Pék László a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a Nagymegyeren tartott III. Önkormányzati Szabadegyetemen tájékoztatott iskolaügyünk helyzetéről, veszélyeiről és a célkitűzésekről.
Sokat beszélünk a kisiskolák veszélyeztetettségéről. Mennyi ebben a kormány, illetve az oktatásügyi minisztérium szerepe?
– A minisztérium tavaly jogszabályba rögzítette, ha egy iskoláról megállapítják, hogy túl sok a pedagógus, alacsony a diáklétszám vagy működtetésében gondok vannak, akkor elbocsátásokra, osztályösszevonásokra kerülhet sor. Tehát ehhez jogalapot teremtett a kormány. Sőt, ezt nyáron ki is használta, érkezett egy 129-es lista a veszélyeztetett iskolákról. Ezzel sarokba tudják szorítani az önkormányzatokat. Úgy látom, és ennek örülök, hogy egymásra találtak a polgármesterek, pedagógusok, iskolaigazgatók. Közös felelősségük az iskola működtetése.
Miből adódnak az iskolák finanszírozási gondjai?
– Szlovákiában fejkvóta rendszer van, azaz normatív támogatást ad az állam a gyerekekre. Ebben az évben az alapnormatíva 926 euró. Ennyi pénzt kap minden diák után az iskola, illetve annak fenntartója. Ebben van jó is, az MKP, amikor kormányon volt, szintén ezt javasolta. Korábban ugyanis osztályokat támogattak, és az elég sok lehetőséget adott a minisztériumnak arra, hogy ne legyen igazságos. A fejkvóta fő előnye, hogy átlátható, a gond az, hogy Szlovákiában ez nagyon alacsony, csodálatos dolog, hogy ebből még az iskolák működni tudnak. Csehországban legalább háromszor annyi támogatás jut egy diákra. Ezt legutóbb a minisztériumban tett tárgyalásunk alkalmával el is mondtam, ahol ennek valóságát elismerték, de nyomatékosították, hogy a fejkvótát nem a minisztérium, hanem a kormány határozza meg.
Hogyan oszlik meg a fejkvótákból összejött pénz?
– Egyik része a bérköltségekre megy, ez a teljes összeg mintegy nyolcvan százaléka ez. A fennmaradó húsz százalék a működtetést szolgálja, mint például a fűtés, takarítás stb. Ha egy iskolának van legalább 250 diákja, a fejkvótából működni tud. 2003-ban egy kompenzációs támogatást is bevezettek, mert ahol ennél kevesebb gyerek volt, az iskolák már nem jöttek ki a pénzből. Akkor mi azt javasoltuk, hogy a 250-nél kisebb diáklétszámmal működő iskolákra egy kompenzációs együtthatóval szorozzák be az alapösszeget. Ez meg is történt, 150 gyermekkel rendelkező iskolánál már az alapösszeg másfélszeresét adják, de a 150-es szám alatt ez az együttható nem emelkedik! Már tíz évvel ezelőtt úgy látták jónak, hogy 150 gyermek alatti iskolák ne nagyon legyenek. Itt jön a képbe a kisiskolák ügye, problémája. Áttanulmányozva valamennyi ismert körülményt, rájöttünk arra, hogy ez egy átlátható, de igazságtalan rendszer. A fajlagos költségek a kisebb iskoláknál sokkal nagyobbak. A miniszternek javasoltam, hogy a kompenzációs támogatást egészítsék ki a kisebb létszámú iskolákra is.
A minisztérium az új törvényben meghatározta a minimális osztálylétszámot is. Ez változik az évfolyamoktól és iskolatípusoktól függően. Az előírtnál kettővel kevesebb diákra is adnak támogatást. Ha pl. 11 a meghatározott minimális diáklétszám egy osztályban, de csak 9 gyerek jár oda, akkor a minisztérium még hajlandó adni támogatást. Ha kevesebben vannak, akkor már nem. Nem támogatják a kisiskolákat, mert azok állítólag nem elég hatékonyak.
Milyen a szlovákiai magyar iskolahálózat helyzete?
– Szlovákiában körülbelül 270 magyar iskola működik. Ezek mintegy fele – pontosan 126 – 1-4-es iskola, melyek közül 66-ba kevesebb mint 20 gyerek jár. Megdöbbentő, de tény, hogy egy fejlett iskolahálózatunk van, de alig van benne gyerek! Ha a minisztériumi tervezetet elfogadják, iskoláink közül 33 azonnal megszűnne, továbbá 41 felsőtagozat is, melyekben kevesebb mint 65 diák van.
