáciai bonyodalmakhoz vezet Szlovákia és az Amerikai Egyesült Államok között.
Nem viccelek, én legalábbis nem: a cikkben érintett személy, bizonyos Lázár György, amerikai állampolgár és patrióta – de mindenekelőtt egy utolsó, alja magyargyűlölő jellemtöpörtyű (copyright Csurka István, isten nyugtassa) ugyanis, midőn e sorok lejegyzésre kerülnek, talán már meg is tette a “megfelelő” lépéseket az USA pozsonyi nagykövetségén keresztül.
Ezt onnan tudom, hogy Lázár – akinek az Esterházyt gyalázó írását korábbi cikkemben pellengérre állítottam – a hétvégén levélben kereste meg szerkesztőségünket és személyesen engem (no meg a magafajtára jellemző okádnivaló módon még a Bethlen Gábor Alapkezelőt is), hogy a cikkem végén olvasható mondat bizony problémákat okozhat a szlovák-amerikai kapcsolatokban.
Imígyen szóla Lázár testvér: “Tudomásomra jutott, hogy a Felvidék.ma portált a Szövetség a Közös Célokért üzemelteti, amelyiket pedig a Bethlen Gábor alapkezelő magyar adófizetői pénzekkel támogat. Én furcsának tartom azt, hogy a magyar pénzekből Szlovákiából működö portál engem, egy amerikai állampolgárt, nevez „salaknak”. Nem hiszem hogy ez segíti a szlovák-amerikai kapcsolatokat, és meg kívánom keresni Szlovákia amerikai nagykövetét is ezügyben; kikérem a véleményét.”
Nyilván megértik, hogy harminc év után ismét elő kellett vennem a pelenkát, amikor az utolsó mondatot elolvastam. No nem a félelem miatt, hanem mert a szó szerint nyihogássá, majd nyerítéssé fajuló eszeveszett röhögéstől úgy éreztem, már nem leszek képes sokáig hatalmamban tartani a megfelelő izmokat… Magam előtt a kép, amint a polgárjogot nyert büszke római a provincia helytartója elé járul, igazságot követelve amiért egy barbár megsértette méltóságát.
No persze – amint azt válaszlevelemben meg is írtam a méltóságos úrnak – ha az amerikai nagykövetségek világszerte azzal foglalkoznának, hogy milyen “sértéseket” vágnak országuk, illetőleg polgáraik fejéhez, akkor valódi diplomáciai munkára egy szempillantásnyi idejük sem maradna.
No de mindez csak a hab volt a tortán, amit így most megelőlegeztem. Nézzük, mi is állt még abban a levélben.
De hadd kérjem már most a kedves olvasót, hogy egy pillanatra se ezek alapján ítélje meg a tengerentúlon élő magyarokat. Volt szerencsém többeket is megismerni az elmúlt évek során, derék, kiváló magyarok és egyben kiváló amerikaiak, akikre büszke lehet mindkét hazájuk. Ahhoz ugyanis nem kell az Újvilágba utaznunk, hogy öntelt, magán kívül mindent és mindenki mást utáló hólyagokkal találkozzunk, tehát lebeszélnék róla mindenkit, hogy az esetleges Amerika-ellenes előítéleteit táplálja Mr. Lázár üzenetével.
Tehát ezt írta nekem: “Bevallom, eddig még soha nem neveztek “salaknak” (épp itt volt hát az ideje – SZD. megj.), és ezt ugyan Szűcs úr nem tudhatta, de az én esetemben az amerikai nemzet által kitermelt „salakról” van szó. Ha viszont a cikkben említett UZZNO-t (Pozsonyi Zsidó Közösséget) nevezi a szlovák nemzet „salakjának”, akkor az antiszemita kirohanásként is értelmezhető, és lehet hogy büntethető is Szlovákiában. Én cikkemet azért írtam, mert úgy vélem hibát követ el a magyar kormány amikor az USA-ban is háborús bűnösnek tartott Esterházy grófnak adófizetői pénzekből szobrot emel.”
Itt álljunk meg egy pillanatra. És valóban, olvassák el – ha még nem tették volna – az ominózus cikket, hivatkozott írásomban szó szerint idézem.
A válaszom – egyebek mellett – a következőket tartalmazta:
Tisztelt Lázár György!
Nem igazán értem azt az érzékenységet, amelyet egy rendkívül finom, már-már eufemisztikus jelző iránt viseltet (és amely ráadásul „kinek nem inge ne vegye magára” alapon fogalmazódott, tehát…), amikor az Ön első számú publikációs fóruma nap nap után a legmocskosabb módon gyalázza a magyar nemzetet.
