Hajdanán, amikor még nem volt mobiltelefon, sem internet, rokonainknak, barátainknak levelet küldtünk, és nem esemest vagy e-mailt.
Ezt azért említem, mert annak idején egy kedves ismerősöm a nekem küldött levelének borítóján feladóként így tüntette fel a vezetéknevét: /most egy teljesen kitalált névet írok, hogy senki sem ismerjen magára/: „Derďói…”. A borítékban a levél alján pedig imigyen írta alá: „Üdvözlettel Gyergyói ….”
Régebben és most is a nyelvünket nem ismerő anyakönyvvezetők az újszülött gyermek anyakönyvi kivonatának kiállításakor a magyaros hangzású vezetéknévben a cs-t, a gy-t, az ly-t meg a zs-t, hogy csak néhány betűt említsek, előszeretettel vagy automatikusan látták/látják el lágyítójellel. Így történhet/ett/ meg, hogy a szlovákiai magyar szülők figyelmetlensége, közömbössége vagy belenyugvása folytán százaknak, ezreknek „mekcseny” került nevükben a „cs”a „gy”, az „ly” vagy a „zs” betűre. S ami a legrosszabb, így öröklődik ez apáról fiúra, és ami még ennél is rosszabb, többségük nem is tiltakozik a helytelen névírás miatt, illetve nem tesz semmit annak kijavítása érdekében. Pedig csak annyit kellene tennie, hogy felkeresi az illetékes anyakönyvi hivatalt, és kéri, hogy apja, nagyapja vagy dédnagyapja vezetéknevének írásmódja szerint kívánja használni nevének írását. Lehet, hogy egy kis utánjárásba kerül a dolog elintézése, de ennyivel tartozunk egyrészt magyarságunknak, másrészt szüleinknek, nagyszüleinknek. Mert meglehet, hogy 40-50 év elteltével szép magyar nevünk olyannyira eltorzul, hogy már utódaink sem fogják tudni, milyen is volt valójában eredeti nevünk. Csak egy kitalált nevet említek. Kezdetben volt a Csikós, amiből aztán Csikóš, később Čikóš, még később Čikoš lett. Megeshet, hogy ez utóbbi alakban valaki a névből nem „ csikósra”, hanem éppenséggel „csíkosra” fog következtetni.
Hogy ez valós veszélyt jelenthet, arra elmondok egy konkrét esetet. Annak idején Kékkőben dolgoztam a vármúzeumban. Szlovák kollégám gyakran emlegette jó szomszédját, bizonyos Kášaj nevű bácsit. Egy alkalommal találkoztam is az öregúrral, aki büszkén újságolta, hogy az ősei magyarok, mégpedig Kassayak voltak. Mintegy bizonyítékként megmutatta személyi igazolványát, amelyben a Priezvisko /magyarul vezetéknév/ után ez állt: Kaššay. Aztán hozzátette, hogy a városkában viszont mindenki csak Kášaj néven ismeri őt és családját is. Mi több, szóban már maguk is így használják, de hivatalos okmányaikban nevük változatlanul Kaššay alakban szerepel.
Ne tűnjék dicsekvésnek, ha most saját esetemmel állok elő. Amikor 15 éves koromban megkaptam a személyi igazolványomat, meglepődve láttam benne, hogy vezetéknevemben a „zs” „ž”-nek van írva. Én ettől függetlenül továbbra is zs-vel írtam a nevem, de az első adandó alkalommal személyi igazolványt cseréltem, és az illetékes anyakönyvi hivatalban, ahol annak idején anyakönyveztek, megkértem a hivatalnoknőt, lenne szíves korrigálni nevemben a helytelen írásmódot. Elővette az anyakönyvet, és kikereste édesapám anyakönyvi adatait, merthogy őt is ebben a hivatalban anyakönyvezték születésem előtt harminc évvel. Láss csodát, magyar zsével írták be a nevét, és a anyakönyvezetőnő édesapám nevére hivatkozva /”zmena mena podľa otca”megjegyzéssel/ már „zs”-vel írva kiállította az új „keresztlevelet”. Okmánybélyeg sem kellett hozzá, mert az akkori anyakönyvvezető jegyezte be hibásan nevemet az anyakönyvbe. Alig telt el néhány év, és én újra megjelentem a szóban forgó anyakönyvi hivatalban, és kértem a hivatalnoknőt, hogy ezúttal a keresztnevemet kívánom megváltoztatni mégpedig Júliusról Gyulára. Merthogy születésem előtt két évvel jelent meg az a kormányrendelet, amely lehetővé tette, ha jól emlékszem, 42 féri és női név magyar változatának anyakönyvezését, és ezek között szerepelt többek közt a Gyula is. És ezt tudnia kellett volna az akkori anyakönyvezetőnek is, aki édesanyámat kérdezve keresztnevem felől a Gyula helyett, helytelenül, Júliusnak írt be a nagykönyvbe. Mivel a hivatalnoknő nem volt biztos a dologában, felhívta telefonon a járási anyakönyvvezetőt, hogy tényleg úgy van-e a dolog, ahogy én előadtam neki. Mivel a válasz igen volt, ismét díjtalanul, és immár Gyula keresztnévvel kiállította az új anyakönyvi kivonatot. Hadd tegyem hozzá, hogy ez még az előző rendszerben történt, egészen pontosan, 1986-ban…
Ha közömbösségből, restségből hagyjuk vezetéknevünket szlovák alakban írni, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy az
Árvay névből Arvaj lesz, a Bácsiból Bači, a Bakayból Bakaj, a Bugyiból Budi, a Csabayból Čabaj, a Pásztorból Pastor, a Petényiből Peteni, a Radványiból Radvani, a Rádayból Radaj, a Sólyomból Šoľom, a Suhaiból Šuhaj, a Surányiból Šurani, a Szabóból Sabo, a Szalaiból Salaj, a Tormaiból Tormaj, a Turayból Turaj, a Zsolnayból pedig Žolnaj. És sorolhatnám még tovább a magyar hangzású nevek szlovák alakban történő írásmódját.
Ha nem ügyelünk nevünk magyar alakban történő írására, akkor ne csodálkozzunk azon sem, hogy a többségi nemzethez tartozók előszertettel neveznek bennünket elmagyarosodott szlovákoknak.
Bodzsár Gyula, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37567,27321,27277″}
