A Pro Futuro Hungarica polgári társulás szervezésében Innováció a szlovákiai magyar politikában I. címmel január 10-én került sor Pozsonyban arra a szakmai konferenciára, amely a bársonyos forradalom óta eltelt 25 év felvidéki magyarok számára fontos történéseit és az előttünk álló út lehetőségeit elemezte.A konferencia főszervezője, Csáky Pál megnyitó beszédében hangsúlyozta, nagyon hullámzó volt a felvidéki magyarság fejlődése az elmúlt 25 évben. „Néhány területen sikerült előrelépnünk, de számos kérdésben, amely számunkra fontos, visszacsúsztunk. Több régió, ahol élünk, a széthullás felé csúszott el. A belső lelki tartás, a nemzettudat vonatkozásaiban paradox módon romlott az állapotunk, mintha egy erős meghasonulás venne erőt rajtunk. Ennek persze megvannak a viszonylag jól körülhatárolható okai, s ezen a ponton azt is látni és láttatni kell, hogy a megoldáshoz szükséges eszközök jelentős része nem a mi kezünkben, hanem a szlovák többség kezében van. A szlovák többség pedig az elmúlt 25 év alatt egy alkalommal sem jött érdemi megoldási javaslattal a mi helyzetünket illetően – amit én tragikusnak tartok.” (Csáky Pál vitaindító felszólalását ITT olvashatják.)
Bárdos Gyula, az MKP köztársaságielnök-jelöltje köszöntő beszédében hangsúlyozta, örül, hogy ez a szalmai konferencia létrejött, mert van mit megbeszélnünk. „Ahogy a konferencia találó alcíme is jelzi, nincs minden rendben, viszont van egy lehetőség, hogy okuljunk a hibákból, és végre összefogjunk” – fogalmazott Bárdos.
A konferencia szlovák előadója, Miroslav Kusý politológus az elmúlt időszak bennünket érintő történéseit elemezte, elsősorban 1993-től kezdődően, amikor – mint mondta – a helyzet drámaivá vált, a kisebbségek elveszítették jogállásuk garanciáit. Kusý szerint Európában senki sem mondhatja, hogy egyszer és mindenkorra megoldotta a nemzetiségi problémát. Az élő nemzetiség változik, ezért mindig újabb tények állnak elő vele kapcsolatban, amelyekkel foglalkozni kell. A politológus előadásában részletesen felsorolta az elmúlt 25 év magyarsággal kapcsolatos intézkedéseit, amelyeket véleménye szerint a legtöbb esetben a magyarok érdekei ellenében hoztak meg. Ahogyan egy korábbi írását idézve fogalmazott: „Szlovákia a nemzetállam építése közben a magyar kisebbséget a legfőbb ellenségeként, a szlovákok nemzeti önmegvalósításának veszélyeként jelöli meg. Ez abban is megvalósul, amit az alkotmány elejétől fogva sugalmazott: a szlovákok uralkodó nemzetként való meghatározásában” – mondta Kusý.
Öllös László politológus úgy véli, legfőbb ideje, hogy 25 év után közösen elgondolkodjunk azon, hogy hová jutottunk és hogy hová juthatunk. „Általános vélemény, hogy ahol vagyunk, nem megfelelő, nem ad perspektívát a számunkra. Meglátása szerint 1989 után kétféle stratégia alakult ki a Magyarországgal szomszédos országok magyar kisebbségeivel kapcsolatban. Az egyik szerint azok az országok, amelyekben jelentős létszámú magyar él politikai együttműködés révén rávehetők mindazon jogok megadására, intézmények és befolyási övezetek megteremtésére, amelyek a magyarok identitásának megőrzéséhez szükségesek. A magyar kisebbség egyenjogúsítása e folyamat részévé téve belátható időn belül elérhető. A másik szerint pedig a magyar kisebbségekkel rendelkező országok rákényszeríthetők a magyarok létfontosságú igényeinek teljesítésére. Az adott nemzetállam nem lesz képes ellenállni a magyar kisebbségek, Magyarország, valamint a nemzetközi intézmények együttes nyomásának, és akarata ellenére is meg kell adnia azt, ami kell a magyaroknak” – vélekedik Öllös. (A felszólalásról készült cikkünk ITT olvasható.)
Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter, jelenlegi norvég nagykövet sajnos egyéb elfoglaltságai miatt személyesen nem tudott részt venni a konferencián, ezért írásban foglalta össze az elmúlt 25 évvel ezelőtt kezdődött rendszerváltozás legnagyobb kudarcával, a nemzeti kisebbségek helyzetének radikális megjavulásával kapcsolatos várakozásainak meghiúsulásával összefüggő gondolatait. Jeszenszky előadásában elsősorban az Antall-kormány nemzetpolitikájával foglalkozik. Ahogyan az a beszédében elhangzott, a választások után összeülő Országgyűlés már ebben a reményekkel teli időszakban is aggasztónak ítélte meg a magyar kisebbségek helyzetét, és határozatban szögezi le, hogy „a nemzeti kisebbségekkel szembeni tolerancia hiánya, jogos igényeik elutasítása súlyosan veszélyezteti az egész térség demokratizálódási folyamatait és a jószomszédi kapcsolatok új alapokon történő kiépítését”. (Jeszenszky Géza előadása ITT olvasható.)
Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnöke úgy látja, hogy a felvidéki magyarság utóbbi 100 évének története elsősorban dilemmákra és paradoxonokra épül. „A legfőbb paradoxon, hogy az első világháború után az új államok létrejöttét tulajdonképpen a nemzeti önrendelkezési jogukkal indokolták. A létrejött utódállamok bár magukat nemzetállamnak deklarálják, valóságban azonban nem azok” – fogalmazott. Szabó szerint a nemzetállam megvalósításának célját ezek az államok elérték, vagy legalábbis jó irányban haladnak a cél megvalósítása felé. „Ebben a közegben, amely a magyar közösség megszüntetését tűzi ki célul, kell nekünk helyt állnunk és eredményeket elérnünk” – mondta Szabó.
A fiatal nemzedék képviseletében Gubík László, a Via Nova – ICS elnöke, Kovács Balázs a Diákhálózat, Czibula Ádám pedig a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának képviseltében fejtette ki véleményét a mögöttünk lévő történésekről, és az előttünk álló lehetőségekről. Gubík László előadásában elsősorban a felvidéki magyar fiatal szervezetek jelenlegi helyzetét elemezte. A fiatalok fenyegetettségének két irányát emelte ki, ezek közül az egyik az elkényelmesedés, az egészséges veszélyhelyzet érzésének hiánya, ami elsősorban a csallóközi és a mátyusföldi fiatalokat fenyegeti, a másik pedig a kilátástalan helyzet és ellehetetlenítés, amely sok esetben elűzi a fiatalokat a szülőföldjükről, elsősorban a Gömörben és a keleti végeken. Gubík szerint azonban érezhető egyfajta fellendülés az ifjúsági szervezetek életében, erősödnek a civil kezdeményezések, akár a kétnyelvűség, akár az állampolgárság kérdését tekintve, és erősödik a közösségépítés is. Kovács Balázs leginkább a jelen problémáit elemezte előadásában, amelyek véleménye szerint kivétel nélkül az elmúlt 25 évben gyökereznek. Kovács szerint a probléma még mai is ugyanaz, mint a rendszerváltás hajnalán: a kisebbségi kérdéskör kiszolgáltatott a nacionalista retorikának, a józan politikai megfontolások szinte nem is érvényesülnek. A mi a teendő kérdésre a válasz szerinte már sokkal homályosabb, mint mondja, időről időre megjelenik egyfajta autonómiaigény, „de a kettő közötti út, hogy hogyan jutunk el A-ból B-be az a fekete lyuk, amelyre nem vagyunk képesek adekvát választ adni immár több mint két évtizede”. Czibula Ádám elmondta, bár az új generáció nincs megfertőzve a régi rendszer szellemiségével és új, szabadabb megközelítéssel látja a világot, az új demokráciával ők sem maradéktalanul elégedettek. Czibula szerint a szlovákiai magyarságot egyfajta állandó készenléti helyzetbe szorították, s ezzel próbálják pszichikailag összeroppantani. „Mi azonban nem hagyhatjuk ezt, rá kell ébrednünk, hogy össze kell fogni, mert csak az egységben van erő. Nem szabad hagynunk, hogy az önrendelkezés, az autonómia tabutéma legyen” – fogalmazott.