Mi azt mondjuk, és az MKP stratégiája is azt mondja, hogy minden település megérdemel egy iskolát. Ha abba három gyerek jár, akkor is. A National Geographicban láttam olyan afganisztáni iskolát, ahol három gyereket tanít a pedagógus. Ha a nyomorgó vagy fejlődő országokban képesek ilyen dolgokra, akkor Szlovákiában miért nem? Csehországban, ha a gyereklétszám 1-10 között van, akkor 6000 euró a fejkvóta. Szlovákiában meg 1300! Ha azt akarjuk, hogy a magyar műveltség tovább éljen, a kisiskolákat meg kell mentenünk! Csehországban egészen 107-ig megy a kompenzációs támogatás növelése. Ennél a számnál körülbelül 1,8-al szorozzák meg az alapkvótát. A kisiskolákra azt javasoltam, hogy 1-60 között 1,5-től menjünk 2,6-os szorzóig, amit 9 gyereknél érnénk el.
Egy falu önkormányzata így „felszabadulna” az iskolára adott költségektől?
– Még az általam javasolt támogatási formával sem érik el az ún. „nullszaldót”, viszont az az önkormányzat, mely hajlandó iskoláját megtartani, annak csak néhány ezer eurót kellene hozzátenni, nem pedig tízezreket! A kormány adjon lehetőséget arra, hogy ezeket az iskolákat a további időszakokban is működtethessük. Ez nem csak a magyarok problémája, de sajnos, az asszimilációs folyamatot nézve a szlovákok helyzete az évek teltével javul, a mi iskoláink viszont rosszabb helyzetbe kerülnek.
A minisztériumban a fejkvótát meg akarják szüntetni, és ismét az osztálytámogatáshoz térnének vissza. A lényeg azonban az, hogy a kisiskolák finanszírozása szembeni igazságtalanság szűnjön meg!
Szlovákiában nemcsak normatív finanszírozás létezik…
– Ez igaz, hiszen a minisztériumnak lehetősége van például különböző programokat támogatni, vannak EU-s projektek, vannak különböző megegyezések – azonban ezek szubjektív módon történnek, a minisztérium dönt, hogy ad-e valamit vagy sem, vagy hogy egyáltalán mit támogat. Tehát ezek nem rendszerelvű megoldások. Ilyen körülmények között az iskolák nem képesek olyan fejlesztésekre, amelyek az oktatás hatékonyságát növelnék.
Ebben a folyamatban milyen szerepük van a magyarországi támogatásoknak?
A magyarországi oktatási-nevelési támogatások nem elégségesek arra, hogy mi a szülőket „megvásároljuk”, hogy magyar iskolákba adják a gyerekeiket. Ez egyfajta gesztus az anyaország részéről, amely próbálja elismerni a hűséget. Másrészt vannak olyan szociális helyzetben lévő családok, akiknek valóban sokat jelent az a támogatás. Hasznosak ezek a támogatások, de lehetséges, hogyha átszerveznék őket úgy, hogy mi szabjuk meg, hogy ezek milyen formában hasznosuljanak, akkor nagyobb volna a hozadékuk. Úgy vélem, ezt a támogatást az iskolák színvonalának emelése felé kellene vinni, mert például a 100-150 ezer forintos felaprózott Bethlen-támogatások közösségünk stratégiai építkezésében alig jelentenek valamit.
– Az alapiskolák fenntartója a község, így egy-egy iskola működésénél a polgármesterek és iskolaigazgatók viszonya. Az igazgatót viszont az iskolatanács nevezi ki…
Az iskolatanácsoknak nagyon szerteágazó képviseletük van, a parlamentben előtt ott van egy olyan törvénytervezet, mely vétójogot biztosít a polgármestereknek. A polgármestereket is megértem, mert ha van egy lobbi, amely eldönti, hogy ki lesz az igazgató, azzal a polgármesternek együtt kell tudnia működni. Noha egy polgármester nagyobb úr az iskolaigazgatónál, de az sem megengedhető, hogy emiatt megalázott szerepbe kerüljenek az iskolaigazgatók. Úgy látom, hogy túl erős jogkört ebben a kérdésben a polgármesterek sem akarnak, mert ez számukra is felelősséget jelent, hiszen az iskolára az emberek odafigyelnek. Kérek mindenkit, próbáljunk ezekben a kérdésekben kompromisszumra jutni!
Sokat beszélünk manapság autonómiáról. Az oktatásügyben mire törekedjünk?
– Erőfeszítéseinknek arra kell irányulniuk, hogy ha már országok vannak, akkor élhető kis régiókat is legyenek bennük, melyekben a specifikus igényeknek – pl. nyelvhasználatra vonatkozóan – is érvényesülniük kell. Most az van, hogy a lobbiérdekeknek nagyon sok pedagógus esik áldozatául. Arra kell törekednünk, hogy a legjobb pedagógusok pályán maradjanak. Nekünk egy cselekvésre elszánt közösséggé kell válnunk – nagyon jó pedagógusokkal és iskolákkal.
Felvidék.ma, on
