Már két hete véget ért az I. Martosi Szabadegyetem, de nincs nyugalom körülötte. Nem mintha a szervezőknek okuk lenne a nyugtalanságra, hiszen 7000-nél több látogató vett részt a rendezvényen. A média ingerküszöbét viszont nem lépi át, hogy megszületett a leglátogatottabb felvidéki magyar fesztivál. Egész más dolgok kötik le az erejüket.
A rendezvény sikere nemcsak a szervezők várakozását múlta felül, hanem mindenki másét is, és a jelek szerint éppen ez okozza a gondot. Valakiket erősen zavar, hogy a nemzeti eszmét nyíltan zászlajára tűző fesztivál ilyen sok embert vonzott, a megelőző lejárató kampány ellenére is. Sőt, részben éppen miatta – habár ezt sosem fogják belátni, de emiatt fájjon csak az ő fejük. Bizonyos politikai, illetve közéleti körökhöz kötődő sajtótermékek – híroldalak és blogok – veselkedtek neki, hogy a földbe döngöljék Martost.
Egyesek Gombaszöghöz hasonlítgatják, és magyarázzák minden irányból, hogy Martos sikere valójában nem is siker.
Mondják, hogy a hétezer vendég az igazából nem is hétezer, mert a többsége nem sátorozott ott. Újfajta mérce lehet ez, hiszen a nyári fesztiválok sikerességét mindezidáig nem az ott sátorozók lélekszámával mérték. Úgy látszik, a szükség törvényt bont. További kritika, hogy ha mégis sokan voltak, akkor nem volt jó a hangulat. Ha meg mégis jó volt a hangulat, akkor kevesen voltak az előadásokon.
Esetleg pompásan tárgyilagos érv lehetne még, hogy Gombaszögön finomabb volt a sör.
Azt is mondják, hogy nincs értelme a számháborúnak. Valamiért azonban gyanítom, hogy ha Martoson lett volna kevesebb vendég, akkor mégiscsak látnák értelmét.
A hitelességükre kényes és a hitelesség látszatával már régen nem törődő sajtótermékek egyaránt kritizálják a Martosi Szabadegyetemet. Ez persze szívük joga, csakhogy van egy közös vonásuk. Nem voltak ott, és saját bevallásuk szerint sem rendelkeznek közvetlen tájékozottsággal a rendezvény körülményeiről és hangulatáról, valamint az előadások látogatottságáról. Az alapján alakítanak véleményt Martosról, hogy „mások mondták, milyen volt”. Ezek bizony már őrületes szakmai magasságok, amikor a médiamunkás arra sem veszi a fáradságot, hogy megnézze, lefényképezze azt, amire haragudni készül. Jellemzően ugyanők voltak, akik az említett, megelőző lejárató kampányban is élen jártak, és az általuk gerjesztett felhajtással nem csak Martos, hanem Gombaszög látogatottságára is rásegítettek.
Legvégül pedig következett minden fődemokraták jolly joker érve, a náciveszély.
Hosszú ideje érvényben levő szabály: ha nem maradt érved az ellenfeleddel szemben, nácizd le, és az majd minden nehézségedet megoldja. Némelyek annyira híján vannak az érveknek, hogy egyetlen megszólalásukból sem maradhat ki az öblös nácizás. Nekik a rendezvényen árusítóhelyet bérlő könyvárus kínálatából sikerült kikövetkeztetniük, hogy az egész rendezvény antiszemita és náci volt.
Elég izzadságszagú következtetés, de bizonyára sokat dolgoztak rajta, ha nem sikeredett különb. Éppen ezért nem szeretném letörni a náciktól rettegő fődemokraták lendületét, és javaslom nekik, hogy nézzenek körül a legnagyobb magyar könyváruházak polcain. Érvrendszerük alapján elrettenve fogják tapasztalni, hogy azok kivétel nélkül a nácizmus melegágyai. Reméljük, hogy mindazon sajtómunkások, akik magukra ismertek a fenti jellemzésben, meg fogják tenni a szükséges lépéseket a vezető magyar könyváruházak ellehetetlenítéséért!
Vésey Kovács László