A konferencia során tizenhét vitafelszólalás is elhangzott, amelyekben ki-ki a maga saját szakterületét alapul véve szólt hozzá a témához. Berényi József, az MKP elnöke vitafelszólalásában kiemelte, közösségként néhány pozitív eredmény ért bennünket az elmúlt időben. Mint mondta, elindult egyfajta újraéledő, önmagunk újra megfogalmazására irányuló folyamat, amelynek konkrét eredménye volt a sikeres megyei választás, de a köztársasági elnökjelöltünk ügyében tanúsított példa nélküli összefogás is. Berényi a tanácskozás kapcsán úgy fogalmazott, a diagnózist sikerült felállítani, sőt az okokat is megfogalmaztuk, a megoldásokkal vannak még gondjaink. „Részmegoldásaink vannak csupán, amelyek nagyon fontosak, mert ezekből állhat össze a nagy megoldás, de az olyan megoldás, amely a társadalmi kérdések egészére próbál meg választ adni, hiányzik” – fogalmazott. Mint elmondta, nem gondolja, hogy az autonómia mindenre megoldás, és végképp nem gondolja, hogy az autonómia egy cél, az autonómia eszköz ahhoz, hogy a piacgazdaság és a fogyasztói társadalom keretei közt a közösségünk megmaradjon. Berényi abbéli reményének is hangot adott, hogy a Pro Futuro Hungarica polgári társulás kezdeményezése az ilyen irányú párbeszédre folytatódni fog, mivel megmutatkozott, hogy erre közösségünknek szüksége van.
Mács József író azokról az okokról szólt, amelyek az identitás vállalását nehezítik. Dr. Albert Sándor, a Selye János Egyetem alapító rektora az oktatási és kulturális intézmények hiányára, az iskoláink veszélyeztetettségére hívta fel a figyelmet.
Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója arról szólt, hogy a közösségi munkát főállásban végző szakemberek, a határozatok végrehajtásáért felelősséget vállaló munkatársak milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak. A politikai párt és a civil szervezetek közti kapcsolat az MKP kormányban eltöltött évei alatt teljesen eltorzult, örül, hogy az MKP mostani vezetői a civil szervezetekkel szoros együttműködésre vannak ítélve.
Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke elmondta, Dél-Szlovákia gazdasági helyzetének javítása a szlovák csúcspolitikában tevékenykedőknek nem célja, nem tudnak mit kezdeni ezzel a témával. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a közigazgatásban önkormányzatok, települések összevonását tervezi a szlovák kormány.
Sztyahula László katolikus esperes a magyar lakosság számarányának csökkenésében látja a közösségünk legnagyobb problémáját.
Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke elmondta, az elmúlt 25 évben, főleg a kormányzásban eltöltött években gyakran helyezték az MKP politikusa a hosszú távú eredmények, célkitűzések elé a rövidtávú sikereket. Rossz politikai döntésnek nevezte, hogy a megyék kialakításakor az MKP nem lépett ki a kormányból, önkritikusan elmondta, hogy akkor ő is úgy látta, maradni kell a koalícióban.
Dolník Erzsébet felidézte a lévai értelmiségi találkozón elhangzottakat és megállapította, hogy az ott felsorolt feladatokból nagyon kevés valósult meg. Az MKP-ban hiányzik a középgeneráció, a 25 évvel ezelőtt aktívan politizálóknak jobban be kellett volna vonniuk a fiatalokat. A mostani ifjúsági szervezetek aktivitásának nagyon örül és úgy véli, kellő terepet kell adni nekik.
Batta György a Világ Győzelmes Királynője mozgalomra, az Engesztelő Kápolna megépítésére tett erőfeszítéseket ismertette a hallgatósággal.
Mézes Rudolf a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége elnökeként az iskolák gondjairól szólt, elmondta, hogy a szülők gyakran is a közeli városba utaztatják a gyermekeket, ha van a faluban iskola, azaz lemondanak arról, hogy a kisiskola megmaradjon.
Balogh Gábor, a Csemadok országos alelnöke a szlovákiai magyarok rossz társadalmi közérzetének okairól szólt, arról, hogy a kollektív bűnösség bélyege a szlovák iskolákban tanított történelmi tananyag miatt továbbra is ránk van sütve.
Batta István, a Szlovákiai Református Egyház szóvivője elmondta, a közösségünkre legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy lelkileg akarnak összeroppantani bennünket. Ha nincs zsinórmérték, amihez igazítsuk életünket, értékrendünket, akkor ez sikerülhet – fogalmazott.
Végül Csáky Pál köszöntet mondott a várakozáson felüli nagy érdeklődésért, az értékes hozzászólásokért, ami – mint mondta – megerősít bennünket abban az elhatározásában, hogy a társadalmi eseményekről beszélgetni kell, igény van az események elemzésére.
Az előző évben indított beszélgetéssorozat február 3-án folytadódik, amikor Duray Miklós politikus, közíró, egyetemi docens lesz Csáky Pál beszélgetőpartnere.
DÉ, PFH/Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>>
{iarelatednews articleid=”43559,43502″}