De nem is ez a lényeg, hiszen Önnek, mint büszke amerikainak nyilván a vérében van a sajtó- és véleményszabadság szentségének mindenek feletti tiszteletben tartása. Amerikát ha valamiért, akkor éppen ezért az elvért – és annak következetes tiszteletben tartásáért – lehet igazán tisztelni. És őszintén szólva e tekintetben irigylem is.
Ám engedtessék meg, hogy Önhöz hasonlóan magam is felháborodjak egy pillanatig, mégpedig az Ön által sugallt „antiszemita kirohanás” vádja miatt.
Magyarázkodni annak kell, akinek félnivalója van, ezért csak a puszta tényeket sorolom: hírportálunk rendszeresen foglalkozik Esterházy János emlékével, az ő tiszteletére az általunk szerkesztett Felvidéki Magyarok különszámmal is jelentkezett. S minden egyes írásunkban, kiadványunkban az elsők között említjük azt a tényt, ami – sok más mellett – Esterházyt igazán bátor, igaz emberré tette: hogy egyedüli magyarként a szlovák parlamentben szembe mert szállni az eszement (szlovák) fasiszta tombolással, hogy egy életveszélyes korban merte azt mondani: „a mi jelünk a kereszt és nem a horogkereszt”.
Továbbá, a hírportálunk volt az első médium, amely beszámolt arról, hogy az amerikai Rágalmazásellenes Liga kitüntette Esterházyt. Nem gondolhatja komolyan senki sem, hogy egy nagy tekintélyű zsidó szervezet tüntet ki egy antiszemitát, továbbá azt sem, hogy egy „antiszemita”(amint azt Ön sugallta levelében) fog lelkendezni e nagyszerű elismerés miatt (márpedig azt a cikket is jómagam írtam).
Ami azt illeti, az orosz legfelsőbb bíróság megsemmisítette Esterházy ítéletét, s engedtessék meg nekem azt gondolni, hogy a rehabilitációban azért ők valamivel illetékesebbek és így mérvadóbbak, mint az amerikaiak. Hogy Szlovákia nem rehabilitálja, annak nyilvánvaló politikai okai világosak és érthetők – bár természetesen elfogadhatatlanok.
Bővebb tájékozódásra ajánlom szíves figyelmébe Molnár Imre Esterházyról szóló munkáit. A bennük leírtakat tényszerűen (!) senki nem tudta cáfolni.
Azzal semmi gond, hogy nem értünk egyet Esterházy megítélésében. Az is a véleményszabadság része, hogy Ön háborús bűnösnek és ki tudja minek tartja Esterházyt, de az is , hogy nekem ettől felfordul a gyomrom.
Habár van egy olyan érzésem, hogy Önnek Esterházy és ez az egész történet nem jelent többet annál, mint egy újabb alkalmat és eszközt arra, hogy a magyar kormányba rúgjon egyet. Amihez megint csak joga van, illetve bizonyára rengeteg tényszerű ismerete is a magyarországi viszonyokkal kapcsolatban – ott a tengerentúlon…”
Ennyi volt tehát a levélváltás lényege.
Az ilyenek után tudom csak igazán megérteni, mit kell kiállnia Magyarországnak a nemzetközi porondon, amikor a saját fajtájának látszó egyénektől is ezt kapja. Könnyebb széllel szemben “hibátlanul” vizelni, mint ezen a fronton hadakozni. Mert nincs annál kiábrándítóbb, amikor magyar nyelven kell azt olvasni-hallani, hogy a bozótosból felhörgő sehonnaiak igaz embereket – példaképeinket – a legalávalóbb módon mocskolják. Miközben vérforraló, ahogy fába szorult féregként ordítanak a Magyarországon működő Orbán-diktatúra miatt, mely egy csapásra megsemmisítette alapjogainkat – köztük a szólás szabadságának jogát is – miközben éppen ők azok, akik nem tűrik meg, nem viselik el az ellenkező véleményt. Akik ha csak megpisszensz, azonnal atomfegyverrel tüzelnek rád és ha másként nem megy, egyszerűen a nyakadba lőcsölik az antiszemitizmus vádját. Hiába tartod – hiszed, érzed a belsőd minden sejtjével – példaképednek azt az Esterházyt, akit az egyik legrangosabb zsidó szervezet is elismert.
Hát így állunk. Ha mégis úgy lenne, hogy ártatlan kis cikkem padlóra küldi a szlovák-amerikai viszonyokat s netán ez Pozsony amerikai megszállását eredményezi, megpróbálom elintézni azt is – az előbbi után ez már semmiség lenne – hogy magyar békefenntartókat küldjenek a válság sújtotta térségbe. Gondoljanak csak bele, ‘38 után ismét…. s mindezt két mondat miatt. Szédítő távlatok!
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39090″}
